Újdonságdömping lesz ősszel a BMW-nél

Csokorba szedtük, mi mindennel készül a BMW a közeljövőben, például különkiadást kap az i3

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A bajoroknál nincs megállás: az iX és az i4 novemberi piaci bevezetésén túl már meglévő modelljeik is kapnak új hajtásláncokat, extrákat és felszereltségeket.

Annyi kiseb-nagyobb újdonsággal készül a BMW a következő 1-2 hónapban, hogy akár csodálkozhatnánk is, hogy tudnak egyszerre ennyi projektet kivitelezni. Persze ilyen ez, ha a piaci verseny arra készteti a gyártókat, hogy a legutolsó réseket is betömve modellváltozatok százait vonultassák fel - a sok újdonság bemutatás mellett hamar elavulttá válhatnak a korábbi modellek, ha nem figyelnek rájuk. Ott van például a 4-es BMW: lehet kupé, kabrió, Gran Coupé, novembertől már elektromos kupélimuzin, aztán variálhatunk még a benzin- és dízelmotorokon, a kézi és az automata sebességváltókon, az alap és M változatokon, vagy a hátsó- és az összkerékhajtáson. A statisztika kedvelői hamar kiszámolják, hányféle kombináció is jöhetne létre ezek alapján, a BMW pedig igyekszik minden lehetséges konfigurációt elérhetővé tenni. Ősztől például a 4-es kabrió kap két új M változatot: az M440i benzines, az M440d dízelmotoros. Előbbi még lágy hibrid is, álló helyzetből 5,2 mp alatt gyorsul 100 km/h-ra a 374 lóerejével, míg a dízel ennél is gyorsabb: csupán 5 mp kell neki a mutatványra, még ha motorerőben elvileg gyengébb is (340 LE). Mindkét sportautóhoz nyolcfokozatú automata jár és M sport differenciálmű, amik opcionális extrák a 4-es kabrió harmadik újdonságában, az összkerekes 430i xDrive-ban.
Hirdetés
Kis SUV-jait is ápolgatja a BMW, az X1 és az X2 18d összkerékhajtású változataiban már alapfelszereltség a fenti nyolcfokozatú. A kettő közül a kupés X2 leendő vevői örülhetnek még további újdonságoknak az 1-es és a 2-es Gran Coupé vevőivel egyetemben, ezekhez érkezik ugyanis két új szürke fényezés, míg az X3 és az X4 egy új vörös árnyalatot kap. Ha már a nagyobb SUV-oknál vagyunk, a villanyos változat sem marad ki a jóból: az iX3 mostantól aktívan szabályozza majd az akkumulátorának hőmérsékletét, hogy egy gyorstöltőhöz érve optimális állapotban legyen a telep az energia hatékony felvételéhez (feltéve ha betápláltuk az állomást a navigációba). A márka másik villanyautója, az i3 (és az i3s) is kap különkiadást, a Unique Forever Edition ("örökké egyedi") az előtt tiszteleg, hogy 8 évvel ezelőtti debütálásakor az i3 korszakalkotó elektromos meghajtása és jövőbe mutató anyaghasználata (szénszálas erősítésű műanyag, újrahasznosított és természetes anyagok) révén az idők végezetéig úgy marad fenn, mint az elektromobilitás egyik úttörője. Mindezt új fényezéssel, egyedi árnyalatú karosszéria-elemekkel és kis jelvényekkel ünneplik. A különkiadásból 2000 példányt fognak gyártani.
Digitális fronton is halad a BMW, a My BMW okostelefonos alkalmazás kifejezetten hasznos új funkciókkal bővül. Például még a nappaliban kiválaszthatjuk a következő úticélt, és telefonunkról már előre el is küldhetjük a kocsinak, hogy beülve már rögtön indulhassunk. Szintén érdekesség, hogy a fedélzeti kamerák élőképe már távolról is lekérhető okoseszközünkre, sőt, bizonyos ideig visszamenőleg tárolhatók is lesznek. Ezen kívül a gumiabroncs-nyomást is ellenőrizhetjük, a BMW még ki is számolja nekünk, szerinte melyik gumi mennyit bír még, ha pedig esedékes a szerviz meglátogatása, közvetlenül az alkalmazásból foglalhatunk időpontot.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?