Új közösségi appban az összes megbízható autószerviz

Fizetett hirdetés

Új alkalmazás segít autószervizt találni

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Hatalmas, az egész országot lefedő adatbázissal indult a GarVisor nevű közösségi szervizkereső honlap, a garvisor.com és a hozzá kapcsolódó mobilalkalmazás.


A GarVisor közösségi szervizkeresőnek köszönhetően ma már gyakorlatilag nincs olyan pontja az országnak, ahol ne találnánk jó néhány szakembert elérhető távolságban. De nem csak ez az, ami egyedivé teszi az új kezdeményezést! Ami eddig bonyolult volt – egy csapásra egyszerű lett: mostantól könnyen és áttekinthetően választhatunk magunknak autószervizt. Hogy miért ilyen nagy dolog ez?
A Nemzeti Közlekedési Hatóság szerint ma több mint 12 ezer műhely foglalkozik autószereléssel. Hogy melyik műhely, hogyan dolgozik – vagy hogy létezik-e egyáltalán –, ezt eddig csak szájhagyomány útján tudtuk megállapítani. Ha egy szerviz megbízhatóan, pontosan és jól dolgozott, arról csak az ismeretségi körünkből értesülhettünk. Ahogy arról is, hogy valakit csalódás ért a műhelyben. De ez csak a múlt – a jövő a GarVisorral elkezdődött!
Hirdetés
Több mint 2100 műhely – a közösség ajánlásával
A most elindult GarVisor közösségi szervizkereső honlapon vagy mobilalkalmazásban 430 település több mint 2100 műhelye közül választhatunk – ezeket a GarVisor munkatársai egyenként, személyesen ellenőrizték: arra voltak kíváncsiak, hogy minden szolgáltató megtalálható a bejelentett telephelyén, hogy az általa vállalt szakterületeket el tudja látni, illetve hogy rendelkezik-e a megfelelő berendezésekkel, műszerekkel. A GarVisor megmutatja azt, hogy kik a mi környékünkön megtalálható szolgáltatók – és szinte már alig akad olyan pontja az országnak, ahol ne lehetne több szervizből is válogatni. A GarVisor használata mind a felhasználóknak, mind pedig a szervizeknek ingyenes!
A GarVisor segítségével a közösség értékeli a különböző szolgáltatókat, az elvégzett munkákat – így könnyen meg tudjuk állapítani, hogy melyik műhely hogyan dolgozik. Az elvégzett munkát, a szolgáltatás minőségét tehát mi magunk is minősíthetjük: az általunk adott értékelés pedig másoknak is segít a tájékozódásban.

És hogy mi biztosítja a megbízható értékelést? Az eddig regisztrált több mint 2100 szerviz mellett a GarVisoron harmincezer felhasználó is regisztrált már – az ő értékeléseik sokat segítenek minden autósnak és motorosnak, hogy megtalálja a számára ideális szervizszolgáltatót.
SOS – gyors segítség a bajban
Bajban vagyunk? Lerobbant az autónk? Sürgős segítségre van szükségünk? A GarVisor mobil applikáció SOS-funkciója pont erre szolgál: az SOS-gomb lenyomásával azonnal kapcsolatba léphetünk a legideálisabb autómentővel, gyorsszervízzel – az alkalmazás aktuális pozíciónk révén segíti a megfelelő szolgáltatás kiválasztását, megkönnyítve és meggyorsítva ezzel a segítségnyújtást.
A GarVisor segítségével arról is gyorsan képet kaphatunk, hogy melyik szolgáltató, milyen áron dolgozik, milyen szolgáltatásokat vállal. Soha nem volt egyszerűbb klímafeltöltőt keresni a környéken, ha megérkezett a váratlan évszakváltás, gumist találni, ha gyorsan szeretnénk lecseréltetni a téli gumikat, megszervezni a karosszérialakatos munkáját, megjavíttatni a kopogó futóművet. Összesen harminc szolgáltatás közül választhatunk, és az alkalmazás csak azokat a szervizeket listázza ki nekünk, akik az általunk megadott távolságon belül találhatók, és foglalkoznak azzal, amire éppen szükségünk van.
Objektív értékelés – tisztuló piac
És hogy miért is jó mindez a szervizeknek? A megbízhatóan és pontosan dolgozó szolgáltatóknak érdekük, hogy munkájukról minél szélesebb körben tudomást szerezzenek az autósok, motorosok. Azok a szervizek, akikkel elégedettek a GarVisor felhasználói, több ügyféllel, nagyobb bevétellel számolhatnak, könnyebben fejleszthetik üzletüket – és nem szorítja le őket az esetleg olcsón, de hanyagul, megbízhatatlanul dolgozó konkurencia. A GarVisor minden szerviz, műhely előtt nyitva áll – legyen szó márkaszervizről, vagy márkafüggetlen szolgáltatóról, sőt akár műszaki vizsgaállomásról, autómosóról, eredetvizsgálóról: a regisztrációs folyamat egyszerű és gyors, a rendszerbe viszont minden esetben kizárólag előzetes, személyes ellenőrzés után kerül be majd a szolgáltató.
Az értékeléseket a GarVisor személyzete minden esetben egyenként ellenőrzi – így nincs lehetőség arra, hogy rosszindulatú, valótlan értékelések kerüljenek ki egy szerviz adatlapjára, ahogy arra sem, hogy egy szerviz saját magát minősítse fel. A közösségi értékelés pedig biztosítja, hogy végre a létező legobjektívabb szempont érvényesülhessen a szervizek minősítésében: az ügyfél véleménye.
Az ajánlásban szereplő lista úgy áll össze, hogy mindig a valóban jól teljesítő szervizek szerepelnek az első helyen. A piac tisztulása és fejlődése a tisztességes szervizek alapvető érdeke – így tehát a szerviztulajdonosoknak is jó szolgálatot tesz a GarVisor.
Fizetett hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre