Mire a harmadik generációhoz ért, addigra a Kuga már megszerezte a piacon az elismerést. A SUV-mánia kellős közepén, szép eladási számokat produkálva a Ford sem kockáztatott, ezért lett egy kissé kommersz a 3. felvonás formája. De ez most megváltozott!
Hivatalosan is megmutatták itthon a frissített Ford Kugát, ám a Ford még több újdonságot hoz idén a pacra. Például a villany-Explorert és a hetedik generációs Mustangot.
Meglepően kiegyenlítettnek tűnhet a Corolla Cross és a Ford Kuga csatája, ám közel sem az. Ezt azonban aligha lehet a brosúrák és az adatsorok alapján eldönteni, egymás mellett viszont minden egyértelművé válik.
A Ford legprofitábilisabb autója a Kuga. Ezzel elégítik ki a címben említett családok igényeit, és ehhez már elengedhetetlen egy PHEV is a palettán. 2500 kilométer alatt, gazdag felszereltséggel mutathatta a tesztautó, hogy miért olyan népszerű.
Fél évszázadon át tartott a Peugeot és a Pininfarina kapcsolata. Az együttműködésből olyan sorozatgyártású és tanulmányautók születtek, amelyek fontos mérföldkövei az autózás történetének. Ennek a partnerségnek a kulisszái mögé pillantunk most be.
Az európai vásárlók egyre kevésbé szeretnének gázolajos autóval járni, de az elektromos hajtás elsősége még messze van, toronymagasan a benzinesekből fogy a legtöbb.
Olyan trükköket tud a "tudatos" Kuga mint például az utastéri levegő higiénikus megtisztítása a beszállás előtt, az elektromosan aktiváló ülés, ami stimulálja a légzés és a szívverés sebességét, vagy éppen a tudatos vezetést segítő útmutatások.
A konnektoros modell népszerűségénél sokkal többet mond el a márkáról és a vásárlókról, hogy az eladott autókat ténylegesen töltik. Az új Kuga PHEV az európai eladási listák élére került, majd azt is megmutatta, hogy valóban elég az elektromos hatótávja.