Vajon milyen autókat vesznek a privát kuncsaftok?
Suzuki, Dacia, Opel - ezek a magánvásárlók kedvencei
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Mást mutat az autópiac, ha az összesített eredményeket, mást, ha a magán vásárlásokat nézzük. Mi kell a népnek?
Az idei évben érezhetően csökkent a flottavásárlók aránya az autópiacon, persze még most is többségben vannak. Míg azonban az elmúlt években rendre 70% feletti volt a céges vásárlók aránya, az idei év első négy hónapjában a személyautók körében csupán 60,9% volt. Most tehát már az autópiac forgalmának csaknem 40%-át magánvásárlók adják. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a céges vásárlások egy része is csak papíron céges, valójában saját vállalkozások által, privát célra beszerzett autók, már úgy is tűnhet, hogy normális tendencia felé halad az amúgy is rendre emelkedő volumenű piac.
Hónapról hónapra hírt adunk az autópiac immár évek óta töretlen növekedéséről (legutóbb itt), ami persze az egykori, a 2008-ban beomlott eladásokhoz való visszazárkózást jelenti.
Messze még az egykori csúcs 50%-a is.
Ugyanígy fenntartással kezelendő az összesített (magánvásárlók és céges vásárlások)szerinti toplista is. Már csak azért is, mert a reexportra kerülő autókat is szinte kivétel nélkül vállalkozások nevén helyezik forgalomba. Többet mond a piac valós teljesítményéről és vásárlóerejéről, ha a magánvásárlókra koncentrálunk.Önmagában is szép eredmény, hogy idén már 39,1%-ra nőtt a magánvásárlók aránya az év első négy hónapjában. Az ugyanakkor még mindig fájó, hogy négy hónap kellett ahhoz, hogy összejöjjön a privát kuncsaftok általi 10 ezer példányos darabszám. Magánszemélyek egészen konkrétan 10 855 új személyautót vettek, illetve helyeztek forgalomba januártól április végéig.
Top 20 márka a magánvásárlók körében - 2016. január-április
Helyezés | Márka | Darabszám | Magánvásárlók aránya |
1. | Suzuki | 1957 | 60,8% |
2. | Opel | 996 | 36,0% |
3. | Dacia | 996 | 73,7% |
4. | Toyota | 941 | 61,3% |
5. | Ford | 707 | 27,6% |
6. | Renault | 667 | 53,6% |
7. | Volkswagen | 560 | 24,8% |
8. | Kia | 512 | 43,0% |
9. | Honda | 485 | 73,2% |
10. | Nissan | 459 | 42,4% |
11. | Mitsubishi | 322 | 33,2% |
12. | Mazda | 319 | 49,2% |
13. | Skoda | 284 | 10,5% |
14. | Lada | 228 | 81,1% |
15. | Hyundai | 223 | 32,1% |
16. | Fiat | 210 | 23,2% |
17. | Peugeot | 199 | 40,5% |
18. | BMW | 168 | 22,5% |
19. | Mercedes-Benz | 127 | 17,0% |
20. | Volvo | 114 | 25,2% |
A saját zsebükből autót vásárlók preferenciája és modellválasztása merőben más, mint a céges ügyfeleké. Mindenre érzékenyebbek, de leginkább a vételárra. Aligha meglepő, hogy az idei évben abszolút piacvezető Suzuki a magánvásárlók kedvence is, ráadásul szokatlanul erős, 60,8%-os magánvásárlói aránnyal. Az sem meglepő, hogy a Suzukitól az egész piac kedvencének is számító Vitara a magánvásárlók kedvence is. Az viszont már meglepetés lehet, hogy bár az összesített listán csak a nyolcadik, a magánvásárlókén harmadik a Dacia.
Míg majdnem minden 5. privát kuncsaft Suzukit vesz, közel minden 10. Daciát, Opelt vagy Toyotát.
