Újrakezdi a Stellantis a Hemi V8 motorok gyártását

Egyre inkább úgy tűnik, Carlos Tavaresen túl senki sem akart megszabadulni a V8-as motoroktól

Több forrás is egybehangzóan állítja, a Stellantis újrakezdi a V8-as Hemi motorok gyártását, ráadásul már az idei évben. De mi állhat a 180 fokos fordulat mögött?

A Dodge, RAM és Jeep modellpalettája néhány éve elképzelhetetlennek tűnt V8-as erőforrások nélkül. A Stellantis mégis meglépte a nyolchengeres blokk száműzését, amely igencsak meglátszik az eladásokon is. Az amerikai Mopar Insiders meg nem nevezett forrásokra hivatkozva tényként közli, hogy erre kénytelen reagálni a konszern, és már az idén újra gyártásba küldi az 5,7, a 6,2, illetve, a 6,4 literes Hemi V8-as egységeket a Michigan államban található Dundee összeszerelő üzemben. Mint ismert, tavaly decemberben Carlos Tavares korábbi vezérigazgató azonnali hatállyal távozott tisztségéből. Jó eséllyel ez nyithatta meg az utat a Hemi V8-asok előtt, hiszen nem sokkal a leköszönése után, arról írt az amerikai sajtó, Tavaresen kívül szinte senki sem akarta nyugdíjazni a nyolchengerest. Kifejtették, a korábbi vezérigazgató az tengerentúli piacot is "európai" szemmel nézte, vagyis minél hamarabb meg akart szabadulni a legnagyobb károsanyag-kibocsátású erőforrásoktól, a helyükre pedig tisztán elektromos hajtásláncokat kívánt tenni. Ma már látni, ezt a piac nem fogadta túl jól, a V8-asra igenis van igény az Újvilágban.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?