Vajon ez a Kia lesz a Ceed utódja Európában?

Íme a Kia K4, amely nálunk akár a Ceed utódja is lehet

Lassan életciklusának végéhez ér a Ceed aktuális generációja, és jelenleg nincs hivatalos bejelentés az utódjáról. Könnyen lehet, hogy a K4 lesz a megfejtés.

Bemutatkozott a New York-i Autószalonon a Kia K4 ferdehátú változata. A típusból kicsivel több mint egy éve leplezték le a "szedán" változatot, ehhez csatlakozik most a most prezentált verzió. A külleme tökéletesen illeszkedik a márka jelenlegi formanyelvébe, hiszen ez is az "egyesített ellentétek" elv alapján készült. Többek között ennek az ismérve az első- és hátsó lámpatestek kialakítása, illetve a C-oszlop mellé rejtett kilincsek is. A K4 szedánhoz képes 28 centiméterrel rövidebb, viszont még így is 629 literes csomagteret kínál.   A műszerfalon a többi új Kiához hasonlóan szorosan egymás mellé helyezték a két képernyőt, amelyek együttesen 30 colos panelt adnak ki. Az érintő képernyő alatt csupán néhány nyomógomb található, míg a két ülés közötti konzolon a váltókart a visszagurulás-gátló, a parkolószenzor és a kamera kapcsolója öleli körbe. A ferdehátú K4 kétféle motorral lesz kapható az Egyesült Államokban. A belépő szinten 2,0 literes turbómotor kapott helyet 147 lóerővel és 179 newtonméter nyomatékkal A csúcsmodellhez 1,6 literes erőforrás jár, amely már 190 lóerővel és 264 newtonméterrel rendelkezik, illetve nyolcfokozatú automata váltóval. Mindkét hajtásláncban közös, hogy semmilyen villanyosított részegységet nem tartalmaz. Utóbbi lehet a legfőbb akadálya az európai bevezetésének. A K4-et eddig csak Észak-Amerikában, Ázsiában, és a Közel-Keleten jelentették be hivatalosan. Az itthoni forgalmazásról egyelőre nem esett szó. Viszont árulkodó, hogy a Kia titokban Németországban is tesztelte a prototípust. Amennyiben valóban elhozzák az öreg kontinensen, úgy könnyedén elképzelhető, hogy mindezt egy hibrid hajtáslánccal teszik. Méretben tökéletesen betöltené a Ceed után hagyott űrt, ami a népszerű kompakt nyugdíjazásával fog keletkezni
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?