A privát ügyfelek aránya a Toyota, a Renault, a Kia, a Honda, a Mitsubishi, a Mazda és a Lada esetén is átlag feletti. Utóbbi márkánál a legjelentősebb, több mint 80%-os.Octavia helyett Duster, Passat helyett kifutó Astra
Míg a piac egészén az élen álló Suzuki Vitarát a Skoda Octavia és a Volkswagen Passat követi, a magánvásárlók (Vitara utáni) második kedvence a Dacia Duster, harmadik helyen pedig az Opel Astra áll náluk. Nem az új, Év Autója díjjal is kitüntetett K, hanem a kifutó J, ami szedánként és Sports Tourer kombiként is hódít még a raktárkészlet erejéig. A kifutó Astra persze a céges vásárlók körében is igen kedvelt volt. Van azonban néhány olyan modell, ami tipikusan a magánvásárlók autója. Ilyen például a Toyota Yaris és a Renault Clio vagy a Dacia Logan/Sandero is. Bár az Opel márkaként és legtöbb modelljével erős a flottapiacon, a kisautó Corsa tőlük is jellemzően magánszemélyekhez kerül.
Top 20 modell a magánvásárlók körében - 2016. január-április
Helyezés | Modell | Darabszám | Magánvásárlók aránya |
1. | Suzuki Vitara | 1421 | 64,7% |
2. | Dacia Duster | 387 | 66,2% |
3. | Opel Astra J | 322 | 33,2% |
4. | Toyota Yaris | 287 | 79,1% |
5. | Ford Focus | 276 | 32,1% |
6. | Renault Clio | 269 | 73,5% |
7. | Dacia Logan | 257 | 85,1% |
8. | Opel Corsa | 292 | 62,7% |
9. | Suzuki Swift | 232 | 52,5% |
10. | Dacia Sandero | 230 | 83,3% |
11. | Mitsubishi ASX | 229 | 87,4% |
12. | Renault Fluence | 194 | 60,6% |
13. | Toyota Corolla | 181 | 70,7% |
14. | Ford Fiesta | 179 | 55,8% |
15. | Kia cee'd | 178 | 48,0% |
16. | Honda Civic | 160 | 71,1% |
17. | Honda Jazz | 157 | 85,8% |
18. | Suzuki Celerio | 154 | 95,7% |
19. | Lada Granta | 152 | 85,9% |
20. | Suzuki SX4 S-Cross | 143 | 35,0% |
Jól látható, hogy a magánvásárlók jellemzően olcsóbb autót vásárolnak, a kifejezetten olcsókat (például Suzuki Celerio) pedig szinte kizárólag csak magánszemélyek viszik. Ők a megbízhatóságra is szívesen költenek, ezért lehet erős körükben a Honda vagy a Toyota.
Tudom, legszebb öröm a káröröm, de ki kell árbándítsalak, ugyanott áll az olajszintjelző, mint amikor megvettem.
1,2 tsi?? olajat végy ám sokat a kis luxusautótba:-)
Jav.: „…csak mert NEM olyan autót vesznek, mint ő…”
Nem ismerjük egymást valóban, így azt hiszem az olyan szurkálások is felesleges és öntelt személyeskedések, hogy ki, hány tízezer kilométert vezetett, amikor a másik megszületett – mintha ettől fel lenne jogosítva bárki is, hogy kioktassa a másikat.
A véleménnyel nincs baj, az viszont nem tetszetős, amikor autóvásárlók ezreit kéri számon valaki hozzászólásában, csak mert olyan autót vesznek, mint ő, mert az a legjobb. Különbözőek vagyunk, mások az igényeink és akinek 4,5 milliója van új autóra, pláne ha még kisgyerek is van, nem feltétlenül gondolkodik egy prémiumnak hazudott túlárazott kisautóban.
Vagy az imádott sógoréknál, Ausztriában nem pc elfogadni azt, ha valaki másként látja a világot és mások a prioritásai?
Azt sem gondolnám, hogy az agyonextrázott kis VW és a 150-200 lovas autók között nincs átmenet. Nem is tudom, hogy jött ez egyáltalán ide, mivel a fenti felsorolásban sem ilyen, hanem éppen hogy kispolgári, visszafogott típusokról van szó, amik a legkelendőbbek. Kár terelni.
