Végre itt van a Gymkhana 8 – ez most telitalálat lett

Ken Block most Dubajban játszott a Fiestával

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha az eddigieket már untuk, a nyolcadik részt akkor is megéri megnézni Ken Block Gymkhana sorozatából. Nagyszerű kameramunka és a határok feszegetése jellemzi.


Minden autófanatikus ismeri Ken Block profi videóit, amiben szeretett Fordjaival (korábban Subarukkal) játszadozik mindig. Mára Block neve összeforrott a Ford Performance-szal, most pedig legújabb közös munkájuk gyümölcsét élvezhetjük. Ugyan a gymkhana, mint sportág ezeknek a videóknak köszönheti villámgyors felfutását, az utóbbi 2-3 rész nem volt nagy durranás. A kameramunka és a rendezés azonban profi volt, ezt meg kell hagyni. A mostani rész azonban Dubajban játszódik. Ott pedig a pénz nem nagyon számít. A kis Fiesta is kapott egy új, csillogós, napfényben aranyszínben pompázó dekort – az arab világ hangulatáért.

Miután Block bácsi kiterel egy oroszlánt az anyósülésről, felbőg a rallycrossos, 600 lóerős Ford Fiesta ST motorja, és egy olyan világba csöppenünk, ahol újraélhetjük gyermekkori autósjáték élményeinket. Zseniális, mikor az autópályán felsorakoznak. Tiszta Need for Speed. A filmbe egyébként zseniálisan beleszőtték az új Ford modelleket. Többször jelenik meg előtérben, háttérben az új Focus RS és egyszer a Ford GT is. Azt is tudjuk, hogy Block bácsi szeret olyan dolgokat körbedriftelni, amik mozognak közben. Itt előkerült egy újabb modell, a Ford F-150 Raptor terepjáró, de lévén, hogy Dubajban játszódik, ezzel nem elégedtek meg. Elővettek a reptér hátsó sarkából egy koszos Boeing 747-200-ast (ami egyébként repülős berkekben igazi kincs), a többit pedig árulja el maga a videó.
Hirdetés
Csupán pár órája van fent a Youtube-on, de cikkünk írásakor már 800.000-en látták. Hát mi ez, ha nem marketing.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Végre itt van a Gymkhana 8 – ez most telitalálat lett

  • 2017.10.28. at 07:47
    Permalink

    Nagyon jól vezet Ken Block, semmi kétség, meg látványos, csak egy kicsit már sok.
    A rally hőskorának versenyzőihez képest, ahol tényleg versenyeztek, megvoltak a szponzorok, felmatricázták a gépet, és abból volt a csapatnak pénze. Oké, hogy gymkhana, meg minden, de ez a sok hatásvadász videó már inkább a ripacskodás kategória. Félreértés ne essék, nem nézem le, sőt igen is jó pilótának tartom, de ez már tényleg egy kicsit sok, ahogy tolják az autó/autósport kedvelők képébe.

Vélemény, hozzászólás?