Az utolsó i3-as modellek is legördültek a gyártósorról, ezzel pedig egy korszak lezárult a bajorok történetében. Az i3 volt ugyanis az első modell, mely tisztán elektromos hajtást kapott és BMW emblémával került az utakra.
Három öreg és olcsó luxusautót vizsgáltak, az eredmény nem épp szívderítő. Nagy szerencse, hogy a használt autók vásárlói nem látják UV fényben a kiszemelt járgányt.
Ismét lapot húzott 19-re a BMW, legalábbis a formatervek terén, de valószínűleg bejön a bajor márka számítása. Élőben sokkal emészthetőbb az i7 és az X7 orra.
Vad dizájnnal, eszméletlen luxussal, 3-as szintű önvezetéssel és egy 31 colos autósmozi rendszerrel debütál a BMW új zászlóshajója, melynek csúcsváltozata a teljesen elektromos i7. Mutatjuk, hogy néz ki és mire képes a hatalmas újdonság.
Teljesen megújul a BMW legnagyobb luxusautója, ami 2023-tól kezdve két irányba ágazik, a villanyhajtású i7 mellett a hagyományos hetes új generációja is megérkezik.
Ha nem csak szórakozni akar velünk a BMW az álcázással, és valóban ilyen fényszórókkal érkezik az új 7-es és X7-es, akkor a nagy vesék máris kevésbé számítanak majd megosztó stíluselemnek.