Klasszikus szedán. Hát nem szebb, mint egy SUV?
Végeláthatatlan sorban jelentek meg nálunk a tesztek mindenféle és fajta SUV-ról, miközben azon aggódtam, mikor kezdik az olvasók a gúnyolódást, hogy „mivan, hát már csak ilyen behemótokat hozunk el?” Az a helyzet, hogy ez hűen tükrözi napjaink divathóbortját, de most törlesztem egy adósságomat, hiszen már régóta áll a fiókomban egy megkezdett, majd félbehagyott teszt. Egy olyan autóról, amellyel nagyon kellemes napokat töltöttem el. Mert ez egy olyan autó, amit egyre inkább kiszorítanak a SUV-ok, ugyanakkor még nagyon fontos a BMW számára. Ez pedig a 3-as sorozat, amelyből a 330i járt nálunk a ráncfelvarrása apropóján.
Két kipufogóvég is hirdeti a sportosságot, a fekete díszbetétek és a jubileumi embléma társaságában
Jól értenek a BMW-nél a látványos, olykor sokkoló formatervekhez, de a 3-as a konzervatív vonalat képviseli a palettán. Ezért a ráncfelvarrás sem hozott drasztikus változásokat, csak a szokásos trükköket vetették be. Átrajzolták a fényszórókat és benne a nappali menetfényeket, módosítottak a lökhárítón és meghagyták a hagyományos méretű veséket is. Hátul hasonló történt, egy picit más a fények rajzolata, és ezek a változások természetesen nem érintették az autó méreteit. A 3-as továbbra is 4,7 méter hosszú, a szélessége 1,8 méter, a magassága pedig 1,4 méter, míg a tengelytávolság 2,85 méter.
Bent a korral haladva a digitalizáció volt a jelszó a frissítésnél. A 3-as is megkapta az ívelt kijelzőt, amely a vezető előtt 12,3 colos, illetve ugyanilyen méretű a középkonzol feletti része is. Kevés fizikai gomb maradt, de legalább maradt. Főleg az iDrive tekerőgombjának megmaradása az örvendetes, hiszen ennek hiánya az X1-ben és a 2-es Active Tourerben is fájdalmas volt. Az infotainment menürendszere egyébként itt is könnyen kezelhető, ráadásul nem is annyira telített a lehetőségekkel, mint a paletta csúcsához közelebbi típusokban. Az anyaghasználat, illetve az egyénre szabhatóság ugyancsak a BMW-től elvárt szinten mozog, nagyon kellemes minden felület tapintása, itt tényleg prémiumautóban érezhetik magukat az utasok. Na, meg kényelemben, mert az első ülések mondhatni tökéletesek, de hátul is példás az ülések kialakítása. A csomagtér 480 literes alaphelyzetben, persze a szedánságból eredő hátránya, hogy a rakodónyílás nem vetekedhet egy ötajtós modellel, azonban a hátsó üléstámlák lehajthatók, szóval bővíthető is a rendelkezésre álló tér.
Embléma nélkül is egyből felismerhető BMW belső
Enyhén a vezető felé fordul a képernyőrengeteg
Benézve a motorháztető alá csupán négy henger fogad, de semmi ok a pánikra. Lehet, hogy a 330-as jelzés láttán többet várnál kétliteres lökettérfogatnál, de hidd el a 245 lóereje is több, mint amit sokan kezelni tudnak, főleg a hátsó kerekekre, a 400 Nm nyomaték társaságában. Mindezt az erőt 8 fokozatú automatikus sebességváltó továbbítja a kerekek felé, és egyáltalán nem hiányzik a manuális szerkezet. Ezzel a hajtáslánccal mindent tud a 3-as, amire szüksége lehet egy olyan autóvásárlónak, aki értékeli a sportos vezetési élményt, de nem ökörködésre akarja használni a járgányt. Nem fogod lemezre rögzíteni a hangot, ahogy a motor duruzsol, vagy ahogy a kipufogó szól, de azért szomorkodni sem fogsz a hallatán. Maga a vezetése pedig tényleg csodás, öröm vele minden méter. Pontos kormányzás, 5,9 másodperces százas sprint, miközben a rugózás feszessége sem túlzó. Jó, nem tagadom, lehet vele ökörködni is, mert sport módban képes levedleni az eleganciáját, de szerencsére a vezetőtámogató rendszerei gondoskodnak róla, hogy ne váljon fegyverré a rutintalan kezek között. Szóval ezzel tényleg meg lehet jelenni úgy az Opera előtt, mint a Hungaroring nézői parkolójában. A downsizing hatására ráadásul nem is túl iszákos, mert a tesztátlag kerek 8 literre jött ki.
