Vajon mely modellek a márkák, illetve a vevők kedvencei?
Minden márkánál megnéztük, melyik modelljük fogy legjobban
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Hónapról hónapra hozzuk a listát, hogy mely modellek a vevők kedvencei, most viszont minden márkánál megnéztük, hogy náluk miből fogy legtöbb.
Talán mindenki tudja, hogy a Suzukinál napjainkban a Vitara, a Skodánál évek óta az Octavia, az Opelnél az Astra, a Fordnál a Focus a húzómodell. De vajon mi a helyzet a többi márkánál? Ezt néztük most meg, a forgalomba helyezési lista 35 számottevő márkájánál és az idei év első négy hónapjának eladásai szerint. Hogy még érdekesebb legyen a legnépszerűbb modell mellett minden márkánál szerepeltettük a második legerősebb, kvázi másodhegedűs modelleket is – idei eladásaikkal együtt. Bár az évnek csupán a harmada van még mögöttünk, s a számok és a sorrendek változhatnak még az év során, így is sok érdekességet láthatunk.
Na persze nem azon fogunk meglepődni, hogy a Suzukinál a Vitara az eladások több mint felét adja, a másodhegedűs SX-4 S-Crossal pedig a márka eladásainak több mint háromnegyedét teszik ki, de azt talán már kevesen tudják, hogy a Fordnál a Kuga elég erősen követi a Focust. Meglepetés lehet az is, hogy a Skodának az évekig best seller Octavia után a legkevésbé izgalmas, ám méretéhez képest olcsó Rapid a második legkelendőbbje.
A legnépszerűbb márkák és húzómodelljeik - 2017. január-április
Hely | Márka | Darabszám (I-IV.) | Húzómodell | Darabszám (I-IV.) | Másodhegedűs | Darabszám (I-IV.) |
1. | Suzuki | 3949 | Vitara | 2433 | SX4 S-Cross | 716 |
2. | Ford | 3398 | Focus | 877 | Kuga | 737 |
3. | Skoda | 3107 | Octavia | 1643 | Rapid | 489 |
4. | Opel | 2951 | Astra K | 765 | Astra J | 566 |
5. | Toyota | 2492 | Yaris | 503 | RAV4 | 454 |
6. | Volkswagen | 2172 | Passat | 570 | Golf | 408 |
7. | Dacia | 2040 | Duster | 1062 | Logan | 394 |
8. | Renault | 1453 | Clio | 584 | Megane | 388 |
9. | Kia | 1286 | cee'd | 428 | Sportage | 357 |
10. | Nissan | 1168 | Qashqai | 507 | X-Trail | 208 |
11. | Fiat | 1055 | 500 | 593 | Tipo | 182 |
12. | Mercedes-Benz | 949 | GLC | 149 | E-osztály | 113 |
13. | Audi | 808 | A3 Limousine | 150 | Q7 | 82 |
14. | Hyundai | 806 | Tucson | 363 | i20 | 183 |
15. | BMW | 792 | 3-as | 147 | 5-ös | 146 |
16. | Mazda | 678 | Mazda3 | 256 | Mazda6 | 196 |
17. | Honda | 647 | Jazz | 270 | Civic | 173 |
18. | Peugeot | 522 | 208 | 109 | 308 | 108 |
19. | Volvo | 460 | XC60 | 143 | XC90 | 85 |
20. | SEAT | 386 | Leon | 170 | Ibiza | 88 |
21. | Lada | 358 | Kalina | 117 | Granta | 101 |
22. | Citroën | 303 | C3 | 97 | Grand C4 Picasso | 55 |
23. | Mitsubishi | 301 | ASX | 183 | Lancer | 88 |
24. | Jeep | 233 | Renegade | 214 | Grand Cherokee | 13 |
25. | Lexus | 183 | NX 300h | 83 | RX 450h | 68 |
26. | Land Rover | 129 | Range Rover Sport | 54 | Range Rover | 41 |
27. | Alfa Romeo | 72 | Giulia | 43 | Giulietta | 16 |
28. | Subaru | 62 | Forester | 19 | XV | 19 |
29. | Mini | 57 | One/Cooper | 33 | Countryman | 17 |
30. | Jaguar | 52 | F-Pace | 26 | XE | 13 |
31. | Infiniti | 46 | QX30 | 13 | Q30 | 12 |
