Egy biztos, a hírverésért mindent megtesznek a britek a Jaguar újjáélesztésének ügyében: az új tanulmány olyan részleteket kap, amelyek miatt még csak hasonló formában sem kerülhet majd gyártásba a típus a jelenlegi szabályok alapján.
Így működik az Omega 1, egy teljesen új felépítésű belsőégésű motor, amelynek állítólag már működőképes prototípusa is van. Ha az erőforrás tényleg tudja, amit ígér, akkor akár teljesen új alapokra is helyezheti a közlekedés jövőjét.
A jövő mobilitását még intelligensebben és még jobban hálózatba kapcsoltan kell alakítanunk – mondta a Volkswagen első embere a CeBIT 2014 megnyitóján.
Az önvezető autók mintha sínen mennének, úgy vezetné a mágneses mező a jövő Volvóit. GPS és kamerarendszer helyett elméletileg biztosabb lenne az egyszerűbb rendszer.
Sorra hozzák ki önvezető tanulmányautóikat a gyártók, így tett a Renault is, a Next Two legnagyobb különlegessége, hogy egy kisautó, amit komoly technikája ellenére is megfizethetőnek ígérnek.
Nem is olyan távoli jövőkép az autonóm autózás, ahol a sofőr is utassá válik. A Mercedes már addig is komplex asszisztens-rendszert kínál a balesetek megelőzéséért, egy magyar kutatás pedig bemutatja a fejlesztések élettani előnyét.