Vajon melyik a legjobb téli gumi idén? Mutatjuk az ADAC tesztjét

Drágának és hiánycikknek ígérkezik a téli gumi is, de mutatjuk, mit érdemes keresni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az ADAC szokás szerint már szeptember végén megjelentette idei téligumi-tesztjét, a kisautók és a kompakt szabadidő-autók méretében, 33 különféle modellt vizsgáltak.

Hó és jég nélkül is kicsúcsosodik, hogy hideg időben, akár száraz, de pláne nedves aszfalton a nyári gumik hátrányba kerülnek a téli abroncsokkal szemben. Közülük sem mindegy azonban, hogy milyet választunk. Az ADAC idén két méretosztályban, összesen 33 gumimodellt vetett össze. Azon túl, hogy az egyes kritériumoknak más-más abroncs felel meg a leginkább, a végső győzelemhez, az általánosan jó értékeléshez minden szempontból kiegyensúlyozott teljesítmény szükséges, hiszen

csak az az abroncs nevezhető jónak, ami semmilyen szempontból sem vérzik el.

A kisautók 185/65 R15 méretű abroncsait a németek népautójukon, a Volkswagen Polón tesztelték. A méretosztály 16 abroncsának negyede, azaz 4 gumi jó minősítést kapott. Ezek sorrendben a Continental WinterContact TS 870, a Goodyear Ultragrip 9+, a Semperit Speed-Grip 5 és a Michelin Alpin 6 - minden fő kritériumban jól végeztek, tehát joggal mondható, hogy kiegyensúlyozott eredményt mutattak. Vizes úton a Goodyear, hóban a Semperit, tartósságával szokás szerint a Michelin a legjobb, összesített eredményeivel mégis a Continental áll az élen.
Hirdetés
A BFGoodrichtól az Avonig terjedő hét gumiabroncsos középmezőny továbbra is kielégítően teljesít. Itt érdemes a részleteket szemügyre venni, mert az egyéni vezetési profiltól függően egy kielégítő (és általában olcsóbb) tesztjelölt is ajánlhatónak bizonyulhat. A teljes mezőnyből száraz úton kiemelkedő a havon és jégen már nem remekelő Maxxis Premitra Snow WP6, míg vizes aszfalton a legjobbak közt végzett a Bridgestone Blizzak LM005. A kisautók kategóriájában három gumiabroncs minősítése csak „elégséges”: a Dunlop Winter Response 2 például tavaly jelentősen jobban teljesített szárazon, de a Fulda Kristall Montero 3 és a Barum Polaris is nyúlósnak mutatkozott száraz úton is. Két további abroncs, az Imperial Snowdragon HP és a Wanli SW611 még nagyobb hiányt mutatott, méghozzá a vizes aszfalton fékezhetőség kapcsán. Ahol a legjobb gumival már megállt a tesztautó, ott a Wanlival még mindig 39 km/h-val robogott, és csak újabb tizenegy méteres fékút után állt meg. Az ADAC ezért az utóbbi két gumit messziről elkerülendőnek minősítette.
Hirdetés
ADAC téligumiteszt 2022 - 185/65 R15 91 T méretben
ADAC értékelés Szárazon (15%) Vizesen (30%) Hóban (20%) Jégen (10%) Zaj (5%) Fogyasztás (10%) Kopás (10%)
Continental WinterContact TS 870 2,2 (Jó) 2,3 2,1 2,2 2,5 3,0 1,8 2,2
Goodyear UltraGrip 9+ 2,2 (Jó) 2,3 1,7 2,5 2,3 2,7 2,0 2,5
Semperit Speed-Grip 5 2,2 (Jó) 2,5 2,3 2,0 2,3 2,6 1,7 2,0
Michelin Alpin 6 2,3 (Jó) 2,5 2,3 2,4 2,3 2,5 2,1 1,5
BF Goodrich G-Force Winter 2 2,7 (Kielégítő) 2,6 2,7 2,0 2,5 2,7 2,4 2,0
Vredestein Wintrac 2,7 (Kielégítő) 2,4 2,1 2,7 2,4 2,8 2,4 2,5
Bridgestone Blizzak LM005 3,0 (Kielégítő) 2,1 1,7 2,4 2,8 2,9 1,9 3,0
Maxxis Premitra Snow WP6 3,0 (Kielégítő) 1,9 2,2 2,9 2,7 2,6 2,6 3,0
Firestone Winterhawk 4 3,2 (Kielégítő) 3,2 2,0 2,2 2,1 2,8 1,7 2,5
Nexen Winguard Snow G3 3,3 (Kielégítő) 3,3 2,5 3,3 2,1 2,5 2,2 2,5
AVON WT 7 Snow 3,5 (Kielégítő) 2,9 2,5 3,5 2,4 3,0 2,3 2,5
Dunlop Winter Response 2 3,6 (Elégséges) 3,6 1,8 1,8 2,5 2,7 1,9 2,5
Fulda Kristall Montero 3 3,7 (Elégséges) 3,6 3,7 1,9 2,3 2,9 2,0 2,0
Barum Polaris 5 3,9 (Elégséges) 3,9 3,2 2,4 2,8 3,0 2,0 2,0
Imperial Snowdragon HP 5,3 (Rossz) 2,1 5,3 4,0 2,3 2,9 2,2 1,5
WANLI SW611 5,5 (Rossz) 2,7 5,5 2,7 1,9 2,9 1,8 2,5
A ma leginkább szabadidő-autókra kerülő, de még a normál kompakt modelleken is fel-felbukkandó 215/60 R16 méretű abroncsokból 17 különféle modell mérkőzött az ADAC-nál, ezeket Skoda Karoqokra szerelték, de az Audi Q3-tól a VW T-Roc-ig számos egyéb modellre kerülhetnek. Ebben a méretben is 4 abroncs kapott "jó", pont egy tucatnyi (12) "kielégítő" minősítést, míg egyetlen olyan volt, ami csak elégségesnek bizonyult.
Hirdetés

