Kisautó, nagy öröm? Mini Cooper használtteszt
Mini Cooper, 2003 - használtteszt
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Milyen autót vesz egy igazi városi közlekedő? Olyat, amiben jól érzi magát. Jelen esetben Minit, még akkor, is, ha időnként hosszabb utakat is teljesít azzal. És milyen egy Mini használtan? Lássuk!
Milyen autót vesz egy városi közlekedő? Ki számít egyáltalán városi közlekedőnek? És miért vesz egyáltalán autót? Sok a kérdés, kezdjük a válaszolást! Autónk már ismerhető: Mini 2003-ból, az első BMW-féle sorozatból, alap feletti 1.6-os motorral, hiszen már Cooperről és nem One-ról beszélünk. Az autó gazdája pedig Mátyási György, aki mindenképp városi közlekedő. 2003 októberétől 2012 júliusáig jelentkezett nap, mint nap Élőben a városból című műsorával a Klubrádióban, hogy tudósítson Budapest közlekedéséről. Arról, hogy hol van épp dugó, hogy merre lehet kerülni. Hasznos információkat adott szórakoztató stílusban. Ebből kifolyólag idővel valódi autós műsora is lett, s ő is végigtesztelte a kapható autók zömét. Vendégként magam is szerepeltem többször műsorában, s egy-egy bemutatón szívesen vezettünk is együtt, hogy az autóról beszélve megszülethessen a leadható anyag. Tavaly nyáron pedig Gyuri, vagy ahogyan rajtam kívül szinte mindenki szólítja, Matyi autót vásárolt. Már nem rádiósként, hanem a BKK Info munkatársaként. Míg ugyanis korábban cikázott az utcákon, hogy lássa a forgalmat, ma nagytestvérként kamerákon keresztül figyeli azt. Autóból pedig többfélét is nézegetett, mígnem szembejött vele egy Mini, s rögtön tudta, ez az ő autója. Amit féléves használat és tapasztalatszerzés után nekünk is megmutatott.
Persze az először meglátott Mini valójában még nem ez a Mini volt, a vásárlás szinte sosem lehet ilyen egyszerű. Számos példány megtekintése követte a felismerést, hogy ez a modell kell. Ezen példányt második gazdájától, követhető és nem csak a történetbeli, hanem valós törés nélküli előélettel tudta megvenni kereken 1,5 millió forintért. Az autóra amúgy összesen, végső plafonként 1,8 milliót szánt, 1,7-be viszont átírási illetékkel és az első szervizeléssel is belefért. A Minit korábbi gazdái zömében városban használták, de egy-egy nagyobb külföldi túra korábban is volt életében, illetve már mostani gazdáját is vitte határon túlra. A fél éve 123 ezer kilométerrel vásárolt kocsiban most már több mint 129 ezer van, hozza, illetve folytatja az éves szinten 10-12 ezer kilométeres futását.
És milyen egy Mini használtan? Az a Mini, ami 2001-es érkezésekor már BMW-technikával és minőségi anyagokból készült, s lett a Volkswagen Beetle-nél is jobb retróautó? Ma is felettébb kellemes, ami alapvetően két dolognak köszönhető. A Mini, mármint az ős eleve egy sokkalta jobban vezethető gép volt, mint a Bogár, illetve a Mini sokkal hűebben hozza az eredetit, mint a „népautó”. A törésmentes példányon pedig városi horzsolások sincsenek nagyon. Fehér alufelnijeivel, fehér tetejével, nyitható, bár szoruló mechanikájú, és ezért a biztonság érdekében (hogy nehogy egyszer úgy maradjon) ma már kikötött kapcsolójú napfénytetejével, valamint a gépháztetején lévő fehér csíkokkal ma is jól mutat. Igaz, utóbbiakból a gyáriak már megsárgultak, azokat cserélni kellett. Nem a márkaszerviz, hanem egy ügyes fóliás által. Az eredeti sávok szélei szürkék voltak, az újaké már nem - ezt nyilván csak a legavatottabb minisek szúrják ki.
Fiaskó még, hogy a külső hőmérő nem működik, ugyanis annak szenzorát valaha kitépték az autóból, s azt eddig még senki sem pótolta. Az eredeti, kormányról is vezérelhető hifi CD-je már nem működött. A javítás, illetve az új gyári egység drága lett volna, szinte filléres volt azonban egy USB-csatlakozós, kihangosítós Pioneer, ami ugyancsak illeszthető (egy adapterrel) a kormánykapcsolókhoz is. Kellett továbbá cserélni egy kuplung munkahengert – az alkatrész és a szerelési költség miatt is ez volt eddig a legdrágább, ám így is 20 ezer forintos nagyságrendű tétel.
