Utcai raliváltozat készül az elektromos Ford Mustangból

A villanypóni külsejét a WRC autók ihlették, csak épp hangja nem lesz

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Goodwoodi Sebességfesztiválon mutatta be a Mach-E Rally álcázott prototípusát a Ford, Észak-Amerika mellett Európában is rendelhető lesz a terepre szánt villanyautó.

Kezdenek újra divatba jönni a terepralis különkiadások, a Porsche mellett a Lamborghini is elkészítette a maga verzióját, noha ezek a sportautók csak nagyon korlátozott körülmények között viselik el a hepehupákat. Az igazi nagyágyúk a Ford Raptor kínálatában keresendők, de akinek ez túl sok, az a Mustangra is elkezdhet spórolni.
A Mustang Mach-E Rally könnyen felismerhető a jókora hátsó szárnyról, ami a Focus WRC-t idézi. A kompaktból faragott raliautón a légterelő két oldalán a Ford logó virított, a Mach-E esetében a legendás vadlovas ábrával találkozhatunk. Szintén WRC stílusban fehér felniken és terepre szánt gumikon gurul a Ford, emellett a hasmagasságon is emeltek, de azt nem árulták el, hogy mennyivel. Elől a hűtőmaszk változott, amelybe plusz két fényforrást integráltak, a pirosra festett vonószem szintén a növeli a menőségi faktort.
Hirdetés
A Rally vélhetően a legerősebb, azaz a 480 lóerős kétmotoros hajtásláncot kapja, ami bőven elég lesz ahhoz, hogy alkalomadtán terepen is megkergesség a nagytestű vadlovat. A forgalmazásra már nem kell sokat várni, a legvagányabb Mach-E ősszel érkezik a kereskedésekbe.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?