Vezettük az új Ford Kugát – hóban is

Nem teljesen az, de hatásosan mutatja újnak magát a Ford Kuga

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Edge-re hajazó frontot, egy új motort, valamint friss infotainment-rendszert kapott a Ford Kuga. Bevezetésének része egy túra Athéntól Európa legészakibb pontjáig, Nordkappig. Mi Finnországban vittük bő 400 kilométeren.


Segítettem egy kicsit a Fordnak, ugyanis az idén nyáron megjelent, ősz óta itthon is rendelhető új erősen frissített Kuga bevezetése kapcsán néhány autót Athéntól Európa legészakibb pontjáig, a Norvégiában fekvő Nordkappig túráztatnak. A több mint ötezer kilométeres utat 15 szakaszra osztva egy-egy etapot kaptak meg az újságírók, nekünk, azaz a magyaroknak a 11. etap jutott, Helsinkiből Vaasa városáig. A 425 kilométeres távot még az első nap tapasztalt hóesésben is gond nélkül le lehetett volna tudni egy nap alatt, de mi délben indultunk, így aztán egy éjszakai pihenőt közbeiktatva tettük meg az út második, autópályás szakaszt már alig tartalmazó felét.
Hirdetés

Ami a Kuga frissítését illeti: szemből teljesen új, az európai piacon idén (átdolgozottan) megjelent Edge-re hajaz, így a Kuga az egyetlen európai Ford, amit elkerült az Aston Martin-féle harcsaszáj. Nem csupán a korábbitól eltérők a lámpák, a lökhárítók és a hűtőmaszk, hanem ezek rendeléskor is variálhatók. A Kugából ugyanis most már prémiumos Vignale és sportos ST-Line is létezik. A Vignale teljesen különálló modell, az almárka egyéb vevőcsalogató extráival, fokozott zajszigeteléssel, Windsor bőrkárpitozással és csakis legalább 180 lóerős motorokkal. A sárvédőfelirata mellett fekete lamellás hűtőmaszkjáról felismerhető ST-Line egyel szerényebb, ott 150, a többi Kugánál 120 lóerős az alapmodell. A fényszóró lehet Bi-Xenon és automata reflektoros, valamint egyben kanyarkövető is. A mostanság napsütést nemigen, hosszú sötét éjszakát annál inkább adó Finnországban bőséggel volt lehetőségünk próbálni, jó a fényereje.

Ford Kuga, 2016 - méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
4531* 1838 1703** 2690 456-1603

Bár a paletta nem szűkös, extrából többet kínál a Kuga, mint motorból. Benzinesből csakis 1.5 EcoBoost választható, az 120, 150, illetve 182 lóerős lehet, dízelből van egy új (alapjaiban a B-MAX-ban debütált) TDCi 120 lóerővel és minden eddiginél szerényebb, 4,4 l/100 km vegyes fogyasztási értékkel. További érdekessége, hogy csúcsnyomatéka átmeneti túltöltéssel 270-ről 300 newtonméterre nő. Befecskendező-rendszere Bosch, míg a 2,0 literes dízeleké Delphi.
A két kisebb teljesítményű benzines csakis fronthajtású és kézi (6 fokozatú) váltós lehet, a legerősebbhez mindenképp jár az automatikus összkerékhajtás és a 6 fokozatú automataváltó. A dízelek közül az új 1,5 literes szintén mindenképp fronthajtású és egyelőre kézi váltóval szerelt, később opcióként elérhető lesz hozzá a 2,0 literes (150 és 180 lóerős) egységekhez is választható duplakuplungos automata (PowerShift) váltó. A 150 lóerős dízelhez opciós, a 180 lovashoz mindenképp jár az összkerékhajtás.
Ford Kuga, 2016 - benzines kínálat
1.5 EcoBoost (120 LE) FWD 1.5 EcoBoost (150 LE) FWD 1.5 EcoBoost
(182 LE) AWD A6
Emissziós norma Euro6
Hengerűrtartalom [cm3] 1498
Hengerek/szelepek száma 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 automata/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 120 (5500) 150 (6000) 182 (6000)
Nyomaték [Nm (1/min)] 240 (1600-3000) 240 (1600-4000) 240 (1600-5000)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,5 9,7 10,1
Végsebesség [km/h] 180 195 200
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 6,3 6,3 7,5
CO2-kibocsátás [g/km] 145 145 173
Saját tömeg [kg] 1579 1686
Megengedett össztömeg [kg] 2100 2200

