Mit ér az erő, ha nem uralod? A Nordschleife meglátogatása után sokan felteszik maguknak ezt a kérdést, miközben várják, hogy elszállítsák a roncsot, ami néhány percel előbb még az autójuk volt.
Gyorsan leszögezem, hogy a címmel kicsit túloztam. Sajnos nem egy hivatalos NASCAR verseny került kilátásba, csupán egy régebbi stock car masinával körözgettek a Nordschleifén. Ami azért így is igencsak nagy kuriózum!
Megvan a jelenet a Vissza a jövőbe első részéből, mikor Doki távirányítóval vezérli a DeLoreant? Ennek a srácnak az volt a kedvenc része, meg is építette magának.
Ez most nem az a tipikus gazdag amerikai ficsúros, közúton veszélyesen közlekedős sztori, ezek inkább a nullából is mókázni képes fajtából valók. Összedobtak két kocsit Legóból!
Utoljára 2005-ben szerepelt a Blazer név a Chevrolet modellpalettáján. Akkor egy terepjáró viselte, viszont az új generációt nevezzük inkább crossovernek.
Oroszország a balesetek országa, legalábbis jóval több kerül lencsevégre, mint máshol. Most viszont nem holmi Zsigulik mentek össze, egy Corvette lenullázását vették fel.