Újra buliztak az alfások: 800 autó és 2500 ember az AlfaCityben!

Kimi Räikkönen is üzent a világ legnagyobb Alfa találkozójára látogatóknak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A július 16-i hétvégén több mint 800 Alfa Romeóval látogattak el AlfaCitybe, a világ legnagyobb alfás találkozójára, amit Magyarországon rendeznek. Az Alfa Romeo Racing ORLEN csapat két pilótája, Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi is üdvözletét küldte.

Tavaly ugyan elmaradt a járvány miatt, de idén újra megrendezték az AlfaCityt. Ez nem csak hazánk, de egyben a világ legnagyobb Alfa találkozója is, 2019-ben ugyanis 1530 Alfa Romeo és mintegy 5000 ember gyűlt össze a rendezvényen. Idén sem a lelkesedés csökkent, a belépést ugyanis védettségi igazolványhoz kellett kötni és a külföldi látogatóknak is nehezebb volt a dolga, de még így is eljöttek több mint fele annyian, mint a vírus előtti rekordévben.
Hirdetés
Sokan jöttek a problémás helyzet ellenére külföldről, a Magyarországgal határos országokon kívül érkeztek Olaszországból, Lengyelországból és Csehországból is. Természetesen a rendezvény két napos jellege a messziről érkezőknek külön kihívással szolgált: csaknem 200 vendég a helyszínen sátorozott saját Alfa Romeója mellett. A látogatókat egy videóban Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi, az Alfa Romeo Racing ORLEN csapatának versenyzői is üdvözölték, a felvétel ide kattintva tekinthető meg.
Idén a Dunaújváros melletti Szalki-sziget adott otthont a kétnapos találkozónak, ahol külön kiállítási területen mutatták be a young- és oldtimer Alfa Romeókat - köztük két Alfa Montrealt. De természetesen helyet kaptak a tuningautók is, ráadásul még egy valódi versenyautót is kiállítottak: a Giulietta TCR változatát az olasz Romeo Ferraris cég fejlesztette és a magyar Unicorse csapat versenyzik vele.

Az AlfaCity közönségszavazása alapján a legszebb oldtimer egy fekete Montreal, a legszebb tuningautó egy zöld színű, átalakított Alfa GT, a találkozó összességében legszebb autója pedig egy szépen átépített fehér Alfa Giulia lett.

Az igazi fanatikusoknak megtartották az alfás tetoválások versenyét is.

Itt a résztvevők megmutathatták, milyen Alfa Romeo vonatkozású tetoválásaik vannak. A bemutatott tetkókról külön közönségszavazás is lesz majd a Facebookon. A tetoválások versenye hatalmas siker volt, így a rendezvény szervezői megígérték, hogy aki elsőként tetováltatja magára az "AlfaCity" feliratot, örökös belépőt kap AlfaCitybe. Nem is kellett több három napnál, hogy megérkezzen az első fényképes bizonyíték az egyik leglelkesebb rajongó karján virító logóról.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?