Csak csendben jegyzem meg, arányaiban is jóval több SUV-t vesznek a „művelt, fejlett” nyugaton, mint nálunk, úgyhogy ez a rögeszme is butaság.
Nem vagyunk rokoni kapcsolatban, talán az „öcsém” nem kéne. Valószínű, hogy és már sok 10 000 km-t levezettem, mikor Ön még meg sem született.
Valami véleményt vártam, ezek a fórumok általában azért vannak, nem a másik minősítésére. Nem humorista vagyok, hanem gépészmérnök. Igen, nekem luxus autó, a saját mércém szerint. Vezettem trabantot, zsigulit, 79-es gyártású passatot, nekem ez maximálisan megfelel. 110-nél halkan duruzsol a motor, bekapcsolom a Bartókot és nem sietek sehová.
Sajnos a devizahitelesek nagy száma muutatta, hogy a magyar emberek az autót státusszimbólumnak tartják. Sok xenonos autót látok, hibás lámpával, mert a xenon kicserélésére már nincs pénzük. Nem akarom összehasonlítani egy volvóval vagy lexussal, de ez a kisautó mindent tud, amire nekem szükségem van. A tesztek helyettem leírják a pozitívumait és a hibáit. Magyarországon nem sok értelme van 150 – 250 LE-s kocsikkal járni, sok autóssal találkozom, aki tolja neki, végigelőzgeti a sort, aztán amikor beérünk a városba, ott állok néhány autóval mögötte. Egyébként a külföldi és a hazai autóeladásokat vizsgálva jellemző, hogy kint inkább a kisebb, de exrázott autókat veszik, itthon a látványra mennek, de inkább spórolnak a felszereltségen. A SUV meg kifejezetten divat lett, mert terepet általában sosem látnak, viszont tekintélyt parancsol a méret. Ilyenek vagyunk. Ezért sokkal szívesebben tartózkodom Ausztriában, ott pl. nincsenek ilyen hozzászólások, mint az Öné.
„kis luxus autó”…
Mi vagy te, öcsém, valami humorista? 😀
Tényleg érthetetlen, miért nem veszik Magyarországon tízezrével a 4,5 milliós kisautókat. 🙂
Amennyire én látom „bérből és fizetésből” inkább használt autót vesznek az emberek, amióta nem kényszerítik adókkal hitelből finanszírozott új autókba az embereket.
A új autó magánvételben ezért hitelből vásárolt autót jelent. Mindeközben a céges autó is egyfajta finanszírozást jelent, amikor a „magánember” a cég jobb tárgyalási felteleit és hitelképességét, valamint az esetleges jobb adózási feltételeket használhatkja ki
Ezek ugyanúgy magán autók, ugyanúgy ezzel viszik a gyereket az óvodába, ugyanúgy nem munkaeszközök, mint egy toll vagy egy öltöny, csak a bank helyett a munkaadóval finanszíroztatják…
Sajnlom, vagy inkább nem értem, miért nem veszik a VW polo-t, vagy a golf VII-est. Mindegyiket vezettem, nekem egy 2015-ös polóm van. A golf szerintem egy kis luxus autó, a polót sem cserélném le semmilyen más típusra. 1.2 tsi Bluemotion motorja szenzációs, a beltere úgyszintén. Országúton 4,7 l/100 km-rel járok vele. Talán az ára (4,2 – 4,5 millió Ft), de inkább veszek egy full extrás kisautót, mint egy fapados nagyot.
Ízlések és pofonok…
Rengeteg mozgássérültnek adnak nagy kedvezményt autóvásárlásra, és a pályázatok úgy vannak kiírva, hogy szinte csak a Vitara jöhet ki…
Ez (is) egy magyarázat. A másik pedig, hogy nem rossz a konstrukció.
Az mondjuk érdekes, hogy így megy a Vitara, holott egyáltalán nem az olcsó autó kategória (bőven 4M Ft fölött van).