A Kuga frissítésének legfontosabb újítása a középkonzol megújulása, a hidegben elképesztően hasznos opciós kormánykerékfűtés, valamint a 8 colos érintőképernyőn és a néhány dedikált gombon túl hangutasításokkal is vezérelhető SYNC 3 infotainment-rendszer. Ez elődjével szemben már nem Microsoft alapú rendszer, állítólag tízszer gyorsabb, mint a korábbi. Tény, hogy nem lassú, de gyorsításának mértéke komoly kritika az előd SYNC 2 számára. Android Auto és Apple CarPlay támogatás is jár a már az alapverzióban is megtalálható 6 hangszórós, természetesen Bluetooth kapcsolatot és kormányról vezérelhetőséget, valamint CD-olvasót is adó rendszerhez. Nem túl komoly (115 ezer forintért) már 9 hangszórót és tolatókamerás navigációt is kapunk, 25 ezer forintért mélynyomóval.
Ford Kuga, 2016 - dízel kínálat
1.5 TDCi (120 LE) FWD 2.0 TDCi (150 LE) FWD 2.0 TDCi (150 LE) AWD 2.0 TDCi (180 LE) AWD
Emissziós norma Euro6
Hengerűrtartalom [cm3] 1499 1997
Hengerek/szelepek száma 4/8 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6 (duplakuplungos automata/6) kézi/6 kézi/6
(duplakuplungos automata/6)
Teljesítmény [LE (1/min)] 120 (3600) 150 (3500) 180 (3500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 270* (1500-2000) 370 (2000-2500) 400 (2000-2500)
Gyorsulás 0-100 km/h 12,7 (12,4) 10,1 9,9 (10,9) 9,2 (10,0)
Végsebesség [km/h] 173 (171) 194 192 (190) 202 (200)
Fogyasztás - vegyes [l/100 km] 4,4 (4,8) 4,7 5,2
CO2-kibocsátás [g/km] 115 (124) 122 135 (134)
Saját tömeg [kg] 1591 (1605) 1614 1702 (1716)
Megengedett össztömeg [kg] 2100 2250 2250 (2230)

Hamar el is jutottunk a Kuga – friss megjelenésén túl – legfontosabb ütőkártyájához, ez pedig a felszereltsége. Már a 7,09 millió forintos listaártól kínált alapverzió is okos (igaz, még nem automatán nyitó, de indításhoz nem is bedugandó) kulcsos, tempomatos, kétzónás automata klímás, sötétített hátsó ablakos, tolatóradaros, elektromosan állítható, behajtható, fűthető külső tükrös, természetesen elöl-hátul elektromos ablakos. Viszonylag olcsók hozzá az extrák, városi koccanásgátlója már nem csupán 30, 50 km/óráig aktív, választható távolságtartós tempomat, aktív sávtartó és éberségfigyelő, valamint természetesen holttér-szenzor is. A parkolóasszisztens immár merőleges beállásra is képes, kiálláskor a mögöttes forgalomra figyelmeztetés jöhet jól, de az automatika is képes kiparkolni.
A menetpróbára sajnos nem hoztak az új, illetve a szerényebb motorokból, a Ford szokása szerint csakis csúcsverziók sorakoztak. A kulcsokat ráadásul úgy osztották, hogy kizárólag 180 lóerős dízelt sikerült hajtani, azt viszont legalább a nem ST-Line vagy Vignale Kugák csúcsának számító Titanium Technology, továbbá ST-Line és Vignale kivitelben is. Ha Finnországban gyakorlatilag csak havas autópályán és nyílegyenes országúton vezettük a külsejével hangsúlyosan, műszakiságával kevésbé megújult verziót, az azért átjött, hogy vezethetősége a Fordtól ismert: közvetlen és élvezetes.

Fontos, hogy az ST-Line és a Vignale nem csupán extrázást és eltérő megjelenést jelent.