Kényelmes bőrfotelekbe lehet belehuppanni
Ez bizony csak 4 henger, de bőven elegendő a kétliteres, turbós benzinmotor ereje
Végül a nagy kérdés: mennyiért lehet hazavinni egy rendes autót? Nos, egy BMW 3-as birtoklásához a belépő 15 750 000 forint, ám manapság, amikor egy kisautó is simán megközelíti a 10 millió forintot felextrázva, ez nem is hangzik olyan vészesen. Viszont a 330i alapára már 18 850 000 forint, aki pedig szeretne még nagyobb tapadást, választhatja az összkerékhajtású változatot is 19 810 000 forintért. Aztán persze a sima hátsókerék-meghajtásúra is el lehet még szórni milliókat. Ugyanis a tesztautó M Sport csomagja 1,6 millió forint, az egyedi fényezése újabb milliót jelent. A 19 colos BMW Individual felnik 792 ezer forintba kerülnek, a konyak színű Vernasca bőrburkolat 555 ezer forint, a karbon díszbetétek újabb 210 ezer forint, tehát nem meglepő, hogy 24 millió forint felett állt meg a végleges változat ára.
Kellő elegenciával rendelkezik, hogy bárhol meg lehessen vele jelenni
Figyelmes részletek a kék féknyergek és a kis hátsó légterelő
Értékelés
Pozitív
Klasszikus dizájn, kényelem és sportosság ötvözete
Árak
Tesztmodell alapára
18 850 000 Ft (2023.11.04.)
Tesztautó ára
24 532 300 Ft (2023.11.04.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Teljesítmény:
182 kW (248 LE) 4500-6500 1/min-nél
Nyomaték:
400 Nm 1600-4000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,9 s
Gyári vegyes fogyasztás:
7,3 l/100km
Méretek
Karosszéria-kivitel:
limuzin
Motor és váltó
Hengerűrtartalom:
1998 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
400 Nm 1600-4000 1/min-nél
Teljesítmény:
182 kW (248 LE) 4500-6500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,9 s
Gyári vegyes fogyasztás:
7,3 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,0 l/100km
Végre egy klasszikus AUTÓ! A turbónak is ekkora térfogattól van értelme. Kár, hogy ilyet egyre kevesebb gyártó kínál. Hát az árát sajnos nem az én pénztárcámhoz szabták, és ha valóban jó autó (amit majd az idő eldönt), akkor nem is fog jelentősen csökkenni használtan sem, mert igazi ritkaság lesz a “downsizing” időkben.
Hagyják már a „szakújságírók” a SUV-ok divathóborttal kapcsolatos összemosását. A legtöbb vásárló nem valamiféle divatból veszi ezeket (persze vannak kivételek mint mindenben), hanem mert nem csak hátránya van hanem előnye is. Pl. könnyebb be és kiszállás (főleg az idősebbeknél), a szegélynél nem ütközik föl, nagyobb autó érzés, magasabb üléspozícióból eredően biztonságosabb utazás, jó tudom ez csak érzés és lehet, hogy nem valós, de akkor is…… Az hogy szép vagy csúnyább egy sedan-nál az mindenkinek ízlés kérdése. Tudom van ellenvélemény az is igaz lehet. Vagyis szerintem mindenki úgy dönt ahogy neki jó, nem hiszem hogy csak azért vesszük az autókat (minimum 10-15 millió forintért) mert most valamilyen formájú autó a divat! Esetleg női vásárlóknál el tudom képzelni, hogy ez is szempont, de náluk is inkább a szépség vagyis a tetszik-nem tetszik kérdés a döntő, akkor pedig már megint ott vagyunk az ízlés kategóriánál. Egyébként ez a BMW szép és jó is! Pedig nekem is SUV van.
