Vadászgép utcára, 40 évvel ezelőttről – Vector W2

Egy valami sosem változik az autós világban, hónapról-hónapra jelennek meg újabb, ma startup cégeknek hívott kis vállalatok, akiknek van egy álmuk; egy új autót adni a világnak. A legtöbb esetben ez sajnos nem jut el odáig, hogy egy tanulmányautónál több jöjjön létre. Ám szerencsére ez nincs minden esetben így, sőt, amikor még nem ismerték azt a szót, hogy startup, csak egyszerűen befektetőket kerestek és amikor a mobiltelefon technológiáját éppen csak bemutatta egy cég, akkor még születtek álmok. 40 évvel ezelőtt kezdődött az a történet, amiről bár sokat nem hallani mostanában, de még mindig nem ért véget. A Vector történetét viszont, akárcsak a Cizeta esetében, korábban kell kezdenünk, amikor egy frissen diplomázott amerikai mérnök mert nagyot álmodni.
Az év 1971, Gerald Wiegert ebben az évben alapította első önálló vállalatát, a Vehicle Design Force-t. A hollywoodi vállalkozásba az akkor népszerű karosszériaépítő, Lee Brown is besegített. Első tanulmányautójukat, mely csupán egy egyszerű életnagyságú üres makett volt, 1976-ban mutatták be Los Angelesben, Vectornak hívták. Akkor már javában készült az az autó, amit már közúton szerettek volna látni, de Brown 1977-ben kilépett a vállalkozásból. Wiegert átnevezte a céget, mivel már az elején határozott elképzelése volt az autó nevét illetően, azt a vállalat nevébe is bele csempészte és nemes egyszerűséggel Vector Motors Company-re keresztelte. Egy évvel később, 1978-ban, amikor a Greese éppen csak berobbant a mozikba és Garfield is először jelent meg az amerikai újságok hasábjain, akkor dobta Wiegert is az első, már végleges formájú és közel végleges technikájú autóját a közönség elé. Bemutatkozott a Vector W2, amire utólag azt mondják, hogy csak tanulmányautó volt, valójában már teljesen elkészült az eredeti tervek szerint.

A formát radikálisra rajzolták, a cél az volt, hogy a kor európai szupersportautói között megállja a helyét.

Azoknál kicsit erősebbre sikerült a megjelenés és látszik itt-ott, honnan merítettek ihletet, a Vector W2 mégis a mai napig tökéletesen felismerhető. A középmotoros felépítés azonnal látszik, ám a ma már játékautósnak tűnő forma alatt sokkal több van annál, mint amit gondolnánk. Félig monocoque vázat terveztek, ami azt jelenti, hogy a fülke egy csőváz ketrec, amire alumíniumból építettek még egy vázat, ami már az első és hátsó nyúlványokat is magába foglalja. A könnyű szerkezetre a kor, és a ma is használt, éppen csak az elmúlt idő nyomán továbbfejlesztett legmodernebb anyagokból húzták rá a karosszériát. Kevlár, karbon és üvegszál erősítésű műanyag elemekből épült fel a Vector W2 külseje, ajtajai fölfelé nyílnak, hisz a kor legmenőbb megoldását nem szégyen lemásolni. Bukólámpa helyett egy mozgatható takarólemezzel fedték el a fényszórókat, ami a W2 esetében több darabból állt, zsindelyesen nyílt, később ezt egy darabból állókra cserélték.
A Vector W2 méretei lenyűgözőek, a mai napig sem készült alacsonyabb autó nála, mindössze 1080 milliméterre van a földtől a teteje, amire még nyitható ablak is kérhető volt. Akkoriban nem volt olyan személyautó, aminek nagyobb lett volna a szélvédője, hátrafelé viszont lehetetlen volt a kilátás. Erre is volt megoldása Wiegertnek, aki mindenképp egy csúcstechnológiás autót szeretett volna alkotni, olyat, amiben a repülőgép technológia és még az űrtechnológia is megtalálható. Ezeket képviselték a felhasznált anyagok, valamint a parkolást segítő tolatókamera, mindezt 40 évvel ezelőtt. Azt nem tudni pontosan, hogyan működött és milyen képet adott, de akkor ilyenje nem volt másnak, a Lamborghinivel is csak nyitott ajtóval lehetett tolatni. A karosszéria közel két méter széles volt, a két ülés – amiből elvileg hármat is lehetett kérni – csupán centikre volt egymástól az óriási küszöbök miatt, melyben merevítések futottak. A beltér egyszerű, mégis jutott két elektromosan mozgatható ülés, valamint navigáció is bele. Utóbbi egy egészen egyszerű szerkezet volt, melyet végül ki is hagytak a sorozatgyártásba szánt modellből.

