Végre megértettem, miért vesz valaki öreg Renault Thaliát!

A Renault Thalia a francia gyártó első kísérlete volt a Kelet-Európának célzott filléres, mégis korrekt méretű új autó előállítására: a modell lényegében annak az elképzelésnek a próbaverziója, amelyet végül a Dacia Logan vitt még nagyobb sikerre. Műszakilag ez gyakorlatilag a kettes Clio egy hatalmas, de meglepően rosszul pakolható puttonnyal (ahogyan egyébként az első Logan is...). A Thalia 2,47 méteres tengelytávja nem tűnik túl nagynak, épp elég a hátsó lábtér benne, ahogy az 1,64 méteres szélessége is inkább csak 4 főre teszi kényelmessé, de teljes létszámmal sem katasztrófa utazni benne. A frissítés utáni dizájnnal ráadásul szerintem egyáltalán nincs baj, a Clión és a Thalián is remekül öregedett a kerek formára rajzolt egyenes élek sokasága és az eredetinél morcosabban mosolygó arc. Ügyesen megoldották a kupolaszerű, nyújtott hátsó szélvédővel azt is, hogy ne legyen olyan ormótlan az 510 literes doboz a kocsi farán. Mindezt újonnan sem adták drágán, ma pedig egyenesen a használtpiac egyik legolcsóbb 2000 utáni, akár családi autónak is alkalmas modellje, így sokakban felmerülhet a kérdés: "De akkor hol a hiba?" Még mielőtt nagyon belemerülnénk a tesztbe, szeretném leszögezni, hogy igen komoly személyes élményem van a modellel. Nekünk még újonnan volt Thaliánk, és sose fogom elfelejteni, hogy a németautó-mániás édesapám mennyire tiltakozott, amikor nagyapám egy fullextrás francia mellett döntött egy alap Octavia helyett. A sors fintora, hogy egy teljes évtizeden át konkrétan hibátlanul tette a dolgát az öregnél, majd amikor megörököltük 12 évesen, 78 ezer kilométerrel, akkor pár hónapon belül - megbosszulva, amiért 10 évig ok nélkül ódzkodtunk tőle apámmal - minden tönkrement rajta. Végül közel 1 millió forint ráköltése után tudtunk - nagy nehezen, 350 ezer forintért - megszabadulni az örökölt Thaliánktól. Egy munkásbrigád vette meg, akik évek óta gond nélkül használják országjárásra, a JSZP szerint két hónappal ezelőtt 450 ezer kilométer volt benne.

Ennek ellenére sem értettem soha, hogy ki és miért vesz Thaliát használtan. Ez most megváltozott, a mai tesztalanyunknak köszönhetően.

