Új lágy hibrid meghajtást kapnak a Peugeot SUV-jai

Háromhengeres benzines, lágy hibrid motort kap a Peugeot 3008 és 5008

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Akár 1 literrel is kevesebbet fogyasztanak az extra akkumulátorral szerelt 3008-asok és 5008-asok, mint a csak belsőégésű motort használó változataik.

A Peugeot két nagyobbik SUV-ja, a 3008 és az 5008 megújult lágy hibrid hajtással lesz elérhető. A belsőégésű erőforrás immár csupán három hengert használ 1,2 literes lökettérfogattal, 136 lóerőt és 230 Nm-es forgatónyomatékot produkál. A turbófeltöltő geometriája változó, a blokk pedig Euro 6e sztenderdnek felel meg.
Hirdetés
Az akkumulátor egy 48 V-os egység, amit a vezetőoldali ülés alá építenek be, így a vezethetőséget sem rontja (hiszen a tömegközéppont nem tolódik el az autó szélei felé), valamint a csomagtér helykínálatát sem csökkenti. Az egész autót ez látja el árammal, de az infotainment-rendszernek és az egyéb fedélzeti áramfogyasztóknak egy másik, 12 V-os akkumulátoron keresztül adja át az áramot. Az akkumulátorra 8 év vagy 160 000 km-es garancia vonatkozik.
A lágy hibrid rendszer 28 lóerővel és 55 Nm-rel növeli az autó összteljesítményét. A rásegítés nélküli változathoz képest nagyjából 1 liternyi benzin takarítható meg, bár városi használat során ettől még több, autópályán viszont szinte alig van különbség. A lágy hibrid 3008-as és 5008-as digitális műszerblokkja folyamatosan jelzi, mikor éppen melyik motor hajtja az autót, vagy lassításnál mekkora energiával töltődik az akkumulátor. Az új meghajtás az idei második negyedévtől kerül gyártásba a két SUV-ban, de ugyanez elérhető lesz a 2008-asban, sőt, a 208-ban, a 308-ban és a 408-ban is. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor kivezetik a sima PureTech 130-as erőforrást a kínálatból.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?