Hamarosan indul a 2025-ös Dakar, amelyen a Dacia is indul, ennek apropóján egy jelengenerációs Dustert is felöltöztettek a homokfutó gúnyájába. Egyelőre ez az egy létezik belőle, de nem kizárt, hogy a kereskedésekben is feltűnik majd a különleges SUV.
Az új Duster formaterve alapból jól sikerült, egy német kereskedés viszont nem elégedett meg ennyivel, és egy komoly tuningcsomagot raktak össze a Daciához. Megérte, vagy ez már túlzás?
Nem a padlógázzal száguldás a legérdekesebb részlet ebben a török végsebesség-tesz videóban: a zajszintet, az anyagminőséget, a helykínálatot és még rengeteg mást is megmutatnak. Így kiderül, hogy valójában találni-e különbséget az emblémákon kívül.
Kiderült, hogy mennyibe kerül Törökországban a Duster, az árak pedig igencsak meglepőek. Főleg akkor, ha a különbségek szinte teljes hiányát is számításba vesszük.
Utólag is beléphetnek a tulajdonosok a Dacia akár 7 éves korig kiterjedő garanciaszolgáltatásába az Egyesült királyságban, ezzel a francia-román márka ismételten kiáll a járműveinek megbízhatósága mellett.
Minden autó, amit 2014 előtt gyártottak, nulla csillagos törésteszttel rendelkezik. Hogy ezt bizonyítsuk, íme az Euro NCAP törésteszteken elvárt teljesítmény és a részeredmények súlyozásának változásai: ezért felesleges csak a csillagokból ítélkezni!
Hiába emelkedtek meg jelentősen az utóbbi években a Dacia modellek árai, a népszerűségük töretlenül nő Európában, nyugaton és keleten egyaránt. Íme a legfrissebb számok a francia-román kollaboráció teljesítményétől.
Harmadik generációjához ért a Dacia Duster, olyan tálalásban, ami új ügyfeleket is beránthat a márkához, ugyanis a formatervével biztosan hódítani fog.