Ilyen statisztika áll rendelkezésre, ha tudsz gyárts jobbat! Okoskodni azt mindig lehet de ha egyszerűen a hivatal csak „céges” és „magán” tulajdonost ismer, akkor nem sokat tudsz tenni. Ha kiveszed a haszongépjárműveket meg az állami flottákat, az nem elég mert azért szép számmal vannak ezen felül is a piacon 20-50-100-as nagyságrendű céges vásárlások, ezek rettentően eltorzíthatnák egy-egy modell számait.
Kicsit sarkítva, ami a cikkben szerepel azt veszik a „bérből és fizetésből” élők vagy nyugdíjasok, akiknek nincs cége és nem tudnak havi százezret áldozni lízingdíjra.
Egyetértek, de szerintem olyan lista nincs ami korrekt lenne. Én is látom az ismeretségi körben, hogy a menő vállalkozók saját cégük nevére vett 5-ös BMW-vel, X5-össel, ML Mercivel járnak. A valóban „munkásautók” náluk is Focusok, Octaviak. De ha ezt levesszük (ezek kft.-k jellemzően), akkor is ott vannak a magánvállalkozók és az 1-2 személyes Bt-k. Ők – a költségek miatt – a vállalkozás nevére veszik a kocsit, de ezek gyakorlatilag magánvásárlások.
Mi tavaly vásároltunk egy kocsit zárt végű lízing konstrukcióban. Ez azt jelenti, hogy a felét kifizettem, a másik felét meg 4 év alatt fizetem a lízing cégnek. A kocsi ekkor kerül a nevemre. Jelenleg csak üzembentartó vagyok, a tulajdonos a lízingcég. Akkor ez most hova számít céges vagy magán vásárlásnak? Papíron a tulajdonos a cég, de gyakorlatilag csak pénzügyi szolgáltató.
Szóval nehéz korrekt listát összeállítani.
Ezt a magán céges megosztás éröltetetését sosem értettem.
Pedig ebbe több cikk is belefutott.
Szerintem sok esetben az a céges autó magán autó, céges „finanszírozásban”. Audi A7, Volvo V70, 6-er BMW ezek tipikusan nem céges lótifutik, a munkásosztály kizsákmányolásának jelképei…
[url]http://autossagok.blog.hu/2015/03/20/tc_cikk_ujautoeladasok_komment[/url]
Nem lenne egyszerűbb a haszongépjárműveket és az állami beszerzéseket kivenni, és úgy megnézni hogy mit vesznek általában.
Különben eléggé fals következményekre tud jutni az ember…
Hát én egy kicsit meglepődtem, mivel itt vidéken. (Heves-Borsod.) Nem nagyon látni túl nyomóan Suzukikat (mármint nem az 1995-öket.), vagy Logan-t. Itt inkább a Dacia Duster van nagyon soknak. (főleg nyugdíjas.)
De kicsit furcsáltam, hogy a Skoda Octavia-Superb-Fabia-Rapid-Yeti-ből egyik sem került fel, mivel minden 3-4 kocsi jelenleg Skoda mindegy melyik, de Skoda és ÚJ. Kicsit furcsáltam, de szoktam járni más fele is és nekem ez a tapasztalatom, hogy a Skoda dominál a magyar piacon. Bár lehet a nagyja céges, de szerintem így is lazán több van magán kézben mint, Logan vagy Yaris…
Hát én egy kicsit meglepődtem, mivel itt vidéken. (Heves-Borsod.) Nem nagyon látni túl nyomóan Suzukikat (mármint nem az 1995-öket.), vagy Logan-t. Itt inkább a Dacia Duster van nagyon soknak. (főleg nyugdíjas.)
De kicsit furcsáltam, hogy a Skoda Octavia-Superb-Fabia-Rapid-Yeti-ből egyik sem került fel, mivel minden 3-4 kocsi jelenleg Skoda mindegy melyik, de Skoda és ÚJ. Kicsit furcsáltam, de szoktam járni más fele is és nekem ez a tapasztalatom, hogy a Skoda dominál a magyar piacon. Bár lehet a nagyja céges, de szerintem így is lazán több van magán kézben mint, Logan vagy Yaris…