Néhány héttel zászlóshajója leleplezése előtt a DS Automobiles új elnevezési filozófiát mutat be. A rövidesen bemutatkozó elektromos zászlóshajó neve N° 8.
Jövőre érkezik a Renault 5 nagy testvére, a 4-es E-Tech, amely mindenképpen mérföldkő lesz a márka életében, hiszen az első modell, amelyen az embléma háttérvilágítást kap.
A retrofuturizmus eszméje egyre több autógyártó formatervezőit ihleti meg, ezúttal a Renault merengett el, hogyan is nézett volna ki az 1971-ben bemutatott R17-es sportkupé, ha villanyautóként lát napvilágot.
Utólag is beléphetnek a tulajdonosok a Dacia akár 7 éves korig kiterjedő garanciaszolgáltatásába az Egyesült királyságban, ezzel a francia-román márka ismételten kiáll a járműveinek megbízhatósága mellett.
Nem siette el az Alpine a modellpalettája bővítését, hiszen közel 10 évet kellett várni az A110-es óta egy új autóra, a 290-es viszont ígéretesnek tűnik.
A német autópálya korlátlan szakaszán vetették alá kemény tesztnek a 130 lóerős, 1,2 literes erőforrást, ráadásul az is kiderült, hogy mennyit fogyaszt az autó végsebességnél. Íme a videó!
A DS 7 bizonyos némiképp egyszerűsödött a ráncfelvarrással, de ebből messze nem következik, hogy rosszabb is lenne. Megnéztük, mit tud az erősebb, 360 lóerős hajtáslánccal a frissített francia prémium!
Most először teljes pompájában mutatkozott a Renault 10 millió forint alá pozicionált villanyautója, amely nem csak az egyik legolcsóbb, de mindenképpen a legígéretesebb elektromos jármű lesz az európai piacon.
Egyszerre frissíti a Dacia a Sandero, a Sandero Stepway, a Jogger, és a Logan modelleket, hogy meg tudjon felelni a júliusban életbe lépő Európai Uniós előírásoknak, de a környezetvédelem miatt is hoznak jelentős újításokat.