Milyen egy exbérautó Skoda Superb 172 ezer kilométer után?

Keddi cikkünkben olvasóink és egy szerelő véleménye alapján közvetítettük, hogy a modernkori Skoda Superb első, 2001-ben megjelent és 2008-ig gyártott generációja jó autó. Viszont egy autót nem az igazi csak elmondások alapján látni, jobb magunk vezetni, vásárolni is csakis olyat szabad, amit mi magunk érzünk jónak, hiszen mi fogjuk használni, minket kell kiszolgáljon. Az élet pedig épp egy igen érdekes Superbbel hozott össze, egy olyan sorozatvégi példánnyal, amit 2008 júliusában, tehát már a sorozat gyártásának befejezése után helyeztek forgalomba, a konkrét példány egyébként még 2007 végén készült, de ennyi raktáron parkolás bármelyik autónál lehetséges.
A most második tulajdonosától épp eladásra kínált, szervizkönyves Superb kapcsán nem titok, hogy élete első 4 évében bérautó volt. Viszont nem napokra, hetekre kiadott, hanem tartós bérletben végig egy cégvezetőt szolgáló, utána pedig előbb bérelni kezdte, majd meg is vette egy másik cégvezető, azaz a mostani tulajdonos. Egyértelműen látható, hogy mindketten család, gyerekek nélkül hajtották a Superbet. Az utastér döbbenetesen jó állapotban van. Kopás az első üléseken sincs, a műanyagokon egy helyen, a kritikusnak számító sofőroldali ajtóbehúzón lehet találni, viszont ott sem vészes mértékben. A szép rajzolatú, kellemes és ma is hibátlan fehér megvilágítású műszerblokk által írt 172 200 kilométeres óraállás az állapot tükrében hihetetlen. Simán lehetne ott az írt szám fele, ismét leírjuk tehát: el kell szakadni az óraállás vizslatásától, az állapot a lényeg. Azt pedig a használat, illetve a karbantartás határozza meg.
Ezt az autót zömében hosszú távokra, túlnyomórészt autópályán hajtották. Motorja úgy jár, ahogyan egy PD TDI-nek kell: a mai legfinomabb common rail egységekhez mérten kicsit zajosan, kicsit darabosan és bizony van alapjárati rezonancia is. Viszont nincs semmi rendellenes hang, nem csak a motor felől, a futómű irányából sem. Az a 205/55 R16-os, gyári alufelnire húzott Pirelli téli abroncsokkal kényelmesen csillapít, kotyogás, lógás nincs benne, pedig állítólag hozzányúlni sem kellett még az évek során. Nincs gond az autós stabilitásával sem, a Superb egy józan autó, 4,8 méteres hosszával és 2,8 méteres tengelytávjával négy nagyobb termetű felnőttnek is kényelmes utazóautó. Hátsó sorában sem fog panaszkodni senki sem, hogy kevés lenne a lábtér, sőt, talán ott még kényelmesebb is utazni, mint elöl. Abban is biztosak lehetünk, hogy a gyerekülésbe tett csemeték nem fogják elérni az első támlákat, s így összerugdalni sem fogják azokat. Bár az ülésen jelölve nincs, a hátsó szélső helyeken van Isofix csatlakozó is. Jó mélyen, de azért el lehet érni őket, ha pedig egyszer beraktuk a gyerekülést, az stabilan áll.
Az izzítást alig igénylő PD, azaz adagolófúvókás TDI egy sajátos világ. Félúton van a hagyományos és a közös nyomócsöves dízelek között. Járásával, viselkedésével és karbantartási igényével is. Hangja nem bántóan, de egyértelműen dízeles. Az itt dolgozó 115 lóerős verzió 1750 1/percnél hozza 250 newtonméteres nyomatékcsúcsát, s érdekessége, hogy simán fogadja a nagypapás stílust is: 1200 1/perctől terhelhető, így azt sem veszi zokon, ha már a „szédítő” 1500-as fordulatnál feljebb, épp az 1200-as tartományba váltunk. Viszont bírja a dinamikus vezetést is: forgatható 4000-ig, s húz is addig. A mai dízelekhez mérten szélesnek számít az 1500-4000 közötti „vehemens” tartomány. Gazdája szerint a Superb télen-nyáron, városban vagy autópályán egyaránt 6,5 litert fogyaszt. Én is mentem vele egy tesztkört: a mintegy 50 kilométeres, teljesen vegyes, autópályás 130 km/órás tempót is tartalmazó etap átlaga 6,1 liter lett, ami egészen közel van a gyári, 5,8 literes vegyes értékhez.
Nem gondoltam volna, szinte bevallani is fáj, de a kevéssé praktikus Superbbe bizony kicsit beleszerettem. Nem ültem még ennyire egyben lévő 172 ezer kilométert futott autóban. Fájó, de le kell írjam: saját 169 ezer kilométernél járó Renault Grand Scénicemnél érezhetően újabb autónak tűnik, pedig mindkettő 2007-es gyártású, a Scénic picivel kevesebbet futott. Hét ülés vagy független székeket adó második sor nincs a Superbben, van viszont benne egy csomó finomság: a kormányról vezérelhető rádió az órák között is mutatja az éppen hallgatott adót, automata a klíma, a kulcs távirányítójával pedig az ablakok is húzhatók fel vagy le, onnan nyitható a csomagtér külön is, de az tanksapkához hasonlóan a sofőr ajtajáról is oldható, fedelét pedig igényesen gázteleszkópok emelik. Mivel utóbbiak záráskor nem befele fordulnak, a 462 literes tér színültig pakolható, s ami igazi extra: nem csak síalagút, hanem gyári sízsák is van az autóban, amibe úgy tolhatjuk be a léceket, hogy azok biztosan nem fogják a kárpitot összekoszolni.
Akinek elég négy ülés, nem kell óriási csomagtér, s kellemes utazóautót keres, annak bizony nagyon ajánlható a Superb. Ezen példány nem olcsó, de a sorozat végéről való, korrektül felszerelt, futásához képest újszerű és tényleg, már-már hihetetlenül jó. Hogy mindez ne tűnjön alaptalan ömlengésnek, egy taxist is megkérdeztem (lásd a keretes anyagot), hogy milyen a Superb taxiüzemben. Na az az igazán hihetetlen!