Virtuálisan Párizsba repített a Citroën – debütált az új C4

Dízel, benzines és elektromos is lesz az új Citroën C4-ből, online debütált az újdonság

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Új időket ígér a Citroën, villanyautókat mindenki számára, de még azt is megpendítették, hogy statikus autóbemutatókat már csak online fognak tartani.

Egy-egy, az elődjénél rendszerint csekélyebb emissziójú modell, különösen egy villanyautó bemutatójára repülővel utazva sokszor elgondolkoztam: akkor mi most segítjük a környezet védelmét lassabb pusztítását, vagy sem. Különösen felmerül ez a kérdés, ha csak statikus bemutatóról van szó, amikor alig tudhatunk meg többet az autóról, mint egy sajtóanyagból, vagy egy online leleplezésből. A Citroën most új időkét ígér, elindította electric for all, azaz "villanyautót mindenkinek" offenzíváját és bemutatta ötödik - jelenleg kapható - elektromos autóját. Persze ez az ötödik villanyautó úgy értendő csak, ha a C5 Aircross plug-in hybridet is "elektromosnak" vesszük, pedig benne van azért egy 1,6-os (és turbós) benzinmotor is. Az Ami, az e-Jumpy és az e-Spacetourer azonban teljesen elektromos.
Hirdetés
Az új C4 is érkezik tisztán elektromosként, valamint 100-155 lóerő közötti teljesítményű benzines és 110-130 lóerős dízelmotorokkal. A Citroën a tőle megszokott extravaganciával rajzolta meg az 1928-ban debütált és nem szerény 243 ezer példányban el is adott első C4-től eredeztetett mostani C4-est, ami olyan sikerszériákat tudhat maga előtt, mint például az 1971-es Év Autója GS-t, a BX-et, a ZX-et, a Xsarát és az azt követően érkezett két további C4 modellt, na meg az extravagáns C4 Cactust. Utóbbi egyértelműen hatással volt a formára, de annál sokkalta kecsesebb a mostani, meg persze méretesebb is, 4,36 méteres hosszával 19 centivel nyúlánkabb, de a kompakt szegmensben még mindig eléggé parkolóhelybarát. Az 1,8 méter széles és 1,525 magas, 2,67 méteres tengelytávú ötajtós belső szélességét a kategória legjobbjának ígérik, a fotók alapján hosszanti helykínálata is rendben lesz, a csomagtér 380 literes, amivel nyilván nem lesz egy Octavia-verő, de nem is az a cél, hanem mondjuk a Golf szintjének a hozása, ami pont meg is van.
Hirdetés
Természetesen nem hiányoznak a Citroënre jellemző részletek az utastérből sem, az extravagáns formákhoz a korábbiaknál jobb anyagminőséget ígérnek a franciák, 6 belső stíluskombinációval. Meglehetősen jól személyre szabható a külső is a temérdek 16-18 colos felnivel, a 7 karosszériaszínnel és az 5 külső színcsomaggal. Összesen 31 féle külső megjelenés-variáció létezik, az Iceland kék dekorcsomag csakis az elektromos ë-C4 - 100% Ëlectric verzióhoz társítható. A modernség egyik új C4-ből sem hiányzik, megszokottan digitális a műszerblokk, szerepelhet head-up display is, de a középkonzolra is kerül mindenképp egy érintőképernyő. Örömhír, hogy a PSA is elengedte az érintőképernyős klímavezérléshez ragaszkodást. A lehetőség megmaradt azért rá, de a középső szellőzők alá külön klímakonzol is került. Nem fukarkodtak a tervezők a pakolóhelyekkel sem, az utastérbe összesen 16 rekesz került 39 liternyi kapacitással, a kesztyűtartó kettős: egy alsó fiókból és egy 10 colos tableteket is elnyelő rekeszből áll. Az ülések a C4 Cactusből és C5 Aircrossból ismert vastag párnázású Advanced Comfort rendszerűek, miként a lengéscsillapítók is progresszív hidraulikásak, hogy 18 colos kerekekkel is kényelmes futást kapjunk.
Hirdetés
A motorpaletta gyakorlatilag a C5 Aircrosséval egyező: az 1.2 PureTech (háromhengeres) turbómotor 100 lóerővel és 6 fokozatú kézi váltóval az alapverzió, de szerepel a 130 lóerős verzió is az EAT8 automata váltóval és szintén azzal az 1.6 PureTech 155 lóerővel. Kétféle Euro 6d normás turbódízel is választható, mindkettő az 1.5 BlueHDi, a 100 lóerős, 6 fokozatú váltóval, a 130 lóerős az EAT8 automatával kérhető. Újdonság, hogy az automata váltó kapcsolója helytakarékosan és logikusan csupán néhány gomb. Az új C4 benzines és dízel verziói, valamint az elektromos, azaz az ë-C4 - 100% Ëlectric a nyár végén egyszerre fog piacra lépni, a márka "electric for all" üzenete kétértelmű. Egyrészt minden szegmensben, mindenki számára kívánnak elektromos modelleket ajánlani, másrészt a villanyautókat a kompakt szegmensben is elérhető alternatívaként kívánják szerepeltetni. Azért arra ne számítsunk, hogy népautó lesz az ë-C4 - 100% Ëlectric, hiszen mint azt az online sajtótájékoztatón megtudtam, jelenleg Nyugat-Európában a kompakt modellek csupán 6 százaléka fogy elektromosan (ez amúgy már elég bravúros érték), de a legjobb szcenáriók esetén sem számítanak 8-10 százalékosnál jelentősebb villany-arányt a C4 esetén. Mivel a PSA CMP platformján az elektromos verzió már teljesen kiforrott (lásd pl. Peugeot e-208 és e-2008), egyelőre csak a villany C4 műszaki adatai ismertek, amelyek persze csöppet sem meglepőek. 100 kW-os, 260 Nm nyomatékú villanymotor és 50 kWh-s akkumulátor szerepel a hajtásláncban. A WLTP ciklus szerinti hatótáv 350 km, a 0-100-as gyorsulás 9,7 s, a végsebesség 150 km/órában korlátozott. A tölthetőség 100 kW-os DC villámtöltést és 11 kW-os AC-t kínál, persze vélhetően utóbbit is csak opcióként. A franciák amúgy elég sok töltési lehetőséget ajánlanak, természetesen az otthoni hálózat felmérésével, akár fejlesztésével. Konnektoros töltőből is lesz 16 amperes, amivel 15 óra a teljes töltési idő, a standarddal viszont 24. Type2 kábelt használva egy fázissal 7,5, hárommal (azaz 11 kW-os töltéssel) már csupán 5 óra a teljes töltés, míg a 100 kW-os villámtöltés percenként 10 kilométernyi hatótáv betöltését ígéri. Az árak egyelőre nem ismertek, de vélhetően a Peugeot 308 és 3008 szintje alá érkezik majd az új C4-es, ami hazánkban (a jelenlegi euró árfolyam mellett) ijesztő módon 6,5-7 milliós árszintet jelent. Sajnos hozzá kell szoknunk ezekhez az árakhoz, és nem a gyártók miatt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Virtuálisan Párizsba repített a Citroën – debütált az új C4

Vélemény, hozzászólás?