Van értelme ezer lóerőig húzni egy Toyota Yarist?

Elgurult az ausztrálok gyógyszere, literenként 625 lóerőt préseltek ki a kis Toyotából

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Van bőven potenciál a legerősebb Yarisban, a GR 1,6 literes háromhengerese azt sem bánja, ha közel négyszer annyi lóerőt kell produkálnia.

Utcai szörnyecskéből vérszomjas vadállattá változott az ausztrál LamSpeed Racing által kezelésbe vett GR Yaris. A komplett versenyautókat építő műhely ezzel az átépítéssel állítólag világelső, sosem készült még ilyen erős gyári motorral szerelt változat a jelenlegi nemzedékből.
Hirdetés
A LamSpeed elsősorban japán modellekhez készít tuning alkatrészeket, ezen belül is a GR Toyoták állnak legközelebb a szívűkhöz. Nem első ízben húznak fel Yarist, tavaly “csak” 500 lóerőt préseltek ki ugyanebből a motorból, azzal sikerült 10 másodperc alatt hozni a negyed mérföldet.
A kis Toyotát fékpadon is megmérték, a keréken 888 paripa áll rendelkezésre, ami a főtengelyre vetítve 1000 lóerő. A maximális teljesítményt 8730-as fordulaton adta le G16E-GTS jelű blokk, a 777 Nm forgatónyomaték 7700-nál ébred. Az autó értelmét nem a közúti közlekedésben kell keresni, inkább mozgó cégér a műhely számára, gyorsulási versenyeken elhódított trófeák sok új ügyfelet hozhatnak a LamSpeed Racing számára.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?