Új kormánnyal is frissültek a Mercedes-Benz E-osztály kétajtósai

Leleplezték a megújult Mercedes-Benz E-osztály Coupé és Cabriolet modelleket

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az alapverziók és az AMG-k is megkapták a ráncfelvarrást, ami enyhén módosított külsőt, technológiailag új belsőt és lágy hibrid hajtásrendszereket hozott.

A Mercedes-Benz középkategóriás kupéja és kabriója, az E-osztály kétajtós változatai megújult stílussal és technológiával viszik tovább a modell fél évszázados történelmét. Modellfrissítés lévén kívül csak apró módosításokat találunk, melyek elsőre talán nem is olyan egyértelműek, ám az összképet nagyban befolyásolják. Ilyen például az autó orrán lévő hűtőrács, ami az új Mercedes trendeknek megfelelően "megfordult", azaz most már felülről lefelé szélesedik a trapéz forma, a keresztben futó díszcsíkkal így A-alakú kialakítást kapott. A légbeömlő gyémántmintás rácsozásával együtt ez sportosabb megjelenést kölcsönöz a kocsinak, amit a teljesen LED-es első fényszórók fokoznak tovább. Hátul csak nagyítóval találunk újdonságokat, de négy színnel bővült a külső fényezés, illetve új, aerodinamikusabb felnik is elérhetők.
Hirdetés
Frissült az utastér is, nagyobbak lettek a műszerfal díszbetétei, melyeket kőrisfából vagy szénszálas mintájú alumíniumból is lehet kérni. Egy Mercedes-Benzben mindig fontos a kényelem, így erre is nagy hangsúlyt fektettek, a vezetőoldali ülés például az infotainment rendszerbe betáplált személyes adataink alapján magától beállítja a számunkra ideális pozíciót, valamint finomabbnál finomabb bőrhuzatokkal lehet növelni a luxust - a kabrióhoz még speciális, napfény-visszaverő bőr is kérhető. A vezetéssegítő rendszerek skálája is bővült, az aktív fékasszisztens már széria, és bekanyarodáskor is figyel a szembe jövő forgalomra. A tengernyi szenzornak köszönhetően bizonyos mértékű önvezetésre is képes az autó, bár a sofőrnek ehhez fognia kell a kormánykereket (ha a figyelmeztetés ellenére sem tesz így, akkor elindul az automatikus vészmegálló, ami megpróbálja biztonságosan az út szélére kormányozva megállítani a járművet). Az új kormányrendszernek köszönhetően ehhez elég kevesebb energiát kifejteni, ugyanis az érintésérzékelő észreveszi, ha csupán csak a kormányon tartjuk a kezünket, aktívan tekerni nem kell azt. Az eddigi három helyett immár hat küllő díszíti a kormányt, ebből négyen helyezkednek el az új, érintésérzékeny gombok.
Megújult a fedélzeti szórakoztató és információs elektronika is, megtaláljuk a más modellekből ismerős MBUX intuitív felületét, amit alapáron két 10,25 colos kijelző vetít elénk, de felárért 12,3 colos is rendelhető. Igazi különlegesség az energizáló funkció, ami hangulatunktól függően összehangolja a hangulatvilágítást, a zenét és az ülések masszázsát. Bár mi magunk is közölhetjük az E-osztállyal, milyen kedvünk van éppen, ettől még futurisztikusabb megoldás, ha egy Garmin okoseszközt hordunk, ami automatikusan tudatja a kocsival, stresszoldásra vagy felébresztésre van-e éppen szükségünk. További hasznos újdonság az Urban Guard nevű szolgáltatás, ami az okostelefonos alkalmazáson keresztül jelez nekünk, ha valaki nekikoccant az autónknak, de a jármű helyzetét is megmutatja, ha valaki esetleg meglovasította.
Hirdetés
A motorok terén a Mercedes-Benz mindent megpróbál, hogy megfeleljen az egyre szigorodó kibocsátási előírásoknak: az eddig is elérhető, ám most megújult EQ Boost elektromos rásegítést immár egy, a 48 V-os lágyhibrid rendszerekből ismerős indítómotor-generátor is kiegészíti. Ez nem csak abban segít, hogy minél rövidebb időre aktiválódjon a belső égésű motor (ami várakozás vagy megállás közben például lekapcsolt állapotban van), de előzésnél is hasznos, rövid ideig 20 extra lóerőt és akár 250 Nm-nyi további forgatónyomatékot biztosít. De bevezettek olyan bonyolult technológiai megoldásokat is, mint a változó geometriájú turbófeltöltő, a klímaberendezés elektromos kompresszora, vagy a részecskeszűrőtől kezdve az SCR-es katalizátorokig minden, ami a károsanyag-kibocsátást mérsékli. Az alapváltozatokban kétféle dízel és kétféle benzinmotor lesz: mindkét üzemanyagnál egy kétliteres (220d, illetve 200 és 300 modellek 194, 197 és 258 lóerővel) és egy háromliteres (400d és 450 modellek 340 és 367 lóerővel) egység lesz elérhető, teljesítménytől függően akár négykerékhajtással, a kilencfokozatú automataváltó pedig széria. Affalterbachban természetesen felpiszkálták az új E-osztály kupét és kabriót is, frissült a Mercedes-AMG E 53 4MATIC+ is kétajtós kivitelben. Elöl a függőleges lamellákkal ellátott AMG-specifikus hűtőrács, a nagyobb és feketére fényezett másodlagos légbeömlők, illetve az izmos motorháztető különböztetik meg a sportos verziókat a mezei E-osztálytól, hátul ezt a célt a négy kipufogóvég és az opcionálisan szénszálból készült diszkrét légterelő szolgálja, illetve a szintén karbon visszapillantó tükrök. Alapáron 19, felárért 20 colos felniken gurul a sportautó, amikhez új fényezés is kérhető. Saját sportüléseket is kap az AMG kivitel, a digitális műszerblokk pedig a vezetési üzemmódtól függően változtatja karakterét, igény szerint számos járműadatot tudat a pilótával. A sportos, ám helyzettől függően akár kényelmes vezetésről a négykerékhajtás és az adaptív légrugók gondoskodnak, extraként pedig drift üzemmód is elérhető, illetve az alapvetően 250 km/h-ra korlátozott végsebesség 270-re emelhető. Az AMG Mercik sem kerülhetik el a környezetvédelmi szabályokat, így az E 53 kupé és kabrió is kap a lágyhibrid rendszerből, a háromliteres, soros hathengeres benzinmotort a 48 V-os technológia egészíti ki - a teljesítményre azonban nem lehet panasz, a 435 lóerővel és az 520 Nm-es maximális forgatónyomatékkal (amit az EQ Boost ideiglenesen további 250-nel növel) 4,4 másodpercig tart a kupénak a 0-100-as sprint, és a kabriónak is csak 4,6 másodpercre van ehhez szüksége. A frissített modellek ősztől lesznek elérhetők.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?