Ha azt mondjuk Olaszország, és béka, vajon egyértelmű, mire gondolunk? És ha úgy tesszük fel a kérdést, anno Jugoszláviában mit becéztek Katcra (franciául Catherine) néven? Ugye, ezek így körmönfont feladványok, de ha annyit segítünk, hogy autó és bakancs, akkor nagy valószínűséggel a négykerekűeket szeretők azonnal rávágják: Renault 4! Jövőre 50. évébe lép a világszerte jól ismert modell, így eme jubileumi szám közeledtével picit mazsolázunk a típus történetéből.
Renault 3, 1961. Ebből a festett csőlökhárítós, egy napellenzővel szerelt puritán változatból összesen 2 526 darab készült, a francia adózási szabályok értelmében 603 köbcentis, 20 lóerős motorral, háromfokozatú sebességváltóval. Az elnevezést a 3HP besorolás indokolta, és jellegzetes megoldás, hogy a C oszlopon nincs üvegezés
Összesen 28 országban folyt a Renault 4 gyártása, összeszerelése
Kezdjük, amivel ilyenkor szokás, azaz a legfontosabb statisztikai adatokkal. A 112-es projekt 1956-ban vette kezdetét, ám házon belül elterjedt a 350-es szám is, amely a Renault 4 tervezett 350 ezer frankos vételára alapján ragadt meg a gyáriak fejében. A hivatalos bemutatóra 1961 októberében, a Párizsi Autószalonon került sor, és az évtizedek során folyamatosan korszerűsödött a típus. Gyártás és összeszerelés 28, értékesítés több mint 100 országban zajlott, és kis túlzással a Renault 4 túlélte önmagát. Amikor 1992. december 03-án a Renault sajtóközleményben bejelentette, hogy leáll az R4 termelésével, két országban tovább folyt az összeszerelés, konkrétan Marokkóban és Szlovéniában csak 1994-ben fejeződött be a munka. Összesen 8 135 424 kisautó készült világszerte, ez a hivatalos adat, amivel a Renault 4 a világ egyik legnagyobb példányszámban előállított modelljének számít, nagyságrendekkel megelőzve ezzel a nagy ellenfelet, a
Citroën 2CV-t.
Jubileumok az elmúlt öt évtizedből. Végül 8 millió darabnál is több R4 hagyta el a világ különböző pontjain lévő gyártósorokat
Pirossal a torziós rugók, sárgával a lengőkarok jelölve. A tengelyek nem futottak egy vonalban
Komoly autó volt, bizonyos értelemben korszakalkotó, és ez nem cinikusan értendő. Hogy mást ne mondjunk, amikor egy Mercedes-Benz még rendszeres zsírozásra, kenésre szorult (például a futómű alkatrészei), az R4 már vidáman futott ilyen macera nélkül. Az ötajtós karosszériaforma ugyancsak megelőzte a korát, vagy inkább lerakta az alapokat, többek között a nagy testvér R16-ossal egyetemben. A 2CV-vel összehasonlítva, az R4 a Citroën vállaltan szélsőséges puritánsága nélkül tudott egyszerű és funkcionális lenni, miközben masszívabb, autószerűbb szerkezetet és mechanikát kínált hasonló menetkomfort mellett. A mérnökök szinte mindent az olcsó gyárthatóságnak - és ezzel párhuzamosan a megbízhatóságnak - rendeltek alá, mégis érezni a tartalmat a konstrukcióban. A kis Renault a kezdetektől fogva négyhengeres, zárt rendszerű vízhűtéses motorokkal futott, futóműve mind a négy keréknél független felfüggesztésű, a rugózást pedig torziós megoldással kivitelezték, amely érdekes helyzetet teremtett: a jobb hátsó kerék hátrébb van, mint a bal hátsó! Ennek magyarázata, hogy a rugóvégeket nem egy vonalban befogva rögzítették, így a mértani tengelyek nem érnek össze. Más furcsaság is akad. A műszerfal közepéből kilógó váltókar kezelése megszokást igényelt, mert a szokásos H-séma helyett forgatni és tologatni kellett. A kar voltaképpen egy hosszú rudazat markolataként funkcionált, mert a sebességváltó az autó orrába került, a motor elé...
