Szebb napjai még nem voltak, évi 200 ezret tekertek bele

Flottás autónak lenni a legmostohább feladat egy autó számára. A megbecsületlen használat, nemtörődés, és a folyamatosan váltózó vezetési stílusú sofőrök alatt kihúzni kilométereket igazán dicséretes. Pláne, ha az a kilométerszám hajszál híján egymillió. Láttunk már ennél többet futott Golfot[/url], ami siralmas állapotban, de még mindig megy, ám évekre lebontva még mindig nem ilyen durva a futása, mint ennek a Roomsternek, ami ráadásul határainkon belül tette meg ezt az irtózatos távot. A MÁV pécsi vasútbiztonság járőrei használták 5,5 éven keresztül, mára pedig nyugdíjazták. Erről a MÁV remek sajtóközleményt is kiadott, gyönyörű fotókkal[/url]. Jól nézett ki a Roomster, de vajon mi a valóság? Tényleg vállalható állapotú még évi 200 000-es futás után?
Tökéletes példája ez a Roomster annak, hogy hiába szépek a hirdetés fotói és jókat ír, vagy mondd róla az eladó, meg kell nézni közelebbről. Nem, közelről már nem néz ki jól, és valójában ezt senki nem is várta el tőle, hiszen járőrautóként szinte folyamatosan ment, nagy valószínűséggel ennyit sosem állt még egyhuzamban, mint a vonatos fotózás óta tette. Pontosan egy hónapja érkezett a híre, azóta csupán 5 kilométer került az órájába, erre egyébként eléggé vigyáznak. Még nem érte el az egymilliót, de nem is szeretnék, ha az eladás előtt megtörténne, mivel akkor kiakad a számláló 999 999-nél. Mi 997 887 kilométerrel vettük át és csupán párat tíz kilométert adtunk hozzá, de azalatt a rövid idő alatt elég sokat elárult a lelketlen igásló.
Kezdjük is kívülről, hiszen gyorsan kiderül, nagyot kaphatott valamikor az orrára. A lámpák, a sárvédők, a lökhárító, a ködlámpák - egyikben a tömítetlenség miatt már az élet is kialakult - mind újak, de csúnyán fényezettek, a rések ordítanak a cseréről. A minimális összegbe kerülő szélvédőn lévő azonosító matricából sem vettek újat, mikor kicserélték a szélvédőt és a bal első doblemez is lemaradt az összeszereléskor. Kis ráfordítással ezeket helyre lehet hozni, a többi elemmel nincs semmi gond, leszámítva a bemattult fényezést és a lekopott kilincseket. Ezeket vajon hányszor nyitogathatták?! A hátsók már nem is működnek tökéletesen, de az, hogy erősen használt, gyenge kifejezés, de nem akarok szívtelen lenni, hiszen ez egy munkagép, ami még mindig dolgozna.

Ajtónyitás után folyamatosan kattog a zár, ezzel már van némi elektronikai hiba is, de a távirányítós központi zár hibátlanul teszi a dolgát. Viszonylag szép a kárpit, ám ne hagyjuk magunkat becsapni, ez csak egy egész jól méretre szabott utólagos huzat, alatta katasztrófa az állapot, így ezt hagyjuk is, de annak ellenére, hogy szakadt az ülés, még most sem fáj benne ülni. Újkorában sem lehetett jobb a pozíció, pláne, hogy a kormányt nem lehet állítani.

Egymillió kilométer több millió váltókapcsolást és kormányfordulatot jelent.

És itt nyilván nem balzsamozott tenyerű plázahercegek tekergették a volánt. Mindkét kezelőszerv teljesen elhasználódott, a kormány nem fényesre kopott, hanem millimétereket vesztett a vastagságából, a váltógomb széthullott, amit ragasztószalaggal tekertek össze. Ennél a gombnál mondjuk ez már 100 ezer környékén is megtörténik. Szépen kifényesítették az állításokat a korábbi sajtóközleményben, már akkor is gyanús volt, hogy azért nem lehet csak ennyi. Nem is ér véget a lista.

A szellőzőkből csak a jobb szélső élte túl, a középső egy az egyben kiesik a helyéről, a taposólemezen a jobb oldalon pedig teljesen eltűnt a kárpit. Nagy valószínűséggel még vigyázva is nehéz a belső alkatrészeket épen tartani ennyi kilométer alatt, egymillió után így fest az őszinte melós autó és kész. A flottakezelő által szervizelt MÁV-os Roomster állítólag minden fontosabb szervizen átesett, nagy valószínűséggel ennek köszönheti, hogy egyáltalán még megy. Hogy hogyan? Mint a zombi, aki húzza maga után az egyik lábát, de fut, és úgyis utolér, mert hajtja valami, ezt a Roomstert a munkavágy. Ekkora igénybevétel és durván becsülve napi 500 kilométer mellé furcsa választás a benzinmotor, de az 1,4-es 16 szelepes négyhengerest nehéz elnyűni, persze ennyi kilométer után azért már nem tökéletes.

Érzésre még nagyjából megvan a 84 lóerő, mert szépen megy, de már füstölget, így egy nagyobb átnézés nem árt.

Ahogy a kuplungnak és a váltónak sem, előbbi jó magasan fog, utóbbinál a szerencse kérdése, hogy megvan-e a fokozat, de érzésre talán csak a kulisszával, vagy a rudazattal van probléma.

Még úgy is ezek lehetnek a legszebb napjai, hogy nem igazán törődtek vele egy rendes mosást leszámítva, hiszen a futómű is nagyokat nyög az úthibákon. Elölről és hátulról is hangosan bekopognak az alkatrészek, hogy közöljék, már elég volt a munkából. Ha ezeket orvosolják, azzal már vállalhatóbb lesz az állapota, egy bontott kormány és váltógomb a belső gondját is enyhíthetné.

Valójában jó szívvel én ezt már nem ajánlanám senkinek, követhető előélet ide, vagy oda, csak alapos felújítás után.

Van az a határ, ahol már meg kell húzni, hogy itt a vége. Szép az, amit a Roomster maga mögött tudhat, vagyis lehet, hogy nem akarom tudni, hogyan használták, most mégis talán azért érdemes róla megemlékezni, hogy jön-megy és működik egyáltalán. Lehetne jobb állapotban is biztosan, de ez elég jó bizonyíték arra, hogy a Skoda egyszerűsége hosszan tartó megbízhatósággal párosul, legyen bármilyen körülmények között is tartva. Ha a melósautó így néz ki egymillió kilométer után, egy bácsipéldány néhány száz ezer kilométerrel még akár újszerű is lehet.