Úgy tűnik, újonnan a Jaguar a megbotránkoztatásaival akar kitűnni a tömegből. A furcsa koncepcióautót egy abszurd kisfilmmel mutatták be, most pedig az igazgató mondott erős mondatokat.
Lassan már nem telik el úgy nap, hogy ne lepleznének le új villanyautót, így egyre inkább úgy tűnik, hogy a belsőégésű motoroknak leáldozóban, de szemmel láthatóan a Volkswagen még tovább csiszolja a TSI motort.
Egy évnyi fejlesztés sem kellett, hogy nyilvános teszten mutatkozhasson be a japán Yanmar által épített hidrogén üzemanyagcellás hajó. A Toyota Mirai hajtásláncából kifejlesztett erőforrás a sikeres tesztek után nagyobb vízi járműveket is mozgathat majd.
A Lamborghini Urus ST-X koncepció 2018-as bemutatása után most már biztos, hogy 2020-ban a pályán is találkozhatunk a versenyzésre optimalizált SUV-val.