A Mini egészen szép belül is. Nem csak üléseinek borítása, egészen igényes utastéri plasztikjainak egy része is piros. Azokon nem, az ajtózsebeknél lévő kályhaezüst-betéteken látszik a kor: széleiknél már kilátszik az ott alkalmazott műanyag fehér alapszíne. Az oldallufis székek sok tartást nem adnak, de kényelmesek, a hátrajutást nem csak előredőléssel, hanem –siklással is segítik. Igaz, az így sem egyszerű. Hátul (is) jó a fejtér, illetve a kétszemélyes padon a szélesség is, a lábtér viszont szerény. Ennek ellenére szinte minden minis kiváló történeteket tud, hogy hárman-négyen még az amúgy parányi, 160 literes csomagtérrel is egészen komoly külföldi túrák teljesíthetők. Csakis vidáman, ugyanis a minisek olyan emberek, egymásnak is villantással köszönnek.
Vidámságuk egyik forrása az autó hangulata, az, hogy annak, ha gülüszemekkel is, de arca van. Meg persze vezetési élményt is ad. A (ha valakit érdekel, elöl MacPherson, hátul multilink) futómű gokartosan kemény (még az alap, 175/65 R15 abroncsokkal is), ám stabil, s a kormány is alig szervózott, viszont remek visszajelzést adó, közvetlen. A 3,6 méteres autó fordulóköre nem olyan iszonyatosan szerény, mint azt várnánk, viszont a Minivel tényleg szinte bárhova be lehet parkolni. És egészen praktikus megoldások is vannak benne. Pöttöm csomagteréből például nem vesz el helyet az elakadásjelző, az ugyanis a kalaptartó aljánál rögzíthető gyári dobozában lakik, ami itt szerencsére megvan. Megvan még a gyári defektjavító is, pótkerék ugyanis nincs. Ment a tömegcsökkentés már bő 10 évvel ezelőtt is, s a Mini valóban egészen könnyű – a mai átlaghoz képest. Az őshöz mérten pedig nyilván iszonyatosan sok az 1075 kilogrammos önsúly. Viszont az Euro 4-es, 115 lóerős 1.6-os benzinmotor döbbenetesen jól mozgatja. Még autópályán is élénken viszi, 100 km/órára pedig 9,2 másodperc alatt gyorsítja. Városban bizony még ezzel a turbómentes Cooperrel is legyorsulhatjuk a forgalom legtöbb résztvevőjét. Fogyasztása fickósan és városban vezetve 9 liter, amúgy 8,5-re levihető ott is. Országúton is autózva az átlag könnyedén apad 7,5-re, hosszabb távú utazásokkor pedig simán vihető 7 liter alá az étvágy, akár még a gyári 6,7 literes átlag is elérhető.
Aki egyedi autót szeretne, annak egy ilyen, még nem túlzottan bonyolult, de már egészen modern Mini jó szívvel ajánlható. Ezt tényleg élmény vezetni, ennek tényleg arca van. Nagybevásárláshoz, családi használathoz persze nem ajánlható. Mátyási Gyurinak sem ahhoz kellett, saját igényeihez pedig tudta, s azóta is tudja, hogy jól döntött.
Mitől lenne buzis? Attól mert kicsi? Érdekes, annó a régi szép időkben aki Trabival járt azt nem nézték buzisnak pedig az sem volt egy limuzin. Ez a gondolatsor, hogy egy autó buzis ez csak a mai elkorcsosult gondolkodásmód… Ha rózsaszín lenne akkor tényleg női kivitel lenne, de ebben nincs semmi nőies. Ja, és csak hogy tudd, a Mininek van WRC-je amit nem női pilóta hajt. 😉
Aki autó alapján ítél, az meg egy f@sz MR Robikám! Ne hörögj, mert csak a te gondolatmenetedet folytattam.
Béke!
Ismét egy pozitív cikk.Úgy látszik minden használt autó nagyon jó állapotba van.
Gratula
Amúgy jó és őszinte a cikk.
Ez sem működik …és az sem. Egy olcsóbb UNOban is több minden működik ment ebben…
Én is vezettem egy, hát nagyon jó élmény. MR ROBI egyáltalán nem buzis…
Ilyen randa autó még ingyen sem kellene,férfinak meg egyenesen buzis.