Egyedül vagy csapatban is lehet játszani a BMW-k központi képernyőjén, az új technológia ünneplésére még egy egyedi kinézetű különkiadás is jön az i5-ösből.
Lényegében álca nélkül sikerült lencsevégre kapni a Golf frissített változatát tesztelés közben a kémfotósoknak. Míg kívül aligha látni meglepetéseket, bent egy félelmetesen nagynak ható érintőképernyővel szembesültek a gyanútan fényképészek.
Az Apple ígérete szerint sokkal testreszabhatóbb, felhasználóbarátabb rendszert alkottak, kérdés azonban melyik autókban lesz elérhető a legfrissebb szolgáltatás, ugyanis az autógyártók gyanúsan hallgatnak.
A Google nemrég bejelentette, újragondolták az autós szolgáltatásuk megjelenését, a frissítés piacra dobásával pedig részben a biztonságot is szolgálni szeretné a cégóriás.