Buick Kisasszony

„Egy barátságtalan téli nap délutánján akadtunk az eladásra kínált ’86-os Skylark Limitedre. Megakadt a szemünk az autó hátulján, nevezetesen az egy darab faltól-falig tartó hátsó lámpán. Az amerikai autókat sok egyéb dolgon kívül a nem túl szerény világítás is egyértelműen megkülönböztethetővé teszi a más földrészen épít(ge)tett járművekhez képest, és ez az ismérv a gyengénk is egyben, tehát egy villámgyors döntés eredménye képpen kocsiba pattantunk és már robogtunk is a céltárgy fel „csak megnézzük” elhatározással.” – meséli Magdolna barátja, Balázs, hogyan is kezdődött, hogy kedvese hétköznapi autóját akarva vagy inkább akaratlan egy Buickra cserélte.
„Koromsötétben érkeztünk, sok jóra nem számítottunk, de előszedtük a gépet a kert sarkából és megkezdődött a mustra. Elsőként leküzdöttük az önindító makrancoskodását, amelynek néhányadik próbálkozásra sikerült párosodnia a fogaskoszorúval, és már be is pöccent a gép. Bár a motorháztető alatt nem egy V8 lapul, a hangja mégis meglepő volt. A tulaj elmondta, hogy a teljes kipufogó rendszert lecseréltette, ezért hát a vagány hangzás. Kellemesen mormogott a gép, bár a lökös alól felkanyarodó dupla ágyúcső végződés alapvetően nem épp a stílusunk – le is lett cserélve egy szolídan lefelé ívelő szimpla végre. Indítás után azonban azonnal jött a kérés: kapcsoljunk világítást! Na, azt hiszem ekkor dőlt el, hogy a hátsólámpához megvesszük a kocsit is, nem vitás.” – viccelődik.
„Kicsit lehangolt volt ugyan a hátsó búrába fűrészelt sárga AF jelölésű betét, de hát mit mondhatnánk, az élet nem fenékig tejfel. Még át sem tudtuk gondolni, hogy mi is legyen vele, amikor a tulaj vidáman közölte, hogy van ám hozzá egy totál gyári hátsó lámpa, se repedés, se sárga betét, se semmi. Hát azt kell, mondjam, örültünk Vincent... Akkor jöjjön a próbakör - méghozzá érvényes műszakival, zöldkártyával (R.I.P.) és biztosítással. A digi műszerfalon minden működött, az egyben egy külön élmény is amúgy, még kívülről nézve is megakad rajta az ember szeme. A szervo hidegen kicsit nehezen engedett jobbra kanyarodni, de ez később egy alapos rendszer-átöblítéssel meg is oldódott. Keveregtünk a téli éjszakában, a motor szépen járt, a váltó szépen váltott, bár a lock-up funkció randomba volt kapcsolva, hol bekapcsolt, hol nem. A hiba aggasztó volt kissé, de nem gondoltuk reménytelennek, végül pedig ezt is sikerült megoldanunk a váltó atomjaira szedése nélkül. Tehát autókáztunk kicsit és közben azon gondolkoztam, hogy mennyire jópofa ez a gép, minden megtalálható rajta, ami igazán az US autókra jellemző. Szögletes szedán kasztni, kocka fényszórók, szélességjelzők, króm hűtőrács és lökhárítók, ékszerdoboz jellegű beltér, klíma, tempomat, automata váltó, elektromos kütyük és a többi nyalánkság – csak épp eléggé kicsire sikerült az egész. És megszületett az ötlet: ez pont jó lesz a család női tagjának, hisz elég vagány, de mégsem akkora, mint egy tanker, a 3.0-ás hengerenkénti befecskendezős V6-os motor épp elég erős, de mégsem túlzás.” Nagyjából ezen a ponton meg is volt a megoldás, mit kezdjen az autóval, amelyet tulajdonképpen meg sem akart vásárolni, szüksége sem volt rá. Szemei előtt kirajzolódott egy „családi csajcirkáló” képe. Kiszállt és kezet ráztak hát, fizettek, majd irány haza!
Éjjel érkezett meg, amikor a gép ekkor még mit sem sejtő kijelölt gazdája félálomban kérdezte: „UGYE nem vettetek (megint) egy kocsit?" „Tetszeni, fog, ne aggódj, de most aludjunk! Jó éjt!” – intézte el Balázs a dolgot. Reggel Magdolna persze feltette újra a kérdést: „UGYE nem vettetek (megint) egy kocsit? Vagy csak álmodtam?” „Nem bírtuk ott hagyni!” – ismerte be a fiú. „Pfff... Hát, ti tudjátok!”, jött a válasz és ezzel körülbelül le is zárult a párbeszéd. A lány még mindig nem sejtette, hogy az új kocsit neki hozták, s a ház előtt vár rá a meglepetés.

Még ezen a napon szemügyre vették a gépet, feltérképezték a tennivalókat, s elhárítottak néhány hibát itt-ott-amott meg még amottabb is. Ezután következett egy nagytakarítás és egy gyors felni és kasztni polírozás. Hamar javult az összkép! Magdolna boldogan vette birtokba a kocsit, maga is segített, amiben tudott, így szomorúan tért haza, amikor valaki rövid úton beletolatott az első sárvédőbe és angolosan távozott. Csupán egy Suzuki díszléc maradt meg emlékbe a sárvédő és ajtó közé beszorulva – névjegykártya nem.
Ugyan már két éve is annak, hogy a meglepetés autó hazahúzta a (fény)csíkot a téli éjszakában, tulajdonosa folyton szépítgeti. „A jó idő beköszöntével érkező Foglalkozzunk a kocsikkal c. epizód a hosszbordás szíj és a generátor csapágyak cseréjével veszi kezdetét, majd a legyengült és a gravitációnak közepesen engedő tetőkárpit következik, amire már kifejlesztettünk egy tuti módszert a hölgyemény non-US autóján kísérletezve. A bal első ajtókárpit hiányol még néhány rögzítő patentot, de ez aztán nem a vészes kategória. Haladunk tehát és közben tekerednek bele a mérföldek is szépen. Olaj, víz nem fogy, nem csöpög, tempomat és klíma tökéletesen működik, a futómű kellemesen ringat, de azért nem akarja ledobni magát az útról, semmi zaj, zörgés, nyüsszögés – dehát végülis ez egy Buick, nem kell csodálkozni.” – szögezi le végül Balázs, aki azóta is mindenben támogatja kedvesét és büszke rá, hogy a közreműködésével most már egy ilyen nem mindennapi autót vezethet akár minden nap.