Előbbi, azaz a leginkább sportos Kuga 10 mm-rel rövidebb és keményebb rugókat, valamint feszesebb lengéscsillapítókat is kap, kormányzása közvetlenebb. A próba szerint viszont gördülési zaja is jelentősebb. Fokozott zajszigetelésével és komfortosabb hangolásával a Vignale a másik véglet. Egyik kilengése sem túlzottan jelentős, a „sima” Kuga pedig összességében jól hangolt. Rugózásáról egyelőre nem mernék nyilatkozni, ugyanis a finneknél hiába van hó és fagy, úthibával gyakorlatilag nem találkoztunk, így kénytelenek leszünk majd megnézni a hazai utakon is, ahol viszont bőséggel akad.
Ford Kuga, 2016 - árak
Felszereltség Motor Listaár
Business Technology FWD 1.5 EcoBoost 120 LE M6 7 090 000 Ft
FWD 1.5 EcoBoost 150 LE M6 7 290 000 Ft
FWD 1.5 TDCi 120 LE M6 8 030 000 Ft
FWD 2.0 TDCi 150 LE M6 8 345 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 150 LE M6 9 045 000 Ft
Titanium Technology FWD 1.5 EcoBoost 150 LE M6 7 874 000 Ft
4WD 1.5 EcoBoost 182 LE A6 9 404 000 Ft
FWD 2.0 TDCi 150 LE M6 8 739 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 150 LE M6 9 439 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 180 LE M6 9 739 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 180 LE A6 Powershift 10 199 000 Ft
ST-Line FWD 1.5 EcoBoost 150 LE M6 8 125 000 Ft
4WD 1.5 EcoBoost 182 LE A6 9 655 000 Ft
FWD 2.0 TDCi 150 LE M6 8 990 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 150 LE M6 9 690 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 150 LE A6 Powershift 10 150 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 180 LE M6 9 990 000 Ft
4WD 2.0 TDCi 180 LE A6 Powershift 10 450 000 Ft


Mind a Vignale, mind az ST-Line 1 centivel hosszabb az „alap” Kugánál, de mindegyik verzióról elmondható, hogy 1,7 méter magasságával és 1,84 méteres (tükrök nélküli) szélességével meglehetősen monumentális. Belterében ennek és 2,69 méteres tengelytávjának ellenére nem vészesen tágas. Hosszasan, vaskos középkonzollal nyújtózik a műszerfal, átlagos termettel még elegendő a hosszanti helykínálat, átlag fölöttivel már nem. A hátsó középső ülőhely a kategóriában megszokottnál is csenevészebb. A csomagtartó 456 literes alapmérete nem kimagasló, ülésdöntéssel már 1603 literes, de nem sík padlójú teret kapunk.
A Kuga sikere minden apróbb hibája ellenére borítékolható. Keresett flottaautó hazánkban és Nyugat-Európában is, még tavaly, a frissítés előtti évben is 19%-kal növelni tudta eladásait (nyilván nem csak magának, hanem a szegmens piacrész-gyarapodásának köszönhetően is). Most pedig kellően friss a fizimiskája ahhoz, hogy újdonságával is sokak számára érdekes legyen, azaz eladja magát. Aki kíváncsi rá, már néhány hazai márkakereskedésben is megtekintheti, szeptember végétől pedig mindben meg is rendelheti.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Vezettük az új Ford Kugát – hóban is

  • 2017.10.28. at 00:17
    Permalink

    Hát ezért a modellfrissítésért kár volt olyan messzire utazni. Maradt a gagyi klímakonzol, a buta, alig elérhető bajuszkapcsolók is változatlanok, a furán mélyre rakott képernyőn sem sokat változtattak. Kíváncsi vagyok a legnagyobb hibáját sikerült-e kijavítani: a régi változat elég jó volt autópályán vagy sima aszfalton, de kátyús, rossz úton egy katasztrófa volt vezetni, pattogott, ugrált, alig lehetett az úton tartani nagyobb sebességnél, ami azért furcsa egy rossz utakra is szánt hobbiterepjárótól.

  • 2017.10.28. at 00:17
    Permalink

    Most akkor miért hiányzik belőle az új 2 literes euro 6-os motor ami adblueval megy és álítólag nincs traktorhangja, turbolyuk sem nagyon?
    Az 1,5 tdci meg már jó pár éves az 1560cc-s Peugeot HDI-vel közös motorból született cm3 csökkentett verzió amit a Ford magának csinál, ráadásul kicsit még többet is fogyaszt mint a közös ami volt a Peugeot-val.
    Szerintem a Ford kezd kicsit lemaradni.

Vélemény, hozzászólás?