Visszatér a híres Ford RS200 és az ős-Escort

A Ford jóváhagyásával, eredeti alvázszámmal érkeznek a klasszikusok

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált példányszámban, korszerű technikával felvértezve tér vissza a két ralilegenda.

A hetvenes és nyolcvanas években komoly sikereket ért el a Ford a ralipályákon, olyan hétköznapi típusokból is versenyautót faragtak mint például az Escort vagy a Cortina, de a földi halandók számára szinte elérhetetlen RS200-ra is tömegek vágytak. Az Escort tucatautó jellege ellenére keresett veteránná vált, az RS200 ritkasága miatt csak a tehetős gyűjtők számára opció, illetve hamarosan az új autóra vágyók is befizethetnek mindkét típusra.
A brit Boreham Motorworks nemrég hivatalosan is bejelentette az RS200 és az Escort Mk1 feltámasztását, a következő néhány évben mindkét típusból készül egy-egy limitált széria. Az autókat egyelőre csak letakarva mutatták meg, de az már így is látszik, hogy komolyan vették az eredetiséget, a forma korhű, a részletek viszont modernek, LED fényszórók világítanak a lepel alatt. Értéknövelő tényező a minél szorosabb rokoni kapcsolat az ősökkel, az új Escort és RS200 a régi modellek folytatólagos alvázszámát kapja, természetesen a Ford áldásával.
Hirdetés
Szinte semmilyen részletet nem árultak el az új Fordokról, csupán annyi valószínű, hogy az RS200 esetében meghagyják a középmotoros összkerékhajtású felépítést, a korabeli üvegszálas karosszériát karbon borítás váltja. A Boreham Motorworks munkásságát érdemes lesz figyelemmel kísérni, a Forddal kötött partnerség hosszú távra szól, még legalább öt típus feltámasztását tervezik a britek.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?