Tovább vitte a különleges formatervet a Lexus az RX új generációjára is
Ha valamiből nem hiányzik egy nagy V-hengerelrendezésű motor, akkor az a Lexus RX. Félre ne értsetek, csodálatos a japánok V8-asa egy RC F-ben, és az RX előző generációjában is kedveltem a V6-ost, ám a Lexusnál komolyan gondolják a környezeti lábnyom csökkentését, így elengedték a kezét, de ezért egy pillanatig sem érdemes szomorkodni. A csúcs RX-ben a négyhengeres turbós hibrid nagyszerűen viselkedik.
Minden irányból látványos
Habár megkapta az 500h az F Sport csomagot, ami a sportos génállományt jelenti, azért ez az autó még mindig jóval inkább az eleganciáról és a különlegességről szól. A formaterv továbbra is rendkívül látványos. Elöl újragondolták az orsó alakú hűtőmaszkot, amitől kicsit marconább, kicsit komolyabb lett az RX arca, de még mindig ügyesen bántak az ívekkel, fény-árnyék vonalakkal, szóval ismét az a helyzet, hogy órák hosszat lehet szemezni vele, miközben újra és újra felfedezhető rajta egy-egy addig észre sem vett formai bravúr.
Borsos felára van a rozé fényezésnek
Fekete díszbetétek hivatottak növelni a sportos hangulatot
Oldalról is izgalmasabb az elődjénél. A jellegzetes C-oszlop megmaradt, és a küszöbök felől induló, a sárvédők domborításában végződő ív teszi fel a koronát a látványra, míg a 21 colos, fekete felnik a sportos hangulatot próbálják hangsúlyozni. Hátul a teljes szélességben végigfutó fénycsíkot érdemes említeni, illetve jutottak ide is fekete díszbetétek, továbbá érdemes bátornak lenni a színválasztással, hiszen a tesztautó rozébarnája igencsak jól áll a testes SUV-nak, igaz ezért 800 ezer forintot kell pluszban leperkálni.
Sötétben már messziről felismerhető a Lexus RX jellegzetes hátsója
Bent itt is a Tazuna filozófiát alkalmazták, ami a vezetőközpontúságra utal, illetve arra, hogy intuitívan lehessen kezelni az autót. Magyarán könnyedén ráérez az ember a kezelésére, de nem kell aggódni nem csak a vezetőre gondoltak. Óriási az utastér elöl és hátul egyaránt, az ülések kényelme nem hagy kívánnivalót maga után sehol. A csomagtér alaphelyzetben is 600 liter feletti, szóval igazán kényelmes családi autó az RX.
Inkább elegáns mint sportos az összkép
Nem lehet belekötni az ülések kényelmébe
Alaphelyzetben is óriási a csomagtér
De visszatérve az intuitív kezeléshez, nézzük a műszerfalat, amit a 14 colos érinőképernyő ural. Szerintem lehetne egy kicsit egyszerűsíteni a menürendszeren, illetve a klímavezérlő fizikai gombjai is hiányoznak, de az tény, hogy valóban nem telt sok időbe megszokni a kezelését. A vezető előtti digitális műszeregységet még hamarabb meg lehet érteni, a multifunkciós kormánykerék kezelőgombjaival percek alatt otthonosan lehet mozogni az itteni menüben, és természetesen ott a szélvédőre vetített HUD is. Azt meg talán mondanom sem kell, hogy nagyon kellemes az anyaghasználat, a minőségérzet kiváló.
Kár, hogy nincs fizikai gombja az üzemmódválasztónak
A kormányról tényleg könnyű és ésszerű a digitális műszeregység menüjében barangolni. Mindez természetesen a HUD-on is látszik
Igazi technikai csemege az autó hajtáslánca. Az 500h-ban nincs „Atkinsonos maszatolás”, a benzinmotor 2,4 literes, ahogy már említettem négyhengeres, turbófeltöltővel megtámogatva. Önmagában is 272 lóerős, 460 Nm társaságában, de ehhez jön még az első tengelynél besegítő villanymotor 87 lóereje és 292 Nm nyomatéka, illetve a hátsó tengelyt hajtó 103 lóerős elektromos motor, 169 Nm-rel. A rendszerteljesítmény tehát 371 lóerő és 645 Nm a forgatónyomaték. Mindez könnyedén hozza mozgásba az üresen is 2,1 tonnás masinát. Ráadásul „normális” automatikus sebességváltót kapott, klasszikus hatfokozatú bolygóművest, ami észrevétlenül, mindenféle furcsa viselkedés nélkül dolgozik. Számomra mindenképpen finomabb megoldás még az e-CVT-nél is.