A kormány bal oldalára egy egész nagy kapcsolópult került, Wiegert itt élte ki a vadászgépek iránti szenvedélyét, ugyanis pilótának nem vették föl.

A bal küszöbre került még néhány fontos kapcsoló, valamint a háromfokozatú automata váltó karja, mellyel váltani is lehetett a fokozatokat kézzel. Kérdés, hogy erre mennyi szükség volt, ugyanis a Vector már az első fokozatban megfutotta a 100 km/h-t, méghozzá 4 másodpercen belül. Voltak problémák a Chevrolettől származó 5,7 literes small blokkal, ezért a 600 lóerős duplaturbós szörnyeteget a sorozatgyártás megkezdésére egy

6,0 literesre cserélték, mely a két Garrett turbóval 625 lóerőt teljesített, ez lett a Vector W8, mely két évvel a W2 után, 1980-ban mutatkozott be, és ez már sorozatgyártásra érett volt.

A korabeli tesztek szerint 12 másodperc alatt futotta meg a negyedmérföldes távot, miközben elérte a 198 km/h-s tempót is. A Ferrari Testarossa ugyanekkor 14,2 másodperc alatt tudta le a 402 métert, egy a semmiből jött amerikai autótól ez nem is volt rossz eredmény. Az amerikai törvények szerint ráadásul közúton is használható volt, mivel az összes homologizációs vizsgálaton átesett a fejlesztések után, ami azt jelenti, hogy a prototípussal több mint 160 ezer kilométert tettek meg, és még törésteszten is levizsgáztatták. Utóbbinál azért sikerült egy olyan megoldást kialkudniuk, hogy egyetlen autóval végigcsinálhassák a frontális, a hátsó és oldalsó karambolok tesztjeit is.
A Vector W8-nál változott kicsit a beltér is, a bal oldalon lévő pultot lecserélték, az újon egy kis monokróm kijelző foglalt helyet.

Ezen négyféle képet váltogathatott a sofőr, melyen többféle telemetria adatot is láthatott.

Lassan készültek az autók, bár a pár emberből és egy garázsból álló műhelyből 80 fős állománnyá és 35.000 négyzetméteres szerelőcsarnokká nőtt időközben, hetente csak egy autó készült el, összesen pedig csak 17. Az autó világhírre tett szert, természetesen csak az igazán tehetőseknek volt elérhető 160 ezer dolláros kezdőára miatt. A híres teniszjátékos, Andre Agassi is rendelt belőle, ám túlzottan akarta az autót ahhoz, hogy kivárja a gyártás és tesztelés folyamatát. Elküldték neki a kész autót, ám Wiegert figyelmeztette, hogy amíg nem tesztelik és állítják be rendesen, ne használja. Agassi persze nem bírta ki, le is robbant a Vector W8, amiből persze alapos botrányt csinált. Wiegert visszavásárolta tőle az autót, amit rendes beállítás után újraértékesítettek.

1990-ben feltűnt egy vállalat, mely jelentős tőkével segítette volna a Vectort, de irányítási jogot kért. 1993-ban Wiegert a Genfi Autószalonon képviselte a céget, épp a WX-3 kupé és roadster tanulmányautókat mutatták be. Mikor visszaért Wilmingtonba, a Vector vezetősége arra kérte Wiegertet, hogy lépjen vissza, és maradjon csak a dizájn részleg vezetője, a vezetőség ezután ki is rúgta a cégalapítót. A ’90-es évek közepén a MegaTech Floridába költöztette a céget, ahol közös irodát béreltek a szintén általuk birtokolt Automobili Lamborghinivel. Ekkor Vector Aeromotive Corporationnek hívták a céget, a Diablo motoros Vector M12 már az ő fejlesztésük volt, ám ez még mindig ugyanaz a karosszéria volt, amit Wiegert fejlesztett a W2 és W8 szériához. A MegaTech korszaka a ’90-es évek végén szakadt meg, amikor a Lamborghinit eladták az Audinak, Wiegert ekkor lépett újra a képbe és a Vector jogait visszaperelte a jelenlegi tulajdonostól, az American Aeromotive-tól. A céget először Avtech Motorsnak, majd Vector Supercarsnak, végül újra Vector Motorsnak hívták.

A cégalapító ismét munkához látott, 2008-ban láthattuk utoljára, min dolgoznak,

akkor mutatták meg a teljesen új fejlesztésű WX-8-at. Az új autóban egy kompresszoros, 10 literes V8-as motor dolgozik, mely állítólag 1850 lóerőt teljesít és elvileg 443 km/h-ra képes gyorsítani az új Vectort. Azóta viszont nincs hír róla, ám nem kétséges, hogy hallunk még Wiegert álomautóiról.