Az év legszürreálisabb gyorsulási versenyéről készült most felvétel. A rajtvonalnál a valaha sorozatgyártásban készült legerősebb izomautó, a Dodge Demon, az aszfaltcsík túloldalán pedig egy kettes Prius. Melyikre fogadnál?
Az elmúlt hetek kánikulája hazánkban és számos egyéb helyen is megviselte az embereket, a Toyota angliai gyárában azonban örülnek a hosszú és forró nyárnak, hiszen napelemek biztosítják az üzem fenntartható energiaellátását.
Korábban a Toyota még be is vásárolta magát az Isuzuba, hogy közösen fejlesszenek és gyártsanak dízelmotorokat. Mivel azonban a Toyota utóbbiakról már lemondott, így most az Isuzuról is.
Erős kontrasztot állított elénk a Toyota a Slovakiaringen, a Yaris GRMN mellett a ’90-es évek Celicáival versenyeztünk, a különbség ég és föld. Hogy melyik a jobb szórakozás?
Jelenleg csak kevés üzemanyagcellás járművet gyárt sorozatban a Toyota. A következő évtizedben viszont már szeretné beindítani a tömegtermelést, ehhez pedig bővítené a hidrogénnel üzemelő típusainak számát.
Megtörtént az első, öt generációnyi Suprát felvonultató találkozó, valamint kiderült az is, hogy milyen motorokat kap az új, továbbá a vezető mérnök is tudja, hogy sokan a régi 2JZ-t akarják majd belerakni.
Itt a mérkőzés, amire a legtöbben kíváncsiak voltunk. Vajon melyik a leggyorsabb kis hot hatch? A választ az öt legvadabb kisautó gyorsulási versenyéből megkapjuk.