Nikkel-fémhidrid akkumulátor tárolja a hibrid rendszerben az energiát
Vezetni szintén kellemes. Adaptív lengéscsillapítással és aktív zajkioltó rendszerrel is segíti a kényelmes utazásokat. Akad sportos mód is, de hiába az erre irányuló tálalás, mert a 2 tonnás SUV nem kanyarvadászatra való. Bár őszintén szólva egy kis szerpentinezés során meglepően jól viselkedett a tempós kanyarokban is. Legalábbis ahhoz képest, hogy magas építésű szabadidő-autónak született. Ebben az összkerékhajtás is szerepet játszik, ám arra ne számíts, hogy igazi offroader lesz tőle. Könnyebb terepen természetesen boldogul, de azért Somogybabodra ne indulj vele. A lényeg, hogy a mindennapok során tényleg nagyon kényelmes, országúton, autópályán mennyei, és városban sem katasztrófa vele a közlekedés a méretei ellenére. A fogyasztása is a termetéhez igazodik, tankolás szerint 9,9 liter lett, ami közel négyszáz lóerőhöz, hatalmas tömegéhez képest teljesen reális érték.
Az F Sport még nem a legmagasabb felszereltség. Még van felette egy gazdagabb
Az árcéduláján is a tudásához, prémiumságához illő szám szerepel. Az 500h F Sport alapára 38,5 millió forint. Ez pedig eleve olyan felszereltségű, amit nehéz überelni, aktív és passzív biztonság terén megkapja, amit ma meg lehet. Különösen hasznosnak éreztem a holttérfigyelővel összekötött kiszállás segédet, ami nem engedi kinyitni az ajtót, ha bringás, autós, lovas, kutyás bárki érkezik. Ennél feljebb már csak az Edition kivitel található. Úgyhogy, ha unod a német prémiumokat, vagy zavar az egyre inkább negatív megítélésük, akkor mindenképp kukkants be egy Lexus márkakereskedésbe.
Itthon csak hibrid hajtásláncokkal kapható az új RX
Értékelés
Pozitív
Dizájn, kényelem, minőségérzet, erős hibrid hajtáslánc, hagyományos 6 fokozatú automatikus váltó
Negatív
Bonyolult infotainment menürendszer
Árak
Tesztmodell alapára
38 500 000 Ft (2023.10.22.)
Tesztautó ára
39 300 000 Ft (2023.10.22.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
2393 cm3
Teljesítmény:
276 kW (375 LE) 6000 1/min-nél
Nyomaték:
550 Nm 2000-3000 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,9 s
Gyári vegyes fogyasztás:
8,7 l/100km
Méretek
Motor és váltó
Hengerűrtartalom:
2393 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
6 fokozatú automata
Nyomaték:
550 Nm 2000-3000 1/min-nél
Teljesítmény:
276 kW (375 LE) 6000 1/min-nél
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,9 s
Gyári vegyes fogyasztás:
8,7 l/100km
Fogyasztás a használónál:
9,9 l/100km
Sajnos szerintem a Lexus megelégelte az olcsó fenntarthatóságot, hogy az autóikat csak kötelező szervizbe kell vinni. Személy szerint maradok a V6-nál, 2022-es modellévig még bevásárolhat belőle aki akar. Az örök élet +1 nap. Fogyasztása ugyanennyi, vagy még kevesebb is egy kicsivel. Pár év múlva kiderül jó döntés volt-e kidobni a V6-ot, és a CVT-t.
V6 nem sok jelentősége volt, hangja szép volt., de hát egy Lexust épp a csendért szeretjük
a cvt-t meg hát istennek kidobták ebből a fenébe
Nekem inkább az orra nem tetszik, olyan „szimatolós” 🙂