Árulkodik a fekete műanyag hűtőmaszk, ezek '70-es évekbeli R4-esek. Jobbra a 4L alapváltozat, balra a nyitható tetős, komfortos 4TL, míg középen a vidám hangulatú Safari. Utóbbi a hagyományostól eltérő csővázas, ám fejtámlás üléseket kapott, a vázra feszített, színes sátorvászon kárpitcsíkokkal
1963-ban az Elle magazin 48 órás női tesztvezetést szervezett, amelynek során R4-eseket próbáltak a hölgyek - a Renault ez alkalomból készítette a kockás és fonott mintával díszített Parisienne kiviteleket. Az elegáns R4 siker lett, 1968-ig volt kapható
Az alapmodell öt ajtóval és puritánul egyszerű, csővázas ülésekkel rendelkezett, de az évek során áruszállító furgonokat is gyártott a Renault, továbbá speciális kiviteket, limitált szériákat, és egyedi karosszériákat. A megjelenés nem sokat változott, a forma mindvégig felismerhető maradt - manapság a háromévente esedékes ráncfelvarrás mélyrehatóbb dolgokat jelent, mint amiben az R4 teljes élete során részesült -, de egy-két apró részlet azért segít az évjáratok meghatározásában: például 1967 szeptemberében vezették be a préselt lemez helyett a nagy alumínium hűtőmaszkot, és 1974 szeptemberétől aktuális a műanyag rács. 1977-ben legördült a szalagról az ötmilliomodik R4-es, 1985-ben már hétmilliónál ketyegett a számláló, és időközben az is kiderült, a Renault minije versenyautónak sem utolsó – a Marreau-fivérek 1980-ban a harmadik helyen, mindössze 1 óra 10 perc hátránnyal hozták be az R5 Alpine motorral szerelt R4-esüket a Párizs-Dakar ralin!
Már a típus bemutatkozásakor elkészült a furgon kivitel. A zsiráftető ma praktikus tartozék, pl. a Renault Kangoo-hoz, de amint látható, nincs új a Nap alatt
Amíg a kerekek a helyükön vannak, elpusztíthatatlan az R4-es
Használói, tulajdonosai szerint a Renault 4 bizonyos szempontból olyan volt, mint a VW Bogár, mert csak ment, ment és ment, ráadásul fillérekbe került a javítása, ha mégis valami probléma adódott. Az autóhoz alapfokon értők bátran vállalkozhattak házilagos karbantartásra, a legnagyobb gondot azonban a korrózió jelentette, igaz, a sok sík lemez miatt a foltozások java részéhez sem kellett lakatosmesteri vizsga. Amíg a torziós rugók bekötési pontjai ki nem rohadtak, addig az R4 szinte elpusztíthatatlan volt, fronthatása miatt télen is remekül boldogult, ráadásul a léghűtéses 2CV-vel ellentétben ebben érezhető hatásfokkal üzemelt a fűtés, illetve a páramentesítés.
Tucatnyi különleges R4-es született az évek során. Volt, hogy jótékony célokra pingálták össze, de jutott belőle a csendőröknek is, sőt, a FIAT 500 Jolly mintájára strandautó is készült belőle - ez utóbbihoz képest manapság a fehér holló hétköznapi jelenség
4x4 hajtással alig van akadály. Korzikán futottak ilyen R4-es rendőrautók
Bár a mai napig sokan tartanak különféle Renault 4 kiviteket veteránautóként, ahhoz kétség sem férhet, hogy a legpompásabb, legszebb állapotban lévő kollekcióval maga a Renault gyár házi múzeuma rendelkezik. Mindent figyelembe véve, a gyűjteményben 20 darab R3 és R4, illetve a projekthez köthető prototípus parkol, köztük olyan finomságok, mint a csendőrségnek készült Gendarmerie, a Publicis reklámügynökség által készíttetett, GTL-alapú Seventies, a nőiesen elegáns Parisienne, Bernard és Claude Marreau 1980-as, 1,4-es, 93 lóerős motorral szerelt Paris-Dakar dobogós versenyautója, vagy éppen a nagyon rövid ideig létező strandautó, az 1969-es Plein Air – ez a hihetetlenül ritka változat a 4x4-es modellt is gyártó Sinpar nevéhez köthető.