A jó minősítést szerző Continental WinterContact TS 870, Dunlop Wintersport 5, Goodyear UltraGrip Performance+ és Michelin Alpin 6 modellek sorából ismét a Continental gumija volt összességében a legjobb, ahogyan vizes úton is. Száraz úton a Michelin, hóban a Goodyear remekelt. A Yokohamától a Falkenig terjedő tizenkét "kielégítő" abroncsnál szokás szerint érdemes egy pillantást vetni a részletekre, itt is az a döntő, hogy jellemzően milyen úton autózunk. Száraz úton a mezőny legjobbjának bizonyult a 16 colos mezőnyben a Bridgestone Blizzak LM005, havon jól szerepelt a Kleber Krisalp HP3 és az ESA+TECAR Supergip Pro. A SUV-oknál egyetlen abroncs szerzett gyenge/feltételesen ajánlott minősítést, ez pedig a Coopertires WM-SA2+. Hóban és jégen sem túl erős, ugyanakkor kopásával és száraz utas jellemzőivel egyenesen gyenge, ezért az ADAC tesztje szerint helyette másik modellt érdemes választani. A felette lévők viszont alapvetően mind a megvehető kategóriába tartoznak, ami különösen jó hír idén, amikor a gumisoknál sem az a jellemző, hogy mindenhol jelentős mértékben válogatni lehet a modellek között, már amennyiben meg tudjuk fizetni az abroncsokat, amelyeken spórolni nem szabad. A téli gumi ugyanis a télen autózás elengedhetetlen feltétele, már amennyiben a fagyos, havas napokon is autózni kívánunk.
ADAC téligumiteszt 2022 - 215/60 R16 H méretben
ADAC értékelés Szárazon (15%) Vizesen (30%) Hóban (20%) Jégen (10%) Zaj (5%) Fogyasztás (10%) Kopás (10%)
Continental WinterContact TS870 2,1 (Jó) 2,4 2,1 1,6 1,9 2,8 2,1 2,5
Dunlop Winter Sport 5 2,1 (Jó) 2,4 2,2 1,6 2,0 3,1 1,7 2,0
Goodyear UltraGrip Performance + 2,3 (Jó) 2,5 2,5 1,4 2,2 2,8 2,3 2,0
Michelin Alpin 6 2,3 (Jó) 2,0 2,4 2,4 1,9 2,8 2,3 2,0
Yokohama BlueEarth*Winter V906 2,6 (Kielégítő) 2,3 2,6 2,6 2,4 2,9 1,9 2,5
Bridgestone Blizzak LM005 2,7 (Kielégítő) 1,8 2,0 2,7 2,4 3,4 2,1 2,5
Kleber Krisalp HP3 2,9 (Kielégítő) 2,9 2,8 1,8 2,2 2,8 1,8 2,5
GT Radial Winterpro2 3,0 (Kielégítő) 2,7 3,0 2,8 2,1 2,8 2,4 2,5
Sava Eskimo HP2 3,0 (Kielégítő) 2,5 3,0 2,3 2,0 3,5 1,7 1,5
Vredestein Wintrac 3,0 (Kielégítő) 2,9 2,3 2,5 1,8 2,7 1,6 3,0
ESA+TECAR Supergip Pro 3,1 (Kielégítő) 3,1 3,0 1,9 2,0 3,0 1,5 2,0
Toyo Tires Observe S944 3,1 (Kielégítő) 2,1 3,1 2,8 2,0 3,0 2,8 2,0
Nokian Tyres WR Snowproof 3,2 (Kielégítő) 2,7 3,2 2,4 2,3 2,7 2,0 2,0
Uniroyal WinterExpert 3,3 (Kielégítő) 3,3 2,8 1,7 1,8 2,9 1,5 2,5
Matador MP93 Nordicca 3,4 (Kielégítő) 3,4 3,1 2,3 2,0 2,9 2,3 2,0
Falken Eurowinter 3,5 (Kielégítő) 3,5 2,3 2,0 2,2 2,7 2,5 2,5
Coopertires WM-SA2 + 3,7 (Elégséges) 3,7 2,6 2,7 2,4 2,9 2,4 3,5
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Vajon melyik a legjobb téli gumi idén? Mutatjuk az ADAC tesztjét

  • 2022.10.05. at 13:22
    Permalink

    Vegyetek inkább egy normális prémium 4 évszakos gumit, ami rendelkezik M+S minősítéssel. A magyarországi telekre teljesen felesleges már a téli gumi használata.

Vélemény, hozzászólás?