Újabb olcsó SUV-ot dobhat piacra a Dacia?

Elkaszálhatja a Dacia a Sandero Stepwayt, egy teljesen új modell jöhet a helyére

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Duster méretnövekedése miatt könnyen elképzelhető, hogy egy új kompakt szabadidő-autót fejleszt a Dacia, ezzel még egy erős szereplő léphet be az amúgy is telített B-SUV piacra.

Autóipari értesülések szerint egy új, belépő szintű városi terepjárón dolgozik a Dacia, amely a Sandero Stepway helyére érkezhet az európai autópiac fő mozgatórugóját jelentő B-SUV szegmensbe. A megemelt ferdehátú ugyan kelendő, hiszen a Sandero eladások mintegy kétharmadát a Stepway teszi ki, mégsem tudja felvenni a versenyt térkínálatban a klasszikus kompakt szabadidő-autókkal. Szintén az új modell mellett szól, hogy a Duster jelentősen megnőtt a kifutó generációhoz képest, így a kisebb testvér ötlete már nem is tűnik annyira ördögtől valónak.
Hirdetés
Az egyelőre név nélkül futó Dacia SUV a hírek szerint kizárólag belső égésű motorral, lágy és full hibridként, de akár még tisztán elektromos hajtáslánccal is az utakra kerülhet - legalábbis a Carscoops értesülései szerint. A portál szerint ahogy a legtöbb modell a márka égisze alatt, úgy ez is a Renault csoport CMF-B platformjára épülhet. Az első gyáron kívüli tesztek akár már a jövő év elején megkezdődhetnek, a megjelenést pedig 2027-re jósolják.
Nem csak "lefelé" terjeszkedik a Dacia, ugyanis a Dusternél egy nagyobb SUV is hamarosan bemutatkozik. Erről már jóval többet tudni, hiszen a tervek szerint még az idén bemutatják, és már egy koncepcióautót is vázoltak a Bigsterből. A tanulmány 4,6 méter hosszú, ezzel 30 centiméterrel nagyobb az aktuális Dusternél, ám ugyancsak a CMF-B platformra épül.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Újabb olcsó SUV-ot dobhat piacra a Dacia?

  • 2024.07.09. at 17:26
    Permalink

    Én a többek között Indiában is futó Renault Kigerre tippelek, lassan amúgy is modellváltás-érett lesz, valószínűleg az utód Daciaként jön majd Európába is, a Sandero Stepway utódjaként. Amúgy ha megszellőztetik, hogy új Dacia-modell várható, szét kell nézni a Renault dél-amerikai, indiai, afrikai modellpalettáján, és nagyjából be lehet lőni, melyiket(vagy melyiknek az utódját) hozzák majd ide Daciaként. Elvégre nem a Daciákból lesznek a dél-amerikai, indiai, stb. Renault-k, hanem fordítva…

Vélemény, hozzászólás?