32. | Porsche | 44 | Macan | 17 | Panamera | 9 |
33. | SsangYong | 27 | Rexton | 13 | Tivoli | 8 |
34. | smart | 11 | fortwo | 8 | forfour | 2 |
35. | Tesla | 6 | Model S | 3 | Model X | 3 |
A német prémiumtrióból idén is a Mercedes az első, a kompakt SUV GLC vezetésével, de jól fogy az új E-osztály is. Az Audinál kettészakadás látható: topmodell a győri gyártású Audi A3 Limousine, a második legnépszerűbb pedig a Q7 óriás SUV. A Hyundai-nál a közepes SUV Tucson a vezető, idén az i20 kisautó a második legnépszerűbb, de tudjuk, ezen a friss i30 könnyedén változtathat még az év során. A BMW esetében a 3-as sorozat (a teljes család) egyetlen példánnyal előzi az 5-ösöket. Mazdáéknál a 3-as dominanciája látható, de népszerű a 6-os sorozat is. A Hondánál meglepetés, hogy elfogyott 270 Jazz és 173 Civic is idén.
A Peugeot esetén is csak egyetlen példány választja el a fiatalnak már nem mondható 208-ast és a most frissülő 308-ast. A Volvónál a szabadidőautók a nyerők: a kifutó XC60 ára miatt előzhette az XC90-est, az új pedig nyilván még inkább domináns lesz. Ahogyan a Peugeot-nál sem a friss és nem mellesleg Év Autója díjas 3008 a topmodell, úgy a SEAT-nál sem, náluk a Leon csaknem kétszer annyi példányban fogyott, mint a második helyezett Ibizia. A Ladánál még nem ért az élre az új Vesta, de év végére bizonyára megteszi, egyelőre Kalina, Granta a sorrend.
A Citroënnél az új C3 és az egyterűek között valóban jó ajánlatnak számító Grand C4 Picasso viszi a prímet, a Mitsubishinél pedig nem túl meglepő módon a jó árú ASX szabadidőautó és a szintén nem drága Lancer. A Jeep Renegade 214 példányos eladása kapcsán ismét felmerülhet a reexport gyanúja, igaz, árával jóval kedvezőbb, mint a mindössze 13 példányban fogyott Grand Cherokee. Ha Lexus, akkor hibrid SUV, a kisebb NX némileg jobban fogy, mint az RX, de nem vészes a kettejük közötti különbség. A Land Rover háza a táján a Range Rover a sláger, abból is a kisebb Sport, de közel olyan jól fogy az igazi, „full size” Range is.
Hogy az Alfa Romeónál az új Giulia a márka fennmaradását jelentő modellt jelenti, azt az eladási számok is mutatják, abból 43 példány fogyott idén, míg a második helyezett Giuliettából mindössze 16. A Subarunál a Forester és az XV példányszáma egyező, 19-19 darab, a Mininél a klasszikus One/Cooper közel kétszer annyira népszerűnek bizonyult, mint az új és már nagynak számító Countryman. A Jaguarnál a márka első SUV-ja, az F-Pace pont kétszer olyan népszerű, mint a kisebbik szedán XE, a többi modelljük pedig csak utánuk következik. A Porschénál is az F-Pace konkurensnek tekinthető Macan a best seller, az új Panamera a második.
Az Infinitinél a kompakt modellek a népszerűek, egy példánnyal előzi a SUV QX30 a Q30-at. A SsangYongnál az óriás Rexton némileg népszerűbb, mint a Tivoli, a smartnál pedig négyszer annyi (kőkemény 8 darab) fortwo fogyott, mint forfour. Bár hivatalos importőre nincs a Teslának, 6 példányt Elon Musk autóiból is forgalomba helyeztek idén újként hazánkban; kiegyenlített a megoszlás a márka jelenleg készülő modelljeiből: 3 Model S és 3 Model X kapott magyar rendszámot idén.
