Vajon ilyen lesz a következő kecskeméti Mercedes?
A Müncheni Autószalonon kiállított Mercedes CLA lehet a következő magyar Mercedes
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
A jelenleg futó CLA generáció sziluettjét nagy vonalakban megtartotta a koncepció, viszont egy sokkal extrémebb köntösbe ültetve.
A következő CLA lehet a következő "magyar" Mercedes
A Mercedes nem félt sok lenni, majdnem az autó teljes első lökhárítója világít
Sziluettjében nem sokat változott, az aero felnik pedig nagyon jól állnak a CLA koncepciójának
Világító apró csillagok az első lökhárítón
Morcos lámpákat rajzoltak a tervezők elöl és hátul is
Erről a tanulmányautóról sem maradhatott le a hatalmas panorámatető
Az ülések kialakítása is igencsak különleges
Nem kevesebb mint öt kijelző került a CLA műszerfalára, ebből kettő a légkondicionáló nyílásokba. A Mercedes elmondása szerint ezek mögül fújja majd a levegőt a CLA rendszere
A Mercedes meg sem próbálta elrejteni a rendszert futtató félvezetőt, büszkén a pedálok mellé helyezték
Kevés fizikai gomb maradt, azok is csak a legszükségesebbek, mint a vészvillogó, vagy az ajtónyitó