Megrázó baleset történt a hétvégén Budapest belvárosában, amit természetesen nem hagyhatott szó nélkül az egykori közlekedésért felelős államtitkár sem.
Budapesten nyitotta meg az új Alkalmazásfejlesztési Központját a Continental, melynek legfőbb célja, hogy az itt fejlesztett szoftverek segítségével a jövőben kevesebb halálos baleset történjen az utakon.
A Road Safety Global Meeting közlekedésbiztonsági konferencián Palkovics László, az innovációs és technológiai miniszter elmondta: Magyarország célja, hogy 2030-ra felére csökkenjen a halálos közúti balesetek száma.
A múlt hétvégén történt komáromi baleset friss részletei ismét azt bizonyítják, hogy nem éri meg ittasan vezetni. A fehér Hyundai konkrétan áttörte a téglafalat, és bár a biztonsági rendszerek hibátlanul működtek, egy utas a helyszínen életét vesztette.
Alapvetően az önvezető autók figyelmesebbek, mint az ember, ám a jelenlegi eset igazolja, hogy van még hova fejlődni a technikának. Első alkalommal történt halálos baleset az Uber önvezető autójával.
Hétvégén vette kezdetét az Országos Rallye Bajnokság Egerben. Az utolsó gyorsaságin a 289-es rajtszámú Varga Csaba - Szabó Attila páros navigátora életét vesztette.
Egy igen átfogó amerikai tanulmány segít elhelyezni Magyarországot (is) a halálos közúti autóbalesetek térképén. Másképp: hova ne menjünk inkább, ha kedves az életünk?