Új turbómotorral és szabadidő-autóként érkezik az Eclipse

Úton Európa felé a Mitsubishi Eclipse Cross

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Noha ez már nem az az Eclipse, nem kell leírni a Mitsubishi legújabb SUV-ját. Már úton vannak Európába az első, még jobbkormányos példányok.


Még év elején, a Genfi Autószalonon debütált a Mitsubishi Eclipse Cross, amit 4405 mm-es hosszával éppen az ASX és a plug-in hibridként is elérhető Outlander közé lőttek be. Nevét illetően meglepő módon a japán gyár egy korábbi ikonikus sportkupéját idézi, azonban egy Cross utótaggal is megfejelték, hogy azért meg tudjuk különböztetni. Ugyan az Eclipse SUV is kupés fart visel, a piaci igényekre reagálva már városi terepjáróként lép piacra, emelt hasmagassággal, opciós összkerékhajtással. Most ismét hallat magáról az Eclipse Cross, ugyanis elindultak az első Okazaki gyártású példányok az öreg kontinens felé, noha egyelőre csak jobbkormányos változatban, a balkormányosok csak novembertől érkezhetnek.
Hirdetés

Új motort is hoz a japánok legújabb városi terepjáróra, aminek végre teljesítményadatait is tudjuk. Cuki, hogy még a gyáriak is leméretezettnek hívják az új 1,5 literes turbómotort, aminek 160 lóerőt ígérnek 5500-as fordulaton, valamint 250 Nm nyomatékot 1800 fordulat/perctől egészen 4500-ig. Rendelhető lesz 6 fokozatú kézi váltóval és 8 sebességi fokozatot imitáló, de egyébként fokozatmentes CVT-vel is. További választási lehetőséget ad az első vagy összkerekhajtás. A 2,2 literes dízel csak később csatlakozhat. Ambiciózusak a japánok: 2018 áprilisáig 50 000 példányt küldenek Európának az értékesítés reményében, de egyébként további 80 piac kap a legújabb szabadidő-autójukból, köztük Észak-Amerika, Ausztrália és Japán is. Eladásait télen kezdi nálunk.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Új turbómotorral és szabadidő-autóként érkezik az Eclipse

Vélemény, hozzászólás?