Újra méltó régi nagy híréhez a VW Golf?

Németországban vezettük a frissített 8. generációs Golfot, íme a tapasztalatok!

A ráncfelvarrás nem hozott radikális újításokat az aktuális Golf életébe, viszont számos félrement dolgot igyekezetek helyrehozni, illetve egy kicsit a megjelenést is a mai kor igényeire szabták. Ez elég lehet a sikerhez?

Németországig utaztunk, hogy kipróbáljuk a Golf nyolcadik generációjának frissített változatát, amelynek a debütálásakor a legnagyobb durranása az elöl is világító VW embléma volt. És meg kell hagyni, élőben is jól mutat. A korábbi verzióhoz képest az első- és hátsó lámpatestek grafikáját is átszabták, amelyek egyrészt modernebbek lettek, másrészt némi izgalmat csempésznek az inkább konzervatív formatervbe.
Hirdetés
Na, de térjünk át az utastérre, hiszen ott jóval több minden módosult. Úgy tűnik, a Volkswagen hallgat a vásárlói visszajelzésekre, hiszen a kormánykerékről száműzték az érintésérzékeny felületeket, és visszatették a rendes nyomógombokat. A lámpakapcsoló viszont továbbra is a régi megoldással szabályozható, ahogy a multimédiás kijelző alatt is 5 gomb árválkodik egymás hegyén-hátán. A középkonzolon nincsenek jelentős módosítások, a váltó, az indítógomb, valamint a rögzítőfék működtethető innen. A multimédiás érintőképernyő viszont jóval nagyobb lett: felszereltségi szinttől függően 10,4, vagy 12, colos lehet, és a korábbi megoldással ellentétben teljesen elkülönítették a digitális műszeregységtől.
A Golfot eddig sem lehetett vádolni szűkös motorpalettával, ez pedig a ráncfelvarrással sem változott, sőt, az e-Hybrid rendszerből már a második generációs fejlesztés dolgozik az autóban, amely nagyobb akkumulátorral, és értelemszerűen megnövelt hatótávval érkezik. A hajtásláncok pontos listája az alábbi táblázatban olvasható.
Hirdetés
Volkswagen Golf 8 frissítés, motorválaszték
Motorváltozat Teljesítmény (kW / LE) Váltó Hajtás
Konnektoros hibridek
eHybrid 150 / 204 Hatfokozatú eDSG Elsőkerék
GTE 200 / 272 Hatfokozatú eDSG Elsőkerék
Lágyhibridek
1.5 eTSI 85 / 115 Hétfokozatú DSG Elsőkerék
1.5 eTSI 110 / 150 Hétfokozatú DSG Elsőkerék
Benzinmotorok
1.5 TSI 85 / 115 Hatfokozatú kézi Elsőkerék
1.5 TSI 110 / 150 Hatfokozatú kézi Elsőkerék
2.0 TSI 150 / 204 Hétfokozatú DSG 4MOTION
2.0 TSI (GTI) 195 / 265 Hétfokozatú DSG Elsőkerék
Dízelmotorok
2.0 TDI 85 / 115 Hatfokozatú kézi Elsőkerék
2.0 TDI 110 / 150 Hétfokozatú DSG Elsőkerék
De milyen élmény vezetni az új Golfot? A rövid tesztútra egy 150 lovas lágy hibrid hajtáslánccal ellátott, R-Line felszereltségi szintű példányt vittem el, amely Jégkristálykék fényezést kapott. A menetkomfortot eddig sem érte sok kritika, ezt a pozitív tulajdonságát pedig megtartotta a ferdehátú. A kanyarokban szépen íven lehet tartani, erőteljesebb kigyorsításoknál még Normal üzemmódban is időben reagál a rendszer. A német utak „sajnos” túl jók ahhoz, hogy messzemenő következtetést le lehessen vonni az úthibákra vonatkozóan, mindenesetre azt a keveset szépen kimozogta a technika.
Hirdetés
Az infotaiment rendszer átdolgozása kétség nélkül előnyére vált, hiszen másodperceken belül megtaláltam a legtöbb keresett funkciót, na, nem mondom, egy külön klímapanel szerintem a Golfból is hiányzik, de jelen esetben egy ráncfelvarrásról, és nem egy generációváltásról beszélünk, ezért érthető, miért hiányzik továbbra is. Az ülések elől hozzák az elvárt térkínálatot, a tartásuk is megfelelő, ergonómia szintjén egyedül a kormányba tudnék belekötni, amelynek a karimavastagsága számomra túl vaskos. Hátul – ferdehátú lévén - nem érdemes nagy csodát várni ebből a szempontból, korlátozott a hely, viszont az R-line csomagban hátulra is kerül egy klímavezérlő, ami azért üdvözlendő. Az első példányok már Magyarországra is megérkeztek, így nem meglepő módon hazai árakkal is tudunk szolgálni. A frissített Golf legolcsóbban a Start csomaggal úszható meg 8 490 000 forinttól, amely a 115 lóerős benzinmotorral és hatfokozatú kézi váltóval érkezik. A képeken szereplő R-Line nagyjából a kínálat közepén helyezkedik el a 12 753 140 forintos indulóárával. A legdrágább alternatíva a nagybetűs R verzió a maga 333 lóerejével, amely mindenféle extra nélkül is 17,3 millió forintba kerül.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?