Kedves Jézuska! Most Zoli kér autót

(Sorozatunk 2. részében Mihályi Csaba, 3. részében Katona Mátyás, 4. részében Kiss Feri álmodott.)
Ma már szinte közhelyes megállapítás, hogy az autós újságíró az élet császára, amiben kétségtelenül van némi igazság. A különféle utazások, rendezvények, tesztelések jóvoltából általában tényleg magas fokú a kényeztetés, ettől függetlenül ebben a szakmában sem lehet multimilliomossá válni; kvázi nem általános a Jeremy Clarkson-jelenség, miszerint, ha tesztelés közben megtetszik a Ford GT, akkor lazán meg kell rendelni, majd zsebből kifizetni, és a korábban ajnározott - illetve birtokolt - Ferrari F355 GTB mehet a kukába. Bár az életem részét képezik a legújabb autók - olykor igen drága, több tízmilliós példányok is, köztük sportautók, luxus limuzinok -, a néhány napos használat után nekem maximum a méretarányos modelljeikre futja, bár ahogy az igazi piacon, úgy a modelleknél is kezdenek elszállni az árak. Egy szó, mint száz, a civil igavonóm egy hűséges oroszlán, konkrétan egy modellfrissítés utáni Peugeot 306 1.4 Berline, amely véletlenül, egy Alfa Romeo 145-ös helyett került hozzám, de összebarátkoztunk és megtartottam. A házi veteránlistán jelenleg két autó sorakozik, egy 1967-es Citroën 2CV4 AK400 Fourgonnette, illetve egy 1975-ös Alfa Romeo Montreal V8 – előbbi még nem felújított, de működőképes, használható, utóbbi pedig teljes feltámadásra vár, azaz még nem sok örömet okoz a birtoklása. Az álmodozásra tehát minden okom megvan, így aztán, ha tehetném, örömmel írnék levelet a Jézuskának, konkrét ötletekkel. Meg is teszem…

Kedves Jézuska, ha kérhetek egy autót, akkor az egy igazi Mercedes-Benz legyen! Bevallom, kicsit magamat is megleptem ezzel választásommal, mert egyáltalán nem vagyok fanatikus Mercedes-rajongó, sem terepjáró mániás, de a G-osztály évek óta a szívem csücske – a kívánságomat pontosítva a Mercedes-Benz G 500 Cabrio kulcsát vágnám zsebre. Nekem ez a kocsi ugrik be elsőre a háromágú csillag láttán, a baltával faragott, mégis elegáns karosszéria, a forma, ami soha nem megy ki a divatból, és amihez nem gengszterstílust társít a közvélemény. Ehhez már csak ráadás a kiváló terepjáró-képesség - amit 90 százalékban soha nem használnék ki -, a kényelem, a duruzsoló V8-as, és a levehető tető, ami nyáron új dimenziót nyit. Sötét metálkékben kérném, AMG felnivel, fekete vászontetővel, bézs belsővel, ízléses fadekorációval, extrákkal kitömve. Tudom, horror áron mérik, de vállalom, hogy életem végéig megtartom.

…és ha kívánhatok három autót, akkor abban feltétlen legyen benne az új MINI, mert véleményem szerint csak ez a kocsi képes úgy retró lenni, hogy ezzel nem fojtja meg saját magát. A BMW telibe trafálta a 10-est a lőlapon, a forma, a tartalom összhangja önmagáért beszél, és aki hozzám hasonlóan vezetni is szeret, az nem igazán akar kiszállni ebből a kis méregzsákból. Már a háromajtós karosszéria is roppant vonzó jelenség, de a prímet nálam a praktikussággal felvértezett Clubman kombi viszi, a hátsó kétszárnyas ajtóval. A 184 lóerős MINI Clubman Cooper S mindenre elég, a JCW tuningot mellőzném, és inkább elegáns, mint harsány színösszeállítást kérnék, mondjuk csoki barna dukkó, fekete tető, hátfal, tükör, díszcsík, belül pedig világos bőr.

Mivel igazi autóbolondnak tartom magam, a garázsomból nem hiányozhat egy telivér olasz 12 hengeres, de a mai többséggel ellentétben a high-tech csodák helyett én a klasszikusokat szeretem, például az ’50-es, ’60-as évekbeli Ferrarikat. A 250 GT SWB elsősorban pálya- és túraversenyzésre készült, de a módosított karosszériás Ferrari 250 GT Lusso ennek a luxuskivitele, és nekem éppen ez a vágyam tárgya – nem mellesleg Steve McQueen amerikai filmszínész-versenyző is ezért a V12-es 250-esért rajongott, és ebből is készült Competizione versenyautó. Nem sok Ferrari van, amit ne tradicionális pirosban képzelnék el, a Lusso-nak sem áll rosszul, de jelen esetben kizárólagos választás részemről Enzo Ferrari kedvenc színe, a maranellói berkekben legendás Blu Pozzi kék, konyakszínű utastérrel, hátul stílusos, valódi bőrből készült utazótáska készlettel. Gran Turismo, dolce vita!

Nem csinálok belőle titkot, a harmadik hely befutójáért tucatnyi pályázó versengett a képzeletemben, az eredeti FIAT 500A Topolinótól kezdve a Jaguar E-Type Series I. kupéig bezárólag nagyon széles spektrumon, de végül rájöttem, hogy konkrétan Ralph Lauren, az amerikai divatcézár autójára fáj a fogam. A második világháború előtt az Alfa Romeo még nem volt tömeggyártmány, és ebben az időben a magyar származású Vittorio Jano által tervezett soros nyolchengeresek (!) jelentették a krémek krémjét. Ez a kocsi, az Alfa Romeo 8C 2900 Mille Miglia Touring Spider 1938-ban megnyerte a híres itáliai országúti autóversenyt, a Brescia-Roma-Brescia útvonalon zajló Mille Miglia-t, és a mai napig pazar állapotban van – köszönhetően egy aprólékos restaurálásnak, amelynek során majdnem feketére fényezték, de Ralph Lauren erről hallani sem akart. A 4,7 méter hosszú karosszériát 2,9 literes, 220 lóerős motor mozgatja, a sebesség elérheti a 220 km/órát, de én igazból csak kellemesen, lazán szeretnék vele örömautózni, bőrsapkában, kesztyűben, szemüvegben, ahogy illik – utóbbi kiegészítők már megvannak. Kizárólag nyáron venném elő, egyébként a nappalimban tartanám, és esténként, egy pohár Tommaso Bussola féle, 2004-es évjáratú Recioto Della Valpolicella Classico-t kortyolva, hozzá sajtot majszolva gyönyörködnék benne.