Zseniális Ford fejlesztés, ami átrepít a kátyúk felett

A Ford megoldotta, hogy ne üssenek a kátyúk

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ismét borzalmas állapotban vannak az útjaink, így aztán nagyon várhatjuk a Ford kátyúfelismerő rendszerét, ami állítólag Európába is jön majd.


Múlt héten írtunk róla, azóta is nap mint nap tapasztaljuk, hogy a minimális tél után is borzalmas állapotba kerültek útjaink, temérdek kátyú nehezíti az autósok életét. Tudja ezt a Ford is, hiszen a jelenség nem csak nálunk, az Egyesült Államokban és a világ számos egyéb országában is megfigyelhető. Csak az Egyesült Államokban 3 milliárd dollárt költenek éves szinten az autósok a kátyú okozta károk javítására. A Ford ezért aztán sok-sok ország útjainak, jellegzetes úthibáinak tanulmányozásával mesterségesen létrehozta speciális tesztszakaszát, hogy fejlesztőközpontjában azok tompításával a lehető legalaposabban tudjon foglalkozni. Nem csupán a futóműhangolásra gondoltak a mérnökök, továbbmentek.
Hirdetés
Elsőként az amerikai piacon futó Fusion V6 sport modell kapja meg a "kátyúfelismerő" rendszert, ami 12 szenzoron alapul, azok jelei alapján mindössze 2 ezredmásodperc alatt képes a lengéscsillapítókat az adott pozícióban fixálni, melynek eredményeként a kerék nem döccen bele a kátyúba, hanem átsiklik felettük. A szenzorvezérelt folyamatos lengéscsillapító-szabályzással felszerelt Fusion már idén nyáron elérhető lesz az Egyesült Államokban, nálunk legkésőbb jövőre, elsőként a Fusion európai kiadásának számító Mondeóban várhatjuk, majd a Galaxy/S-MAX párosban. Kérdés persze, hogy mit fog tud kezdeni azokkal a helyzetekkel az alábbi videóban is látható rendszer, amikor minden kerék előtt kátyú vagy úthiba áll, azoknál ugyanis elkerülhetetlen lesz a döccenés, rosszabb esetben pedig a megjelenés érdekében mind peresebb abroncsok és nagyobb felnik sérülése.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

15 thoughts on “Zseniális Ford fejlesztés, ami átrepít a kátyúk felett

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    És ez egy nagyforgalmú fő út. Jó, csak volt, most egy csöppet jobb, mert befoltozták, de megint rohamosan romlik. Volt, hogy a kamion is fennakadt. Egyes mellékutak ennél durvábbak, nemhiába futómű felújítás kell az autómnak. Egyébként viszont Zsigulival meglepően jó, azt nem veri oda az ember állandóan, van egy SUV méretű hasmagasság és jó a rúgózása is. Itt ez felel meg a Swift-nek, olcsó az alkatrész és minden sarkon kapható. Látni pár helyen a Mercedes mellett a garázsba, az emberek rájöttek, hogy szaladgálósnak jobb, mint tönkre tenni a drága autókat 🙂
    Egyébként 140-nél próbáltam és a VW termék is átrepít a kátyuk felett, csak nem szabad belefékezni, mert akkor törik a kerek 😀
    A Ford féle megoldásra így elsőre azt mondom, érdekes és bízom benne, hogy jó lesz, de mint írtam is, sajnos nem ilyen helyekre találták ki, mert ide vagy lánctalp, vagy repülő autó kell. Olyan helyekre, ahol 15 méterenként van egy-két kátyú viszont szerintem tényleg működőképes lesz, és lássuk be, azért a piacon csak az a jellemzőbb. Szóval azért mégis csak gratula a Fordnak!

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    Végül is mentségükre legyen szólva, nem a Kelet-Európai piacra fejlesztették ezt. Nyugat-Európában meg az USA-ban biztos jó lesz a rendszer. Lényegében mindenhova nem felelhet meg, errefelé csak a lánctalp segít. 🙂

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    Van egy javaslatom a Ford-nak! Fejlesszenek ki onkatyuzo rendszert minden Ford tipusra es adjak el flottaban a rendorsegnek meg a mentoknek! Biztos mindenki imadna! Ez a ping-pong labda mento akcio eleg vicces. Inkabb tegyenek ballonossab gumit es vesszenek a ping-pong labdak! :p

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    Érdekes… Vizes kátyút gondolom már nem érzékel, és addig a többi kerékre terhel át.
    A Hydractive 3+ szerintem sokkal életképesebb és összességében többet tudó megoldás (ha a gyártó meg is szünteti sajna)…

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    peresebbnek tűnik az a gumi ami a szenzoros első gépen van…majdnem peremig lapul vissza….hát nem szép látvány, a másik már nem kap akkorát….jobban összetudnánk hasonlítani, ha ugyanolyan peres lenne rajtuk. DE! kijelenthető, hogy a kerék ezzel a rendszerrel is rohadt nagyot kap….az éles szélét a kátyunak ígyis ugyis telibeveri…és nagyon nem néz ki jól. és akkor még egyedi eseteket nem is néztünk, amikkel itthon találkozni lehet….

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    És az alufelniről ne is beszéljünk mekkorát kap látszik a videón hogy majdnem teljesen belapult a gumi oldalfala … ráadásul szerintem ez csak akkor működik ha lendületből át tud hajtani a kocsi azokon a kátyúkon… kell neki egy bizonyos sebesség .

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    A zseniálistól ez nagyon messze van, főleg, hogy hosszútávon elég kétséges a rendszer tartóssága, megbízhatósága.
    Kérdéses még a szenzorok érzékelő képessége koszos vagy vizes állapotban illetve akkor, ha a kátyú tele van vízzel.

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    A magyar utak még nem is annyira rosszak, Kárpátalján ilyenek: [url]http://kepfeltoltes.hu/view/160223/603180097N_vtelen_www.kepfeltoltes.hu_.png[/url]

  • 2017.10.28. at 07:59
    Permalink

    Hmm na igen 1 kátyúnál hatásos de mi van a tankcsapdákkal vagy a sorozatos egymás utáni kátyúkkal ? Nem is kellett volna a Fordnak megépíteni a világ legszarabb útját …csak el kellett volna jönni Magyarországra bármelyik 2-nél többszámú útra ” de ha szerencsések az 1 számú utakon is találnak olyan szakaszt ami tutira kifog rajtuk ” … ha itt működik a dolog akkor a világ bármely pontján tökéletes lesz . Pénzt is spórolhattak volna …ejnye ejnye micsoda pazarlás …

Vélemény, hozzászólás?