Vajon tényleg fenyegeti a német autóipart a kínai előrenyomulás?

75 százalékot ugrott fél év alatt a kínai autók importja Németországban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Elsőre talán riasztó adat lehet, hogy egyetlen félév alatt 75 százalékkal nőtt a kínai járművek németországi importja, a részletekből viszont kitűnik, hogy mindezt részben maguknak köszönhetik a németek.

A Német Gazdasági Intézet tanulmánya szerint egyre nagyobb gondot jelenthet a kínai gyártók térhódítása. Németországban az idei év első felében 75 százalékkal megugrott az ázsiai országból érkező járművek importja. Habár számos kínai márka lépett idén a német piacra, mégsem emiatt számottevő a behozatal Ázsiából, hiszen a német gyártók maguk is számos üzemet működtetnek Kínában, így az ott készülő modellek is importált autóként kerülnek a nyilvántartásba.
Hirdetés
A hatalmas ugrás ellenére még mindig elenyésző a kínai márkák szerepe a német piacon, hiszen a Gazdasági Intézet tanulmányában megjelent adatok szerint csupán 1,5 százalékos részesedéssel rendelkeznek. Ennek ellenére további aggodalomra ad okot, hogy globális szinten 21 százalékot esett egyetlen félév alatt a németek jármű és alkatrész exportja, ennek pedig mindössze nyolc százaléka a Kína felé irányuló szállítás.
Németországon túl egyre inkább úgy tűnik, hogy a komplett európai autógyártást veszélyezteti a kínai előrenyomulás, ugyanis a múlt évben a világ összes új autójának 60 százalékát Ázsiában gyártották, míg 2000-ben ez harminc százalék környékén alakult. A világ tíz legtöbb autóját előállító országa között is mindössze kettő európai szerepel, Németország és Spanyolország, míg az évezred elején még a franciák, a britek, és az olaszok is befértek a tízbe. Az egyre inkább elfajuló helyzetet már az Európai Unió vezetése sem nézi jó szemmel, és a Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen különleges büntetővámot helyezett kilátásba, amely kizárólag a kínai autókat érintené.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Vajon tényleg fenyegeti a német autóipart a kínai előrenyomulás?

  • 2023.09.18. at 22:36
    Permalink

    Nagyon félrevezető a cikk. A Mazda egyedül sokkal többet erősödött mint az összes kínai márka együtt (az MG nélkül számítva). A BYD 3000 autót adott el az első félévben a kontinensen, a Lynk 17.000-et, a Chery (DR Automobiles) 18.000et.
    És a fenti számokból nem lehet tudni, hogy mennyi a kereskedői bemutató flotta ami aztán ott fog ülni a kereskedők nyakán ha esetleg a nép nem veszi majd.

    • 2023.09.19. at 11:18
      Permalink

      „Habár számos kínai márka lépett idén a német piacra, mégsem emiatt számottevő a behozatal Ázsiából, hiszen a német gyártók maguk is számos üzemet működtetnek Kínában, így az ott készülő modellek is importált autóként kerülnek a nyilvántartásba.”

      Súlyosbodik az a demencia, Zöldike, el kéne menni a doki bácsihoz…

      • 2023.09.20. at 20:30
        Permalink

        Szerintem az emberek többségének ennyi maradt meg: „Vajon tényleg fenyegeti a német autóipart a kínai előrenyomulás? 75 százalékot ugrott fél év alatt a kínai autók importja Németországban”
        Pedig pont az ellenkezője igaz, még mindig a német autóipar szerepel fényesen odaát…

Vélemény, hozzászólás?