Új kamerával keresik a lopott autókat
A Ducato húzza a Fiat szekerét
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ahogy a piac kezd magára találni, az autóvadászok munkáját továbbra is segítő Fiat haszonjármű-szakága szintén jobban teljesít. A térségben és itthon is a Ducato a siker záloga.
A válságból talán kilábalva itthon is egyre több új kis- és nagyhaszonjármű fogy. Amint az a Fiat Professional évzáró sajtótájékoztatóján elhangzott: optimista elemzők azt várják, hogy a szegmensnek két éven belül újra ott kell lennie, ahová 2011-ig elért, s ez Magyarországon 13 ezres haszonjármű-piacot jelentene
Piaci részesedését növelve és közel 1600 új járművet értékesítve
a Fiat itthon a második helyen áll
A Fiat értelemszerűen a Ducato sikerére a legbüszkébb, ami ha pár darabbal is, de veri a nagy riválist, míg a Scudo, a Dobló és a Fiorino a középmezőnyt erősíti
Új Ducato jövőre érkezik, addig az Euro 6-os átállás van napirenden. Újdonságként már olyan Flex Floor minibusz is rendelhető, aminek az ülései síneken tologathatóak, kivehetőek, módot ad kerekesszék rögzítésére is
A Fiat továbbra is támogatja a NAKE munkáját, az autóvadászok új okosgépet (kamera és tablet egyben) kaptak, s remélhetőleg még több lopott kocsit találnak meg
Donorokká válnak az egyre öregedő autópark számára.
Nem tudom mi megy mostanában Budapesten, de úgy viszik az autókat mint a cukrot. Az év eleje óta 5 ismerősömnek lopták el a járgányát.