Új arcot kapott a Suzuki Vitara!

Kívül és belül is frissült Magyarország egyik slágermodellje

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Épp márciusban hódította vissza itthon a legnépszerűbb modell címet a Vitara, hiszen házon belül az S-Cross több hónapon keresztül lenyomta. Vajon a frissítés után továbbra is tarolni fog a Vitara?

Elöl keressétek a lényegi változásokat, hiszen ott már első pillantásra is feltűnő az új lökhárító és a hűtőmaszk, amelyektől kicsit robusztusabbnak tűnik a Vitara. A korábbi függőleges díszbetéteket egy vízszintesen futó krómcsík váltja, míg a kerek ködlámpatesteket is száműzték a lökhárítókból. A színpalettán az indigókék az egyik újdonság, ami csak kéttónusú fényezésként kapható a fekete tetővel, míg az egyszínűek között a titánszürke a friss szereplő. Így öt-öt kéttónusú és egyszínű fényezés közül vihetik haza a kedvencüket a vásárlók. Bent a 9 colos érintőképernyő az újdonság, amin már fut az S-Crossból ismerős Suzuki Connect, ezzel távolról is lekérhetők információk az autóról. Emellett adott a vezeték nélküli okostelefonos kapcsolódás is az autóban, valamint olyan extrákkal is felvértezhető a friss Vitara, mint a nagyra nőtt panorámatető.
Hirdetés
Nem maradt el a vezetőtámogató rendszerek frissítése sem. Öt funkció újult meg: a vészfékasszisztens, a fáradtság érzékelő, az adaptív tempomat, a sávtartó és a táblafelismerő, utóbbi együtt dolgozik a sebességtartóval. Motorfronton az 1,5 literes ful hibrid és az 1,4 literes, turbós négyhengeres, lágy hibrid szerepel a palettán. Arról viszont még nincs információ, hogy a ráncfelvarrás mekkora drágulással jár együtt.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “Új arcot kapott a Suzuki Vitara!

Vélemény, hozzászólás?