Kíváncsiak lennének arra is, hogy mik érkeznek használtan az országba legnagyobb számban? Dobjanak egy kommentet, és készítjük azt a cikket is!
Én március utolsó napján vettem át az új Kugámat, és naponta ingázok vele a XI. kerületbe. Fater két hét múlva veszi át az új Logan MCV-t, a húgom pedig pár nap múlva a Fiat 500 L-t. Nem csak reexport van… 😉
Nekem is úgy tünik mintha 3x annyi 3-as bömöst látnék az utakon, mint Dustert, nem pedig fordítva.Lehet csak szebb autónak tartom a BMW-t és jobban emlékszem rá mint egy szembe jövő Dáciára.Vagy csak egy üzleti fogás, hogy a Duster milyen előkelő helyen van a listán, tehát neked is azt kell venned?Ki tudja.Azért érdekes..
Reexport a Kugánál? Lehet. Én mindig is furcsálltam, hogy ez a fogalom mindig a kis Fiatnál van megemlítve, de szerintem több más típusnál is bejátszik. A Renegade-nél is felhozza a cikk. Sok modellnél nincs összhang az eladott darabszám és az utakon látható gyakoriság között.
Várom a használt autós cikket is!
Viszont igazán érdekes (számomra) és hiánypótló lenne egy olyan írás, ami az egyes márkák eladásait egy kicsit mélyrehatóbban elemezné. A húzó modellek mellett az összes típusra kitérne, e mellett a magán és céges vásárlás arányára, a legkedveltebb felszereltségre és színre. Pl.: Mazda 3 és 6 mellett mennyi fogyott a Mazda 2-ből, Cx3-ból, stb, és más márkáknál egyaránt. Ezek az adatok minden forgalmazónak meg vannak, biztosan vezetnek róla statisztikát.
A Fiat 500 biztos simlis, nem nagyon látni az utakon, Ford Kugát azért szoktam, de nem olyan nagy számban.
Azért már látszik, hogy kezd magára találni az új autópiac, meg-meg jelennek a magán vásárlók is.
Mármint a Kugával.
Lehet ugyanaz mint az 500-as Fiattal. Külföldiek veszik őket és kiviszik az országból, mert ha visszaigénylik a regadót akkor európai viszonylatban itt kapják meg a legolcsóbban.
Azok a mercik bizonyos szempontból a valódi luxustermékek, mert első autónak kicsit, ahhoz pedig hogy hogy a második autód is merci legyen bizony kell rendesen vásárlóerő.
Nem azért jött ide a Merci, hogy letarolja a magyar prémiumkompakt-piacot 🙂
Ha már mercinél tartunk, meredek hogy mennyivel lelpte a GLC az E klassét (megy gyebár bármit).
Fogadjunk hogy fogunk még olvasni olyat marhaságot, hogy csak a gonosz munkás-kiszipolyozó „cégek” vesznek jellegzetesen magán felhasználású SUV-ket, és az „okos” magánvásárló csak Suzukit meg Mazdát 🙂
A Kugán egyszerűen mindig ledöbbenek, ha az eladási számait nézem – az utakon meg nem látni a Kugák hadát. Hol vannak?:)
A Mercedest nézve pedig adott a kérdés: mi újság a kecskeméti gyártású Mercikkel? Oké, hogy már nem túl friss „hús” egyik sem, de nem tűnik úgy, mintha úgy isten igazából rájuk haraptak volna hazánk fiai.
A Mitsubishi Lancer meddig kapható még? Amíg a készlet tart? Az Eclipse Crossra majd kíváncsi leszek, nagyon pofás. Az új Hyundai i30-asnak itt-ott már lehet olvasni a tesztjét, várjuk az ittenit is.