A Thedizzyviper Instagram oldalon alkotó művész gondolt egy nagyot, és a ma még távolinak tűnő jövőbe repíti a követőit, ahol a McLarenek, Bugattik és Ferrarik már csak porfogónak jók.
2018-ban már két sportautót bejelentett az Alfa Romeo, ám azokat hamar elkaszálták, ezúttal viszont komolynak tűnik a most belengetett szuperautó víziója.
Bemutatta új modelljét az olasz hipersportautó-gyár, viszont a végletekig művészien kidolgozott autó mögött a koncepció is egészen más. Hiszen az Utopia szakít a jelenlegi trendekkel és egy minden elektrifikációt nélkülöző, V12-es mesterműként ölt alakot
Az AMG One-t kifejezetten azért hozták létre, hogy a Fomula-1-ből jól ismert technológiákat átültethessék a közutakra, a leendő tulajdonosoknak pedig már nem is kell sokat várniuk a nem mindennapi járműre.
2017-ben adott először életjelet magáról a Mercedes-AMG One, akkor még Project One néven. Az elmúlt években folyamatosan csúsztatták a bemutatót különböző okokra hivatkozva, most viszont ténylegesen lehullt a lepel a Mercedes hiperautójáról.
Tavaly adott először életjelet magáról a magyar fejlesztésű Kincsem Hyper-GT. Akkor még úgy tűnt, valamilyen Formula-1-ből is ismert hajtásláncot kaphat a magyar tervezésű autó, azonban most úgy tűnik, innovatívabb technológiában gondolkodnak a mérnökök.
A Lexus reméli, hogy sokaknak rabolja el a szívét az újdonság, ezért időzítették Valentin-napra annak új fotóit és videóját. Az említett gép 2 másodperc alatt gyorsul százra, óvatosabb használat esetén pedig 700 kilométeres hatótávra képes egy töltéssel.