Pedig akárhogy is nézzük a SUV az divat. Tudom, tudom praktikusabb. Mindenki ezt mondja. Persze ha magasabban ülsz akkor jobban átlátod a forgalmat. Igen amíg egyszer csak mindenki magasabban ül és akkor már nem igaz. Megidealizálni mindent lehet és mindenki meg is teszi. A valóságban egy felesleges plusz súly, plusz homlokfelület, szélesebb gumik, nagyobb parkolóhely igény. Az autógyártók teremtettek rá igényt, így nekik is nagyobb a profitjuk, a felhasználónak meg nagyobb a tekintélye a nagyobb autóban. Kb. ennyiről szól.
„A legtöbb vásárló nem valamiféle divatból veszi ezeket” pedig de! egyik barátom felesége 155 centi mégis SUV-ot vett, mert „ez tetszik”. Én feleségem is SUV-ot akar, szintén ilyen okból kifolyólag. A kétezres években volt pár magasabb építésű autó, mint pl. Ford Fusion, mégse lett hatalmas siker. Vajon miért? Szerintem egyszerű oka van, nem volt akkora agymosás ezzel kapcsolatban, meg nem is nézett ki jól. Egy-két SUV azért elég vagányra lett megrajzolva.
Illetve sok gyártónál már nincs is olyan nagy kínálat a hagyományos autók különböző karosszériaváltozataiból mint régen. Ezzel is terelik a vevőket a SUV-ok irányába.
Még egy érdekesség: a céges parkolóban, ahol a felsővezetők autói állnak 5 évvel ezelőtt szinte nem volt SUV, most meg már szinte csak SUV van. Pedig lehetett kapni 5 éve is SUV-okat. Dehát „mostmár a szomszéd Józsinak is telt SUV-ra, akkor én is azt kérek!!”
Így van, pontosan ezt történik.
Természetesen itt sem fekete és fehér a történet, tényleg léteznek, akiknek funkció szempontjából is a SUV az ideális autó, de nem ekkora embertömegnek, akik manapság SUV-ot vásárolnak. Ez bizony divat.
?
Örülök, hogy részben egyetértünk. Praktikusabb!! Arról direkt nem írtam, hogy „magasabban ülsz”, ez pl. nem hátrány, mert amíg nem ül mindenki magasabban addig jó, ha már mindenki magasabban ül akkor pedig semmi hátrány a sedanokhoz képest, mert ugyan ott vagy mintha sedanban ülnél, akkor mi a hátrány? A plusz homlokfelület és szélesebb gumi, az plusz fogyasztás, na ez hátrány, de aki ezt veszi nem akkor szembesül vele először mikor tankol, az számol is a plusz fogyasztással, tehát neki ez nem érdekes. (Mellesleg az én SUV-om valósan 8,2 litert fogyaszt, ez a BMW 8-at, nem ez a különbség teszi tönkre a bolygót.) A nagyobb parkolóhely igény nem teljesen igaz, hiszen az egyértelmű, hogy egy azonos kategóriájú SUV összehasonlítva egy sedannal, a SUV rövidebb, szélességben jelentéktelen különbség lehet bármelyik javára, magasságban pedig magasabb, de hol számít a magasság parkoláskor, fölfelé van hely. Én sedan párti voltam, míg ki nem próbáltam egy SUV-ot. Be kell ismernem, hogy átpártoltam, hűtlen lettem a sedanhoz. Igaz már nem vagyok fiatal, kicsit fáj a csípőm, kicsit a derekam, nagyon más volt a ki- és beszállás. Nem akarok meggyőzni senkit, nem akarom bántani a SUV ellenzőket, mindenki eldönti, hogy neki mi a jó, miben hisz. Csak az irritál mikor a sok helyen olvasom, hogy divatnak titulálják a SUV jelenséget. Nem a divat miatt vettem én sem és sok más autós sem (kevés kivétel). Ahogy írtad, bizonyos szempontokból, praktikus. Mint gondolatainkból is látszik van érv mellete is és ellene is, mindenki döntse el magának mi a jó kompromisszum, mire van szüksége. Balesetmentes autózást kívánok minden SUV és sedan autósnak!
A SUV-nak vannak praktikus tulajdonságai. Nálam ezek közül a legfontosabb a könnyebb ki/beszállás. A nagyobb hasmagasság meg jól jön padkamászáskor, de én néha lemegyek az épített útról, ott is van előnye.
A szedánok, kupék között valóban vannak jó formatervek, ez a BMW nekem elölről nem jön be, a fekete hűtőrács nem tetszik rajta.
„Egyik barátom felesége 155 centi mégis SUV-ot vett, mert “ez tetszik”. Én feleségem is SUV-ot akar, szintén ilyen okból kifolyólag.” Tehát ezek a hölgyek nem azt mondták, hogy azért akarok ilyet mert ez a divat, hanem azért mert ez tetszik! Ez a két fogalom nem ugyanazt jelenti! Az is tetszhet ami nem divat és lehet valami divat ami nem tetszik! Vagyis itt sem a divat döntött, hanem az ízlés!
Szerintem meg pont azt mondták, hogy ez a divat. A divatot meg a “tetsziket” nem lehet külön választani. De főleg nem a hölgyek ízlését befolyásolja a divat az autók terén, inkább a férfiakét. Ráadásul a férfiak azok akik mindig nagyobbat akarnak mint a szomszédé. Többek között ezért is egyre nagyobbak az autók, de persze a gyártóknak is jól jön ez, mert nagyobb a profit egy SUV-n mint egy sima szedánon vagy kombin.
A divat főleg a ruházkodásra érvényes fogalom, de természetesen másra is lehet érteni. Az azonban elég egyértelmű, hogy ami divat (gondoljunk a ruházkodásra) nem biztos hogy mindenkinek tetszik, illetve fordítva is igaz, ha valami sok embernek tetszik az még nem biztos, hogy divat lesz. Ez így elég tiszta ügy. Tehát a divat nem egyenlő a „tetszik”-el. A SUV-ra vonatkozó divat-nem divat vitát csak úgy lehetne eldönteni, ha szavazást lehetne tartani arról a SUV tulajdonosok között arról, hogy azért vették-e az autót, mert az a divat vagy azért, mert kényelmesebb a ki-be szállás, jobban pakolható a csomagtartó, jobb magasabban ülni mint fenékkel földközelben, és szeretik, ha parkoláskor (vagy máskor) nem ütközik a járdaszegélynek az autó alja. A válaszok megoszlását nem tudom, soha nem is derül ki, de én úgy gondolom, hogy sokkal nagyobb százalékban mondanák az utóbbi érveket, mint csak annyit, hogy a divat miatt! Természetesen lehet, hogy van aki ezt fordítva gondolja. Sosem derül ki mi az igazság! Csak vitázunk ki mit gondol erről.
Egy ilyen közvélemény kutatás azért nem érne sokat, mert még egy nadrágra is inkább mondják azt sokan, hogy azért vettem mert tetszik, mint azt hogy divatból. Ez egy autóra fokozottan igaz. Érveket mindig lehet találni, hogy miért SUV-t veszek, de az oviba/suliba/különórára hordani a gyereket egy 1,5-2 tonnás autóval, az csak azért van mert megtehetem, mindegy mi az indok.
„de ha az egész piacot letarolja valami akkor ott lehet hogy mégis jóval több van.”
Peugeot 208-ból és Dacia Sanderoból adtak el a legtöbbet tavaly Európában. Vajon azért mert ezek a legjobb autók? Kétlem.
A harmadik helyen a VW T-ROC 181 ezer autóval, 5. helyen a GOLF 177ezer autóval. Nagyjából ugyanannyiba kerülnek, nagyjából ugyanaz a méret, mégis van 177 ezer vásárló aki a Golfot választotta valamiért. Vajon miért ha annyival jobb egy SUV?
Egyébként szerintem mindkét autó praktikus, aki minden hétvégén fullig pakolja az autóját annak talán tényleg jobb egy SUV, aki többet pályázik annak meg talán jobb egy Golf, mert kevesebbet eszik. De én a közvetlen környezetemben úgy látom, hogy nem az észérvek döntenek, hanem az érzelmek.
Inkább az a divat, hogy egyre nagyobbak lesznek az autók. Régen ennek az elődje még 75 LE-vel is elboldogult az utakon.