Már az is közel csoda, hogy az új másfél literes motorból kihoztak 200 lóerőt, ám most itt az ezres EcoBoost ugyanekkora erővel, ráadásul versenyezni fognak vele.
Aki sportos Focusra vágyik, egyelőre meg kell elégedjen az ST-Line változattal, amely leginkább csak küllemében mutat sportos attitűdöt, ám hamarosan érkezik a valódi ST, amiről most mutatunk pár fotót.
Modellautót építeni a szó szoros értelmében véve bármiből lehet, akár a világ legnemesebb anyagaiból is. Többen el is követik, most egy Ford GT készült aranyból, ezt látnod kell!
Sokak számára kicsit fájó, hogy az új Focus már csakis turbós, benzinesből csakis háromhengeres motorokkal kapható. Ők most még elég jó feltételekkel tudnak rárepülni a kifutó, akár kicsit használt példányokra.
Nem feltétlenül gondolnánk, hogy Amerikán kívül készül még valahol Ford Mustang, pedig most éppen Oroszországban mutattak be egy újabb variációt, ami teljes egészében helyileg készül.
Valószínűleg a legtöbben értetlenül állunk a tény előtt, hogy a kínai vásárlók nem szeretik azt a bizonyos újautó-illatot, amit a világ más tájain imádnak az emberek.
Az igazi terepjáró arra való, hogy ott akadj el, ahova más autóval el sem jutnál - tartja a bölcs mondás, amelynek igazát a saját bőrömön is megtapasztalhattam a Börzsönyben.