Zöld rendszám és villanyautó-támogatás: lesz egy kis változás

Kifutott a villanyautók támogatása, de lesz majd új, még idén...

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Sikeres volt a villanyautók hazai támogatása, hiszen a kitűzött keretösszeg még azelőtt elfogyott, hogy a pályázati határidő lejárt volna.

Földbe állhatnak a villanyautó-eladások az elkövetkezendő időszakban, hiszen azon túl, hogy a gyártók eddig is szállítási gondokkal küzdöttek, és ezt aligha fogja enyhíteni a koronavírus miatti teremeléscsökkennés, a hazai piacon a közeljövőben valószínűleg kivárnak a vevők. Ugyanis a korábban meghirdetett, elvileg idén április végéig igényelhető, de már elfogyott keretösszegű támogatást még nem tudni, hogy mikor és milyen követi. Eddig az új, 20 millió forintnál nem drágább villanyautókra lehetett legfeljebb 1,5 millió forintos vagy a vételár 21 százalékát kitevő támogatást igényelni. Ennek kerete fogyott el, pedig a 2016-ban 2,3 milliárd forintos kerettel indult programot 2018-ban ismét, újabb 3 milliárd forintos keretösszeggel hirdették meg. Összesen 1880 pályázatot nyújtottak be honfitársaink, mielőtt (február 24-én, az idei szökőnapon) a pályázatot lezárták. Mivel a 2016-os pályázaton nem került lehívásra a teljes támogatási összeg, az eddigi kifizetések mintegy 3 milliárd forintot tettek ki (most még lesznek továbbiak a már benyújtott, elbírálásra váró pályázatok kapcsán), a támogatással csaknem 2800 elektromos autót szereztek eddig be.
Mint azt Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a héten sajtótájékoztatón elmondta, a kormány elektromobilitást ösztönző intézkedései eredményesek, a kormány továbbra is kiemelten kezeli a környezetbarát közlekedés ösztönzését. A kifutott támogatást követően az elektromos autók beszerzésének támogatási rendszerét átalakítják, hogy a kisebb, olcsóbb villanyautók nagyobb támogatást kapjanak. A vásárlási támogatáson túl a nemzeti buszstratégia keretében 36 milliárd forint támogatást biztosít a kormány a következő tíz évben környezetbarát, döntően elektromos buszok beszerzéséhez a 25 ezer lakosnál nagyobb településeken. Utóbbi támogatással 10 éven belül minden második busz környezetkímélő lesz a nagyvárosok tömegközlekedésében.
Hirdetés
Nem csak a villanyautók támogatásának átdolgozása van napirenden, mivel már több mint 16 ezer zöld rendszámos (zömében plug-in hybrid) autó fut útjainkon, melyek különböző adókedvezményeket kapnak, így a zöld rendszámhoz kapcsolódó támogatási rendszer újraalakításán is dolgoznak. Egyelőre azonban sem azt nem tudni, hogy miként alakul át a zöld rendszámos autók kedvezményrendszere vagy változik a zöld rendszám jogosultságának feltétele, sem azt, hogy a vásárlási támogatás miként alakul majd. Egy biztos, utóbbi kapcsán egyértelműen látható a törekvés, hogy leginkább az olcsóbb, kisebb autók beszerzését támogatná a kormány - akár növelt összeggel. Az a zöld rendszám kapcsán is egyértelműen kivehető, hogy a mai zöld rendszámos autótömeg számára egyre kevésbé lesz tartható a jelenlegi kedvezményrendszer. Ha a kormány célja továbbra is a minél szerényebb emissziójú autók támogatása, akkor nem a kedvezményekhez, hanem a jogosult autók köréhez fognak hozzányúlni, jelenleg ugyanis már a legalább 25 kilométeres (katalógus szerinti) emissziómentes hatótávra képes plug-in hybridek is megkapják a zöld plakettet. Feljebb kerülhet az emissziómentes kilométerek limitje, megjelenhet CO2 alapú emissziós korlát, és az is elképzelhető, hogy a zöld rendszám a zéró emissziós autók kiváltsága lesz, igaz, mindez egyelőre csak találgatás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?