Válság van? Költs!
Versenysportos offenzívában a Citroën
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A Citroën beszáll a WTCC-be, de közben WRC-programja is szent és sérthetetlen. Négy gyári kocsi a túraautós elitben, három a ralivébén, sztárpilóták, mint Loeb és Muller - a siker garantált. Ami az eladásokban is vissza-visszaköszön.
A Citroën Hungária amolyan meccsnézős-kajálós évzáró dzsemborira trombitálta össze az újságírókat, csak meccs helyett sajtótájékoztatót néztek és hallgattak az egybegyűltek, méghozzá motorsportosat. Élőben-egyenesben Franciaországból, Versailles-ból, a Citroën Racing főhadiszállásáról közvetítve. Meglepő bejelentésről is volt szó, s voltaképp meg is lepődtünk - egy kicsit.
Na és a Citroën mostantól mindkét szériát használja autóinak reklámozására, mert ezek a szériák nevükből is fakadóan fel és alá vándorolják bolygónkat, nagy népszerűségnek örvendenek, s a tévében is sokan nézik a futamokat. Főleg a WTCC-futamokat, hiszen könnyen követhetőek, élvezetesek, látványosak, s nem tartanak napokon keresztül, mint a ralik (2014-es versenynapár itt). A WTCC stratégiailag fontos, mert olyan piacokat érint, ahol a C-Elysée a legfontosabb terméke a Citroënnek. Amúgy nálunk is az, ha globálszinten miniatűr is a magyar mezsgye, ennek megfelelően a Citroën Hungaria 2014-ben 350-400 C-Elysée szedán értékesítésével számol. A jóval drágább DS3 ugyanakkor persze inkább presztízsértékű résmodell, de annak kiváló.
Még egy mondat, s utána már csak sportolunk: mint megtudtuk, a Citroën itthon feljebb lépett a márkarangsorban, sikeres roncsprémium-akciójának köszönhetően növelni tudta a magánvásárlók számát, a képviselet elégedett és optimista. És velünk, az újságírókkal és nyilván a magyar rajongók tízezreivel együtt nagyon várja a májusi WTCC-versenyt a Hungaroringen, ahol azért a rivális Hondával résztvevő Michelisz Norbinak szurkol majd mindenki, de Loeb mestert látni sem lesz utolsó.
A Citroën WTCC-programjáról eddig ugye annyit tudtunk, hogy az egyik pilóta a kilencszeres ralivilágbajnok, szakágat váltó, de a pályaversenyzéssel is lazán tegeződő Sébastien Loeb. A ralikirály, a Pikes Peaken is beteg rekordot elérő pilótafejedelem, aki 39 évesen ült iskolapadba, hogy tanuljon - egyebek mellett a 43 esztendős, ugyancsak francia Yvan Mullertől. Aki négyszeres WTCC-bajnok, a címvédő. Idén Chevrolet-vel lett a legjobb, régebben SEAT-tal, s most a Citroënnél folytathatja győzelmi sorozatát. Hát milyen felállás ez? Bomba. Félelmetes.
Citroën C-Elysée WTCC - műszaki adatok
Váz | Több ponton hegesztett bukókerettel megerősített acél/kompozit karosszéria |
Hosszúság | 4577 mm |
Szélesség | 1950 mm |
Tengelytáv | 2700 mm |
Nyomtáv | elöl-hátul 1750 mm |
Üzemanyagtank | 50 l |
Tömeg | 1100 kg (pilótával együtt) |
Motor | S4/16, közvetlen (Magneti Marelli) befecskendezéses Citroën Racing turbómotor, fogazott vezérműszíjjal meghajtott dupla vezérműtengellyel |
Furat x löket | 82 x 75,5 mm |
Hengerűrtartalom | 1598 cm3 |
Maximális teljesítmény | 380 LE 6000 ford./perc fordulatszámon |
Maximális nyomaték | 400 Nm 4500 ford./perc fordulatszámon |
Erőátvitel | Elsőkerék-meghajtás/6 fokozatú szekvenciális Sadev váltó/dupla karbonkuplung/önzáró, mechanikus differenciálmű |
Fék | Elöl 380 mm-es hűtött tárcsák 4 dugattyús nyereggel, hátul 300 mm-es hűtött tárcsák 2 dugattyús nyereggel; utastérből vezérelhető fékerőelosztás |
Felfüggesztés | Elöl-hátul McPherson, állítható Citroën Racing lengéscsillapítók |
Kormány | hidraulikus szervokormány |
Kerék | 10x18 collos tárcsák, 660x275 Yokohama abroncsok |
És akkor a sajtótájékoztatás meglepetés-bejelentése (első rész): Loeb és Muller mellett a mifelénk még ismeretlennek számító López is kap autót és lehetőséget. A 30 éves José María "Pechito" López persze nem kezdő, sőt, idén már a WTCC-ben is megmutatta, mit tud, amikor is hazájában, Argentínában konkrétan tönkreverte a teljes mezőnyt. Egy BMW-vel. López úr alkalmazását mondjuk már sejtettük, úgyhogy a meglepetés-bejelentés (második rész): a Citroën egy negyedik autót is épít és indít, de "csak" az ázsiai futamokon és vélhetően egy kínai versenyző számára. Hiába, Kínában kell ott lenni a szeren, de nagyon.
