Új fejezet nyílt a szentgotthárdi Opel gyár életében

Elkezdődött a PSA-motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám a próbaüzemet követően a héten kezdődött az igazi sorozatgyártás.

Elkezdődött a négy alkalommal is Év Motorjának választott, 1.2-es PureTech egység sorozatgyártása január 9-én Szentgotthárdon, ami természetesen várható volt, miután a PSA Csoport bekebelezte az Opelt. Az átállást már tavaly megkezdték a Rába-parti városban, hogy idén már teljes gőzzel ontsa magából a kis háromhengeres motorokat a gyár.

Persze az átállás 38 millió eurós, körülbelül 12 milliárd forintos beruházást igényelt, ami jelzi, hogy a francia tulajdonos hosszú távon számít a szentgotthárdi gyár dolgozóinak munkájára.

A sorozatgyártás ünnepélyes elindításán Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára elmondta, hogy „szerény mértékben” a magyar kormány is hozzájárult a beruházáshoz. „Az autóipar, amely hazánkban több tízezer embernek ad munkát, a magyar gazdaság egyik húzóágazata, ezen belül pedig a Szentgotthárdon működő Opel gyár zászlóvivőnek számít” – tette még hozzá az államtitkár, aki elárulta, hogy a kormány a jövőben is támogatni kívánja a tulajdonos minden törekvését. A PSA Group alelnöke, Yann Vincent is érdekes adatokat közölt. Először is elmondta, hogy az új, háromhengeres, PureTech turbómotorok sorozatgyártásának megkezdése fontos lépés a PSA cégcsoport életében, és sokat várnak a Szentgotthárdon készülő motoroktól, amelyeknek kategóriájukban piacvezető szerepet szánnak. Azonban a cégcsoport komoly költségcsökkentésre törekszik, úgyhogy 700 euróval szeretnék csökkenteni minden egyes járművük előállítási költségét. Pontosan ezért megszüntették a Kínában gyártott motorok behozatalát és az Opel-gyárait fejlesztik inkább.
Szentgotthárdon pedig komoly tapasztalatokkal rendelkeznek a motorgyártás területén. Évente akár 350 ezer motort képesek legyártani, ezért a tervek szerint az Opel, a Peugeot és Citroen modellekbe is beépítik majd a hazánkban gyártott hajtásláncokat. Grzegorz Buchal, a szentgotthárdi gyár igazgatója kiemelte, hogy mérnökeik és szakembereik úgy dolgoztak az új motorok gyártásának előkészítésén, majd kezdték meg a próbaüzemet és tették lehetővé a sorozatgyártást, hogy közben folyamatos volt a gyártás a többi üzemrészben. Magyar Csaba, a fejlesztési részleg vezetője mesélt kicsit bővebben az új háromhengeres 110 és 130 lóerős motorok paramétereiről, hangsúlyozva, hogy mennyire rugalmasak. A teljes nyomaték 95 százaléka már 1500-as fordulattól rendelkezésre áll, a maximális pedig 1750 fordulattól. A gyorsulással kapcsolatban pedig megerősítette azt a fontos tényt, hogy a 0-100 km/h helyett sokkal érdemesebb a 80-ról 120 kim/h-ra történő gyorsulást nézni, hiszen a magasabb fokozatokban sokkal többször gyorsítunk. A 110 lóerős PureTech motor például 8,6 másodperc alatt képes erre a Peugeot 308-as esetén, természetesen néhány tizedet változhat az érték attól függően, hogy melyik típusban dolgozik.
Hirdetés
Ugyanezeket a PureTech motorokat egyébként még három másik európai helyszínen is gyártják. Szentgotthárd a Douvrin, Tremery, Tychy trióhoz csatlakozik, hogy tovább növeljék az eddig több mint ötmillió példányban legyártott motor darabszámát és a hazai motorgyártás hírnevét.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?