Természetesen azt sem fogom titokban tartani, hogy miért, de ahhoz először meg kell ismerni a típust és az adott példányt is egy kicsit közelebbről. Beülve az első dolog, ami feltűnik, hogy meglepően magas az üléspozíció, így minden irányba jó a kilátás, kivéve hátra. A csomagtartóból ugyanis gyakorlatilag semmit sem látni sem a tükrökben, sem pedig a hátsó ablakon kinézve: ha tolatni is szeretnél vele, akkor meg kell tanulni, hogy hol a vége. Kellemes apróság, hogy a Renault tudja az ősi alapszabályt, miszerint sohasem szabad változtatni azon, ami jó. Már amikor az újnak számító Thaliánk volt, akkor sem értettem például, hogy miért nem csinálja az összes gyártó úgy a "kormányról vezérelhető" rádiót, mint a Renault. Aki szereti a kormány mögötti kis kart, annak jó hírrel szolgálhatok: ebben a filléres Thaliában is pont ugyanúgy működik, mint az összes mai Renault modellben. Fej- és lábtér pontosan annyi van benne, mint egy korabeli Clióban, a hátsó ajtó közepéig teljesen egyforma a két autó. Az ülések kényelmesek voltak újonnan, de mostanra a legtöbb példányban teljesen szétülték őket. Ebben a konkrét autóban meglepően sok tartás maradt a szivacsokban, és a puha műanyagból készült kormány sincs komolyabban szétkopva. Összességében elmondható a belteréről, hogy egy nagyon jó állapotban megőrzött összeállítás. A csomagtartója tényleg hatalmas, én mondjuk egy ekkora dobozhoz biztosan a hátsó szélvédővel együtt nyíló ötödik ajtót adtam volna. Ha kombinálnál, akkor egyben dönthető a hátsó támla az ülőlapok felhajtása után, ezzel egy elméletileg nagyon hosszú, de közel sem sík padlós teret kapunk. A gyakorlati gond "csak" annyi vele, hogy az utastér és a csomagtér közti alagút messze túl alacsony, így legfeljebb léceket és csöveket lehet szállítani vele, esetleg kisebb lapraszerelt bútorok préselhetők át rajta. Mivel ehhez az összes hátsó ülőhelyet fel kell áldozni, számomra ez az extra mindig inkább csak papíron létezett a Thaliában. Beindítva meglepően simán jár a 82 lovas turbódízel, a rettegett 1,5 literes dCi. Hogy milyen ez a motor sokszázezer kilométer után, azt sajnos most nem fogom tudni bemutatni, ugyanis ebben a konkrét autóban alig van futásteljesítmény: 2006-os gyártása ellenére mindösszesen 128 ezer kilométert hajtottak bele. Ahogy ebből következtetni is lehet rá, nem a leginkább ideális körülmények közt történt mindez. 2014-ig egy hölgy keze alatt járt kizárólag rövid, városi köröket Budapesten, így gyűjtötte össze az első 68 ezret az órájába, majd egy fiatal srác vette meg első autónak, aki pár évnyi egyetemre járással beletekerte a többit Békés megye világszínvonalú útjain. Azóta gyakorlatilag semmit sem megy, van hogy hónapokig áll a lakásom előtti parkolóban két indítás közt, jó ha 2000 kilométer belekerül egy teljes év alatt. Ha mégis mennek vele, akkor a futóműve feszes és újszerű, bár így sem kell csodát várni tőle: érezhető rajta, hogy egy kicsi platformra épült "nagyobb" autó, ez persze csak komoly oldalirányú terheléseknél és öt személlyel jön elő igazán. És hogy milyen az egyéb állapota? Körülbelül mint egy átlagos Thaliának. Az eddigi 5-6 különböző autó alapján, amivel a típusból dolgom volt, nyugodtan kijelenthetem, hogy 10 éves korukra felnőnek és kifejlesztik a szabad akaratukat. Ezt persze nem úgy kell érteni, ahogyan a "Verdák", vagy "A kicsi kocsi kalandjai" című filmek bemutatták, sokkal inkább úgy, hogy egyes extrák önálló életre kelnek, és elkezdenek nem a gyújtáskapcsoló és/vagy a kezelőszervek utasításainak megfelelően működni. Körülbelül ezzel egyidőben a gyári hangszórók membránjai is teljesen megsemmisülnek, illetve a képernyők pixelei is sorra kihalásnak indulnak. Ezzel nem igazán lehet mit kezdeni, sajnos ennyit tudtak a Törökországban beépített gyári alkatrészek. A motorok viszont egy-két kivételes esettől és néhány - akár előre is orvosolható - típushibától eltekintve csak mennek és kész, pont ugyanazok, mint a Renault egyéb korabeli termékeiben. Az egyetlen furcsasága ennek az adott autónak a rozsda volt, a bal küszöb hátulja enyhébben, a bal ajtók pedig igen erőteljesen megindultak. Ez semmiképp sem nevezhető gyakorinak a típusnál, nem véletlenül adtak újonnan 12 év rozsdagaranciát a Thaliákra is, ha viszont volt sérülés, az simán okozhat hasonlókat. A Használtautó.hu adatbázisában jelenleg 33 találat akad dízelmotorral, 200 és 730 ezer forint közötti szórásban. Benzinesből további 78 darabot hirdetnek épp. Ezek közül az olcsóbbak ugyanonnan indulnak, ám a legszebbekért gond nélkül kérnek el akár 900 ezer forintot is. A legtöbbnek meglepően alacsony a futásteljesítménye, ezen a téren sem tűnik ki közülük a tesztalanyunk. Bármilyen motorral is nézzük, korrektnek tűnőt - ami a fotóin jóval szebbnek látszik a nálam járt autónál - kényelmesen találni félmillió forint környékén, ez a mai árak mellett nagyon jó ajánlat. Vásárláskor a kérdéses öntudatú elektronikák ellenőrzése mellett mindenképp érdemes figyelni a fűtésre, mert a modell egyik alábecsült típushibája, hogy tönkremegy a fűtőradiátor. Ekkor az intenzív, letakaríthatatlan párásodás és a gyengébb hőleadás helyrehozásához a fél autót szét kell szerelni, ami egy ilyen olcsó autónál, ennyire öreg műanyagelemekkel már nem olyan olcsó és egyszerű. Továbbra sem vennék magamnak Thaliát, de leginkább csak a rossz emlékek miatt. A másik ok, hogy nagyon idegesítő dolgokban tudok hihetetlenül maximalista lenni, éppen ezért számomra nem fér bele az, hogy egy örökös küzdelem legyen az élet a kényelmi elektronikákkal: mire kicserélnék minden rosszalkodó központizár-motort, ablakemelőt, beltérvilágítást, és kapcsolót, addigra tönkremenne az összes többi. Tudom viszont, hogy rengetegen vannak, akiket ezek a dolgok nem érdekelnek, és ez is egy jogos hozzáállás.

Akinek csak egy nagyon olcsó autó kell, ami a megfelelő karbantartás mellett nem hagyja ott az út szélén, és nem akar 25-30 éves, Euro 1-es és Euro 2-es "romokkal" járni, annak tényleg tökéletes lehet egy ilyen.

Mert jobban belegondolva, ha egy alig párszázezer forintért vásárolt, 15 éves, korrekt méretű autónak "csak" annyi a baja, hogy nem világít a fél műszerfal, néha fel-felvillannak random szervizlámpák és a fele központizár kedve szerint működik, az a jelenlegi árak mellett nem roncs, hanem kb. az évszázad üzlete.