Utód nélkül maradhat a Mercedes EQS, más utat választ a gyártó

Elengedi a Mercedes az EQS villanyautót: kiderült, hogy mi jön majd helyette!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Részben a BMW ötletét másolja a Mercedes az EQS utódlását illetően. Bár a műszakiság jelentősen különbözik majd, marketing és dizájn terén összevonja a belsőégésű motoros és az akkumulátoros zászlóshajót a Stuttgarti gyártó a következő S-osztály képében.

A brit Autocar magazin értesülései szerint egyesíti az EQS és S-osztály modelleket a Mercedes-Benz a következő generációval. Ez egyrészről annak is egyértelmű bizonyítéka, hogy a BMW választott jobb villanyautó-stratégiát, amikor egy közös modellként, szinte azonos külsővel vezette be az új 7-es sorozat hagyományos és elektromos változatait. Másrészről arra is rámutat, hogy a villanyautó-vásárlók sem feltétlenül futurisztikus, minden téren formabontó, tanulmányautó-szerű modellekre vágynak, hanem ugyanolyan autókra, mint eddig, csak benzin vagy gázolaj helyett lehetőleg árammal menjenek.
Hirdetés
Fontos viszont megjegyezni, hogy a jelenlegi S-osztály és az EQS is velünk marad még egy jó ideig az Autocar jelentése szerint, mindkettő kap még egy ráncfelvarrást a következő generációs S-osztály érkezése előtt. Ola Källenius, a Mercedes-Benz Group vezérigazgatója azonban kiemelt egy olyan részletet is, ami jelentősen különbözik a BMW forgatókönyvétől. Műszaki alapok terén továbbra is különbözni fog ugyanis az elektromos és a belsőégésű motoros S-osztály, az előbbi az MB.EA Large platformra épül majd, míg az utóbbi a jelenlegi MRA padlólemez továbbfejlesztett változatát kapja majd. Ezáltal a méretek és arányok - a jelenlegi 7-es sorozattal ellentétben - valószínűleg továbbra is különböznek majd, ám szinte biztosan hasonló dizájnt és rengeteg közös alkatrészt hoz majd a stratégiaváltás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?