Citroën DS3 WRC - műszaki adatok
Váz | Több ponton hegesztett bukókerettel megerősített acél/kompozit karosszéria |
Hosszúság | 3948 mm |
Szélesség | 1820 mm |
Tengelytáv | 2461 mm |
Nyomtáv | elöl-hátul 1618 mm |
Üzemanyagtank | 75 l |
Tömeg | 1350 kg (versenyzőkkel együtt) |
Motor | S4/16, közvetlen befecskendezéses Citroën Racing turbómotor |
Furat x löket | 82 x 75,5 mm |
Hengerűrtartalom | 1598 cm3 |
Maximális teljesítmény | 300 LE 6000 ford./perc fordulatszámon |
Maximális nyomaték | 350 Nm 3250 ford./perc fordulatszámon |
Erőátvitel | Összkerékhajtás/6 fokozatú szekvenciális Sadev váltó/dupla karbonkuplung/önzáró, mechanikus differenciálmű |
Fék | Elöl aszfalton 355, murván 300 mm-es hűtött tárcsák 4 dugattyús nyereggel, hátul 300 mm-es hűtött tárcsák 4 dugattyús nyereggel |
Felfüggesztés | Elöl-hátul McPherson, állítható Citroën Racing lengéscsillapítók |
Kormány | hidraulikus szervokormány |
Kerék | 8x18 aszfalton, 7x15 murván és hóban, Michelin abroncsok |
Pechito barátunk egyébiránt viccesen feszengett és izzadt, mint a ló a médiapremieren - ne hibáztassuk, Loeb és Muller árnyékában, velük egy társaságban lenni durva kihívás lehet a megtiszteltetésen túl. Aztán a pályán úgyis más lesz a felállás, s az sem kizárt, hogy egyes futamokon López lesz a gyorsabb... Akinek az arcán még látszott a feszültség, az Meeke volt. A márka raliprogramjáról ebben a cikkben már minden lényegeset megírtunk - viszont érdekes lesz figyelemmel kísérni, hogy ez a 34 éves Meeke mire megy A lehetőséggel karrierje első teljes WRC-szezonja során, s hogy vajon ő, vagy a 26 esztendős Ostberg lesz-e a jobb.
A ralielitben a Xsara, a C4, a DS3 és pár pilótazseni révén 93 futamgyőzelemmel legjobb Citroën gyári WRC-projektjét Abu-Dzabi-féle támogatás biztosítja (ennek részeként egy harmadik DS3 WRC-vel a közel-keleten DS3 RRC-vel poroló 31 éves Al Qassimi is indul a 13-ból 5 vb-versenyen). Céljuk papíron a Volkswagen megszorongatása, pár dobogós hely, a régi-új Hyundai és a nem gyári Ford maguk mögött tartása, ilyesmi.
A Citroën WTCC-csapata
- Sébastien Loeb (francia)
- Yvan Muller (francia)
- José María López (argentin)
A ralicsapat
- Kris Meeke (észak-ír), Paul Nagle (ír)
- Mads Ostberg (norvég), Jonas Andersson (svéd)
- Khalid Al Qassimi (egyesült arab emírségekbeli), Chris Patterson (brit)
És mire mennek a WTCC-ben? Megfér-e egymás mellett a két dudás, Loeb és Muller? Van-e már most, lesz-e csapatutasítás? Ilyen és hasonló dolgokról ment még a diskurzus Versailles-ban és Budapesten is - itthon Wéber Gábor szakértésével. Szerinte szoros lesz a meccs nagyon, de a rutin Muller mellett szól. És López is okozhat meglepetéseket... A Citroën a Hondával és a (nem gyári) Chevrolet-vel fog vívni, jelenleg még nem látható, ki nevet a végén, ezért is izgalmas a ránk váró évad. És mennyivel lesznek gyorsabbak a 2014-es autók? Wéber szerint a Hungaroringen úgy 6 mp-vel! Ami rengeteg. Ez már majdnem DTM-szint.
Végül a válasz A kérdésre (a nehéz gazdasági körülmények közepette hogyan, miért tol két költséges sportszekeret is a Citroën?): egyrészt, mert nincs egyedül, vannak ugye szponzorok, másrészt a márka ismertsége egy felmérés alapján 30%-ban a versenysporthoz köthető. És a múlt kötelez.